A zentai Szórád Endre nyugdíjas kémiatanár a magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskolába hozta el a magyarországi Szabó Szabolcs Alapítvány által támogatott mobil labort. A tanár úr szívesen mesélt a munkájáról, céljairól.

— A gyerekek arcáról sugárzó öröm és a rácsodálkozás számomra mindig pozitív visszacsatolás volt. Ilyenkor úgy éreztem, sikerült olyasmivel megismertetni őket, amit nem is gondoltak volna. Nagyon sok, a háztartásban is megtalálható vegyszert mutattam be nekik, a mindennapok kémiáját próbáltam becsempészni az órákra, hogy ne csak a száraz anyagot hallják. Tudom, hogy a mai világban már nagyon nagy a csábítás a világhálón megtalálható kísérletek iránt, de az élmény, amikor élőben tapasztalja meg a gyerek a bemutatót, megfizethetetlen.

A szerző és a magyarcsernyei általános iskola felvételei

Ez engem is mindig motivált a munkám során. Az első húsz munkaévemet az iparban dolgoztam le mint vegyészmérnök, majd húsz évig iskolában tanítottam. A Szabó Szabolcs Alapítványnak az a célja, hogy azokba az iskolákba látogassunk el, ahol kisebb létszámú osztályok vannak, és az oktatási intézménynek anyagilag nincs lehetősége vegyszerekről, kísérleti eszközökről gondoskodni. Így próbáljuk népszerűsíteni a kémiát. Magyarországon 28 tanár járja az iskolákat, Vajdaságban még egyedül én vagyok, aki ezt vállalta. A névadó, Szabó Szabolcs relatív fiatalon elhunyt, nagy tudású kémiatanár volt, a barátai hozták létre az alapítványt. A támogatóik olyan multicégek, mint a Richter gyógyszertár, a Mol, a Teva gyógyszertár stb. Magyarországon és nálunk is hiányszakmának számít a vegyészet. Ezért is fontos a fiatalokkal megszerettetni a kémiát. Azt tapasztalom, hogy a gyerekek nagyon élvezik ezt a programot. Eddig bácskai helyszíneken jártam, most Magyarcsernyére jöttem. Ehhez a településhez családi kötődésem is van, itt él ugyanis a lányom. Az idősebb unokám már felsős, hatodikos tanuló, ő is végignézte a kísérleteket.

Szórád Endre égéssel kapcsolatos kísérleteket mutatott be, és a gyerekek minden mozdulatát figyelték. Amikor segítségre volt szüksége, többen is nyújtották a kezüket, fogták a kémcsöveket, fiolákat.

— Amikor mondtam, hogy lassan befejezném, a diákok kértek, hogy mutassak még valamit… Az a jó, hogy az ilyenfajta foglalkozásoknál nincs időkorlát, nem csöngetnek ki az óráról. Amíg a gyerekek igénylik, megmutatom nekik mindazt, amivel készültem. És ha esetleg valami nem úgy sikerül, ahogy terveztem, meg lehet ismételni. Ha pedig valamit többen ki szeretnének próbálni, az is megoldható. A fiúkat főleg az érdekli, ami füstöl, robban vagy ég. A lányok nem annyira kedvelik a hangos dolgokat, ők a színes kísérletekben gyönyörködnek.

— Ezek a kémiai reakciók nagyon tetszettek. Az én kedvencem a rakéta volt, amikor egy üvegpalack úgy repült, mint a rakéta. De az is jó volt, amikor egy kémcsőben viaszt melegített fel a tanár úr, beledobta a vízbe, és óriási szikra, nagy zaj keletkezett. Az elefántfogkrém készítésénél mi is segédkeztünk. Rengeteg érdekességet megtudtunk a mai alkalommal. Reméljük, máskor is láthatunk ilyet — hallottuk Csányi Alex hetedikes tanuló véleményét.

— Nekem a legérdekesebb az volt, amikor a tanár úr benedvesítette a kezét valamilyen szerrel, mosogatószer-buborékokat kent rá, és meggyújtotta. Persze a kezének semmi baja nem lett, semmi sem látszott rajta. Hasonlóan érdekes volt, amikor papírpénzt és zsebkendőt gyújtott meg, de a tárgyak nem égtek el, és még égési nyom sem látszott rajtuk — összegezte az élményeit Jenovai Barbara nyolcadikos diák.

A tanulók ámulva figyelték a kísérleteket, melyek varázslatnak is tűnhettek. Egyesek azt mondták, olyan ez, mint a bűvészkedés. De a tanár úr megfogalmazása is tetszett a többségnek, eszerint a kémia olyan, mint a szerelem: ha egymásra találnak az elemek, létrejön a vonzalom. S amíg az ötödikes tanulók azt mondogatták, alig várják már, hogy legyen kémiaórájuk, az idősebbek hozzátették, ott számolni is kell, nem csak kísérletezni. De azért reméljük, hogy az ilyen alkalmak hatására lesz közöttük olyan, aki a vegyészetet választja hivatásának.