Tóth László kézdivásárhelyi újságíró halkszavú ember: székely lévén akkor szólal meg, ha van mondanivalója. Úgy tűnik, ez kicsit zavarja is, s ha nem kívánja verbálisan közkinccsé tenni gondolatait, azokat papírra veti.

Gazdag életpályára tekinthet vissza. Újságíróként egy színvonalas portált indított el útjára, ez majdnem lekötötte minden idejét. Csak majdnem… A nyomasztó hírek, sokszor sablonos riportok, interjúk világánál többre vágyott, s elindult a könyvírás rögös útján. Először szűkebb pátriájának történetébe dolgozta be magát, s mivel Kézdiszék kicsit kívül esik az Erdélyt imádó fősodorból, történészek és laikusok is felkapták fejüket két könyvének megjelenésére. A Kézdiszék 1916 írásban és képekben, valamint a Kézdiszék 1917–1920 forgatagában – szemtanúk visszaemlékezéseinek tükrében kellő alaposággal tárt fel egy feledhető korszakot, olyan körültekintően, hogy még a szigorú történészek sem tudtak belekötni.

László barátom váltott, úgy tűnik, kissé eltávolodott a múlt szövevényeitől, s a gyermekek felé fordult a Kaland a tükrön túl és a Manók csodálatos világa című könyveivel. Olvasásuk kedves perceket szerzett nekem, s unokáimnak, lelki szemeimmel láttam, hogy László babérjain ülve Kézdivásárhely legszebb házának ablakából élvezi a megérdemelt pihenését.

Eltaláltam, a kis kilátóból valóban szemlélte a világot, de hátsó szándékkal, s ennek nyomán született legújabb novelláskötete, az Időbe zárt történetek. Azért, hogy az Olvasó is átélhesse a nekem már megadatott könyvforgatási élményt, csupán szemezgetek a történetekből, s nem rejtem véka alá, hogy az általam kedvelteket citálom.

A tizenhét írást nem lehet skatulyába zárni: Tóth László gondosan és változatosan építette fel a tartalmat. A lehangoló A hajléktalan egy mai köznapi történet, kvázi sablonos is lehetne, amit az író humánuma tesz olvashatóvá. A befejező Szerelmes nimfa egy rémregénybe is kifuthatna, de a megálmodója itt mesés véget szán hőseinek.

A két sarokpont között a tollforgató fantáziája ugyancsak szárnyal. Az Olimpikon realizmusa még a bevezető írással rokon, a Vonat című áldokumentum nosztalgikus visszapillantás az író történelmi kirándulásaira. A sztori csupán tizennégy oldal, de a történetek – jobban kibontva – egy első háborús kiadványt is megtölthettek volna. Kicsit úgy érzem, mint mikor Lesage A sánta ördögét olvastam: kapkodtam fejemet a rövid, de velős fabulák között, amik egyenként is külön kötetbe illettek.

Kedvencem a Körhinta. Úgy tűnik az író is látta a Végső visszaszámlálás című – immár ikonikus amerikai – sci-fi történetet, mert a novella vége kissé rímel a filmsztorira. Ez nem von le semmit értékéből, mosolyogtam olvasása közben.

Tovább sorolhatnám a kis gyöngyszemeket, de szeretnék kitérni a kötet szép kiállítására: Sárosi Csaba illusztrációi külön fellapozást érdemelnek. Az író stílusa olvasmányos – de jóllehet köszönetet mondott a korrektor gondos munkájáért – azért maradt a könyvben „sajtóhuba”.

A kötet magánkiadásban jelent meg, az érdeklődők számos író-olvasó találkozón ismerhetik meg. Legközelebb március 27-én 17.30 órakor az Udvarhelyi Városi könyvtárban szerveznek bemutatót.

Információ: tothlaszlokezdi@gmail.com