Elmer Anna
(1944-2006)
A régi 7 Napban a szerkesztőségi szobáktól távolabb, a körfolyosó végén volt a ,,leányszoba - Elmer Anna újságíró-korrektor birodalma. Szépen berendezett, elegáns, csöndes szobácska, melynek hatalmas ablakát nyáron zöld levélfüggönybe öltöztette a galagonya. Illett Annihoz, a mindig csinos, halk szavú, jól nevelt, munkájában nagyon precíz lányhoz, akiben a főnökei maradéktalanul megbízhattak. Abban a zajos, lármás, bohém szerkesztőségben visszahúzódónak számított. Pedig ,,csak volt értékrendje - szolid polgári családjából hozta -, mi, fiatalok, pedig akkor kerestük a magunkét. Hangosan, vadul, lázadozva.
Ha írást hozott, mindegyik egy apró csipke volt: kerek, szép, emberi, választékos szópálcikákból horgolva. Ha asszonyoldalt szerkesztett (az Otthon és családot), szelíd derű, otthonszeretet, meghittség sugárzott vissza az oldalakról. Korrektorként a lapkészítés napján, a Minerva nyomdában, az égetnivaló mesterek mindig kaphatóak voltak a csínytevésre: a szándékosan ejtett hibákkal a kezdőt (engemet) meg a hajóskapitányt próbálták rajtakapni a figyelmetlenségen, fáradtságon. Annácskát tisztelték, visszafogták a mókát. Aztán új, fiatal korrektorok jöttek, s már nem kellett heti egy alkalommal a nyomdában olyan későig dolgozni, hogy már a villamos, az autóbusz se járt. Szerkesztő lett, Burkus Vali néni utódja, s az asszonyoldalt nyugdíjba vonulása után is sokáig készítette - immár otthon, az Ohrid utcában.
Csöndben ment el, ahogyan élt. Betegségében is ő volt a tapintatos: nem akarta terhelni bajával még azokat sem, akik olykor fölkeresték, telefonon fölhívták, közel álltak hozzá.
Ilyennek ismertünk, ilyennek szerettünk. Nyugodjál békében, Annácska.