Dr. Korhecz Tamás prózaíró, jogász Szabadkán született 1937. december 13-án. Szülővárosában fejezte be a Magyar Vegyes Főgimnáziumot, oklevelet a Belgrádi Egyetem Jogtudományi Karán szerzett, majd előbb a szegedi József Attila Tudományegyetemen később pedig az Újvidéki Egyetem Jogi Karán szerzett doktori címet. A községi, a kerületi és a Legfelsőbb Bíróság bírája is volt. Ügyvédi magánpraxist folytatott és folytat a politikai változások után. 1998-tól vendégtanár a szegedi JATE Jogtudományi Karán. Közismert versenyzőként hat sportágban szerepel. Több mint harminc esztendeje foglalkozik publicisztikával, számtalan tanulmánya, ismeretterjesztő cikke, értekezése és négy kontinensről szóló számtalan útleírása jelent meg különféle lapokban, folyóiratokban.
Szabadkán él...
,,Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.''
Megállapodtunk abban - már beszélgetésünk legelején -, hogy csak úgy érveljünk, ahogyan élünk, mert ha másként teszünk, akkor hazudunk. Nem érdemes ugyanis szívbéli szeretettel, empátiával hajolni a nyaktól lefelé teljesen lebénult múltunkhoz, ha megfosztjuk az emlékektől. Elkínzottnak látszik minden szempár, és róluk tesz (ön)vallomást dr. Korhecz Tamás, aki sajátos feladatot adott magának. Most is visszacseng néhány szava: létünk a Teremtőtől kapta küldetését. És miközben erről beszélt, az énjében rejtőző szellemi energia valami lélekvilágító örömet is sugározott - az alkotás örömét. Elmondja, amit muszáj elmondani Rejtély című könyvében, novellafüzérében.
Hallgatva a szerzőt, és végiglapozva eddig megjelentetett köteteit, megállapítom magamban, hogy az igazság mindig kikecmereg gúzsba kötöttségéből. Ezért is olvastam el egy szuszra mindkét kötetét. Meg azért, mert rólunk szól. Meg Szabadkáról, erről az elátkozott városról, melyben mindig a törpék gázolták el az óriásokat, melyben ma már arra sincs remény, hogy visszatántorogjunk a tönk széléről. (''Bűnjel majdnem minden szó, minden mondat.”)
Ma már - tudjuk - gyerekjáték valakit az ujjlenyomata alapján azonosítani, és manapság már ahhoz sem kell egy 007-es ügynök, hogy egy cserbenhagyót a helyszínen meglelt mikroszkopikus méretű autófesték-törmelék alapján csípjenek el a rendőrök. Éppenséggel nem nehéz, vagyis csupán ennyire nem nehéz a sorok olvasása közben - vagy után - tetten érni valakit, ráeszmélni arra, hogy Kothecz Maxim tulajdonképpen a szerző, és felismerni, hogy a regény cselekménye megtörtént eseményeken alapszik, a személyek és a helyszínek pedig kitaláltak. A doktor úr nem véletlenül közli Goethe sorait sem: ''Senki sem tudja, meddig érnek saját erői, amíg erről meg nem győződik”'. A szerző már az első oldalakon szanaszét dúlja figyelmünket, de életünk nevetséges és véges voltát sem tagadja. Ki szavakat vet, arcot arat? Nem, nem. A szerző - habár nem mentegeti bemocskolt világunkat - csupán nagyvonalúan, több helyütt mesteri ''tollvonás”-okkal rajzol pályaképet önmagáról, családjáról, társairól és az élet furcsa fintorairól. Meghökkentő realizmusra, tömörségre törekedett, és nem húzott éles határvonalat valóság és fikció közé, sokoldalúan művelt értelmiségiként szikár és dísztelen hangon meríti ki emlékezete kútjából a találkozást Dudás Károllyal vagy egykori tanítónőjével, a sporttársakkal, s eközben egyedi világába beszüremlenek a ''kalandok” részletei is.
A választott téma, kor, helyszín csapdákat tár fel és csukja be őket. Kérdések maradnak - szándékosan - megválaszolatlanul. Értetlenséggel vív meg, ütköztet és meghátrál. Nem, nem örül errefelé a lélek a mécsláng körül. Sem irodalmi, sem reneszánsz, sem kulturális vagy filozófiai, sem pedig modern, vallási, esetleg világi humanizmus nem szivárog be a hétköznapokba. Arra a kérdésre, hogy olvassuk-e ezt a könyvet, nem szükséges válaszolni. A döntés az olvasó kezében van. De vegyünk belőle, fogadjuk el. Vehetünk belőle egy csöppnyit, vehetünk belőle sokat, kortyolgathatunk e pohárból, de kiihatjuk fenékig is. Rajtunk múlik. Dr. Korhecz Tamás elmondta, amit muszáj elmondani. å segít abban, hogy felismerjük a fertőzött kört, s abban, hogy visszasírjuk a ,,kis szemeteket'', a morált és az esztétikát, mi több, az etikát is. Mindazt, amit elvesztettünk, a szerző leltárba vette - köszönjük.
A szerző könyvei:
Talány - A visszaemlékezések tükrében
Bim-Bam, Szabadka, 1997
Rejtély - regény
Forum Könyvkiadó, 2010
,,A Rejtély voltaképpen egy alig kendőzött önéletírás, mely olyan nyitott kategóriában valósult meg, amelybe több műnem is belefér.''