home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Idézetek és igézetek között
Martinek Imre
2022.11.15.
LXXVII. évf. 45. szám
Idézetek és igézetek között

A harcot magának az embernek kell megvívnia a rossz megtestesítőjével, de ha nem érti és nem fogadja meg a növények és az állatok szavát, nincs szeme az ő szenvedésükre, nem látja meg az ő áldozatukat, akkor nincs esélye a győzelemre. Hát lehet ennél egyszerűbben, szebben, jobban elmondani, hogy az ember a növény- és állatvilág nélkül pusztulásra van ítélve? Lehet ennél egyszerűbben, magától értetődőbben nevelni a környezet szeretetére, védelmére?

Kölcsönvett idézet ez. A világhálóról. És bár ezúttal sem állt szándékomban hátat fordítani a hitelességnek, a forrásmegjelölést csupán egyetlen okból mellőztem: termékmegjelenítést tartalmaz. Viszont a dolgok lényege — szerintem — így is átjő. Annál is inkább, mert a hiedelmekkel ellentétben mégsem a különbözőségek vonzzák egymást inkább, hanem a hasonlóságok. A közös érdeklődési témakörök, mely kínálatban szép lassacskán a Természet (újra)felfedezése is helyet kap ismét. Csak legyen, ki minden egyéb vegetatív, azaz a saját túlélési bére előteremtéséhez nélkülözhetetlen napi teendői mellett ilyesmire is hajlandó áldozni. Időt. Erőt. Pénzt. Mi több, ha éppenséggel úgy hozza a lépés, a zsenge tizenévesekből is válogat maga köré egy csokornyit.

Persze, mindehhez sok-sok hajlandóság is kell. Mármint a legeslegelső (ezt a rendhagyó, nyelvtanilag igencsak kifogásolható szóösszetételt még szép emlékű édesanyámtól hallottam annak idején) lépés megtételéhez. Legyen szó gyermekekről, azok szüleiről, illetve a projektum eszmei logisztikájának háttértámogatását megadó polgári/közösségi tömörülésről. Torontálvásárhelyen ez utóbbi szerepét dátumra pontosan magvető havának (október) 22. napján ezúttal is a Debelyacsa — a Természet Szolgálatában Környezetvédelmi és Fejlesztési Egyesület tölté be. Túrázók lettünk újfent. Odafönn a Verseci-hegy ösvényein. Folytatva ott, hol az idei tavaszban megálltunk. Reménykedve, mégpedig jogosan, elvégre azóta mindnyájunk évgyűrűi erősödtek egy csöppet, feljuthatunk immáron a Kudrici-tetőre is. Ama bizonyos, betonból készült topográfiai mérföldkőhöz, melynek tőszomszédságában nem is oly régen (2019 nyarán) még egy fából készült kilátót is leltünk. Egy korábbi csapattal. 641 méter tengerszint feletti magasságon, mely köztudomásúan Vajdaság legmagasabb pontjának számít. Rozoga volt az istenadta, s mivel a szerkezetre felmászni egyszerűen képtelenség, a kihelyezett panaszládában talált jegyzetfüzetbe azért belegravíroztuk észrevételünket. Választ rá csupán a kossava adott, amit tiszta lelkiismerettel utólag akár kegyelemdöfésnek is nevezhetnénk…

Jelen pillanatban viszont már a (hegy)tetőre vezető biztonságos túraösvény utolsó etapját sem sikerült fellelnünk. A fák törzsére felfestett markációknak csak hűlt helyét leltük. Plusz az irtás nyomait, melyek fölött kísértetiesen fodrozódott ama megfoghatatlan, mégis (vagy talán éppen emiatt?!) nyugtalanító miliő. Ebből kellett újraépítkeznünk. A kudarcból — noha valóban nem rajtunk múlott — sikerélményt eszkábálni.

„Ahonnan jöttünk, az nem rajtunk múlott, ahol megrekedtünk, azt mi formáltuk, ahová hívnak, arra nekünk kell rátalálni” (Jókai Anna).

A megoldást végül a verseci hegymászók által működtetett otthon (planinarski dom) kínálta fel. Visszatérésünk félidejében ott kanyarítottunk egy kapitális palacsintázást, és mielőtt a fennmaradt kilométereket is kipipáltuk volna, távozáskor vidám csevejjel körítve adtuk be a konyhán a mosatlant. Aprócska gesztus volt bár, vendéglátóink szemében mégis nagyot nőttek a gyerkőcök. A Természet iránt elkötelezett emberpalánták, akikre egyre inkább ráillik a turista kifejezés. Annak legtisztább formájában, melyet egykoron Zubor István (1903—1968) magyar újságíró, hegymászó és turista fogalmazott meg. Annak idején.

„Turista az, akinek gyönyörűség a kilátás, akinek barátja a csend és akinek élmény a vihar. Megáll a réteken, megbámulja a virágok pompáját, nyitott szívvel hallgatja a madarak vidám beszédét, csendes bámulattal áll meg a hatalmas fenyők alatt, és áhítattal néz a magasba szökő sziklabércre. Nem esik kétségbe, ha megered a zápor, nem ijed meg a keményre fagyott úttól, nem riasztja vissza a sár és nem rémíti meg az éjszaka. A természet csak szép tud lenni!”

A fotók a Verseci-hegy ösvényein készültek.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..