Húszéves a Rekötye
Tóth Tibor
2016.10.30.
LXXI. évf. 43. szám

Az elmúlt vasárnap színvonalas műsorral ünnepelte meg fennállásának 20. évfordulóját a hajdújárási Lifka Sándor Művelődési Egyesület keretében működő Rekötye népdalkör.

Húszéves a Rekötye

Két évtizeddel ezelőtt huszonöt taggal alakult meg, a későbbiekben pedig férfiak is csatlakoztak hozzá, ekkor már vegyes kórusként működött. Rengeteg kül- és belföldi rendezvényen öregbítette a falu hírnevét, fellépései során számos arany és ezüst minősítésben részesült. Néhány éve sikeresen szerepelt a magyarországi Ki mit tud? elnevezésű vetélkedőn, az idén a püspökladányi Betyárdalok Fesztiválján arany minősítést vehetett át, a Csókán megrendezett KÓTA-minősítőn pedig ezüst fokozatot érdemelt ki.

A hajdújárási helyi közösség nagytermében telt ház előtt megtartott jubileumi ünnepségen elsőként Gulyás Oldal András, a Lifka Sándor ME elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd gyertyát gyújtott az egykori kórustagok emlékére, akik már nem lehettek jelen ezen a szép eseményen. A közönséghez Lakatos Erzsébet, a Rekötye népdalkör csoportvezetője is szólt, majd Bunford Tivadar, a városi képviselő-testület elnöke mondta el ünnepi beszédét. Kiemelte, hogy nemcsak egy gazdag múltú népdalkört ünnepelünk ezen a napon, hanem azokat a lelkes és elhivatott embereket is, akik időt, pénzt és energiát nem kímélve önzetlenül tevékenykednek közösségünkért, hagyományaink, népszokásaink, népdalaink és népművészetünk megőrzéséért, továbbörökítéséért.

— A Vajdasági Magyar Szövetség számára mindig is fontos volt az összetartozás erősítése, az itt maradás támogatása, ez ugyanis a záloga közösségünk jövőjének és fejlődésének. Munkánkkal igyekszünk a legjobb feltételekről gondoskodni közösségünk számára, hogy a család, mely a társadalom legkisebb, de egyúttal legfontosabb egysége, jól érezze magát szülőföldjén. A művelődési egyesületek, népdalkörök és a bennük tevékenykedő emberek munkája felbecsülhetetlenül értékes, és természetesen támogatást élvez a VMSZ, illetve a szabadkai vkt részéről is — mondta Bunford.

A színvonalas műsorban az ünnepelten kívül felléptek még a Lifka Sándor ME keretében működő Pitypang, Kőris és Boglya néptánccsoportok, a ludasi Fűzérfonó népdalkórus, a palicsi Szederinda népdalkör, valamint a tornyosi Ady Endre ME tamburazenekara és asszonykórusa. A műsor végén Gulyás Oldal András, a Lifka Sándor ME elnöke emléklapot osztott ki a kórusvezetőknek és a támogatóknak, majd közös énekléssel ért véget az ünnepség.

Képgaléria
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..