• Ez az első alkalom, hogy vajdasági magyar művészként ismerik el munkádat, de szakmai kitüntetést már korábban is kaptál.

— Igen. Nagybecskereken a hivatásos színházak találkozóján a Zenélő ház című előadás zenéje lett az évad legjobbja, ezért kaptam díjat még 2001-ben. Gyakorlatilag ezzel a Gyermekszínháznak írt zenével indult a pályafutásom.

• 2001-től napjainkig sok mindennel foglalkoztál, a színház csak egyike ezeknek. Hol tevékenykedtél?

— Sokáig párhuzamosan csináltam sok mindent. Létrehoztunk egy könnyűzene-oktatással foglalkozó civil szervezetet, a Junior Music Studiot. Részben ennek a szervezetnek, részben a Zeneiskolának és természetesen nekünk dzsesszzenészeknek köszönhetően indult be a dzsessz szak Szabadkán a Zeneiskolában, ahol tanárként dolgoztam. A filharmóniával is együttműködök és még néhány zenekarral. Amikor megkaptam ezt a díjat, elsőre nem is értettem, miért. Aztán visszanéztem a múltba, és rádöbbentem, mennyi mindent csináltam és úgy látszik, ezt valaki most észrevette.

• Melyek azok a mérföldkövek, amelyek pályádat meghatározták?

— Sok emberrel találkoztam. Zeneileg, szakmailag is lehetne ezt elemezni, de nem derül ki azonnal, helyes volt-e egy-egy döntés. Mindig arra törekszem, hogy mindent maximálisan csináljak. Visszatekintve lehet találni ilyen pontokat, de ezek sem biztosak. Ezért inkább az emberek — akikkel találkozok — jelentik számomra a mérföldkövet. Ilyen volt például, amikor a már említett Zenélő ház előadás kapcsán megismerkedtem Hernyák György rendezővel. Azóta is együtt dolgozunk, most készítjük a Macbeth című előadást. Ez egy nagyon szerencsés találkozás volt. De találkoztam sok más emberrel is. A Garden Quartettel például rengeteget dolgoztam. A színházból Pálfi Ervint említeném. Ő színész-zenész, nagyon jó barátságban vagyunk. A kArc kapcsán mostanában még többet dolgozunk együtt. A Szabadkai Filhamónia vezetője Miroslav Jovančić, vele imádok muzsikálni. Jovančićot egy nagyon nyitott, intuitív embernek tartom, zeneileg, művészileg és gondolkodás tekintetében is, hiszen ő zenész és képzőművész is egyszerre. Verebes Ernővel, Zoran Dukićtyal, Bakos Árpáddal is dolgoztam együtt, és még sorolhatnám. Nekem ők jelentik a mérföldköveket.

• Munkád nagyon változatos. Van amikor zenész, van amikor pedagógus, van amikor zeneszerző, vagy épp karmester vagy. Hogyan definiálod önmagad, hogyan tudod magadban mindezt összerakni?

— Nem is próbálom összerakni. Volt amikor próbálkoztam vele, de nem ment. Inkább igyekszem állandóan a jelenben lenni. Így tudom munkámat maximálisan elvégezni. Ha most éppen zenét kell írni, akkor zenét írok, ha családapa kell, hogy legyek, akkor az leszek. Lehet, hogy ez ötpercenként, naponta, vagy hetente változik bennem. Nagy kavalkád az egész, de már hozzászoktam.

• Az utóbbi időben gyakran felvetődik a kérdés arról, amit te háromszögként fogalmaztál meg: ez a színház, a filharmónia és a Zeneiskola közötti kapcsolat.

— Most alkalom adódott egy közös munkára. Régóta vártunk erre: mindenki, aki tagja a filharmóniának, vagy a színházban dolgozik. A filharmónia és a Zeneiskola között van együttműködés, a tanárok egy része játszik a zenekarban. De a színházzal évtizedekkel ezelőtt megszakadt a kapcsolat. Talán most én vagyok ez a kapocs. Úgy tűnik végre sikerült összeállítani ezt az egyenlő oldalú háromszöget.

• Amikor a színházhoz kerültél, ott már nem volt zenekar. Akkor megfogalmaztál egy szándékot, hogy zenekart hozz létre. Műsorra tűztetek zenés darabokat, és egy-két zenészen kívül a színészek kezébe is hangszerek kerültek. Most pedig egy szimfonikus zenekar vett részt színházi produkcióban. Mekkora sikerélmény ez számodra, az akkor kimondott szavak tükrében?

— Ez nagy siker. Igaz, elég sokat kellett rá várni. Én is néha türelmetlen vagyok, de rá kellett, hogy jöjjek: apró lépésekben kell és érdemes ezt csinálni. A kArc koncert egy nagyon nagy eredmény szerintem. Biztos vagyok benne, hogy ezen a koncerten a döntéshozók is megjelentek. És ha most nem is hoztak döntést, legalább látták, hogy ennek van értelme, és hogy ez jó. Tényleg csak egy pici átszervezés hiányzik, úgy jogilag, mint pénzügyileg, hogy működjön a dolog. Ha nem is lenne teljes felállítású szimfonikus zenekara a színháznak, de legyen 25-30 fős. Nagyon remélem, hogy ez a döntés, amely viszonylag könnyen jött — de váratott magára elég sokat –- magával hozza majd a további lépéseket is.