Csaknem száz gyerek, fiatal „lakta be” öt napig a kisoroszi Torontál Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központot, ahol megtartották a jubileumi huszadik népművészeti tábort. Eredetileg tavaly kellett volna, de az akkori járványhelyzetben csak egy szerényebb rendezvényt tartottak.
A véletlen néha jól teszi a dolgát, hiszen megérkezésünkkor a tábor összes résztvevője egy helyen volt, éppen egy-egy kis ajándékot kaptak a fő szervezőktől, így nem is kellett sokat vesződni a csoportképpel. Ugyanilyen gördülékenyen folyt a táborozókkal a beszélgetés is, a gyerekek, de a felnőttek is láthatóan jól érezték magukat.
Az idei évben — az anyaországi óvodafejlesztési programnak köszönhetően — első alkalommal fogadtak egészen apró gyerkőcöket, öt-hat éveseket. Velük külön foglalkozott néhány nagykikindai óvónő, ők nagyon lelkesen istápolták a tizenöt kicsi gyereket. Mondták is a legkisebbek, hogy legszívesebben fát faragnának, nemezelnének, ám — mint kiderült — még csomót sem tudnak kötni. Ezért megbeszélték, hogy inkább erre összpontosítanak, és szórakozva megtanulják, hogyan kell bekötni a tornacipő fűzőjét.
A legkisebbek
A mostani táborban is volt nemezelés, fafaragás, agyagozás, gölöncséreskedés, hímezés, varrás, gyöngyfűzés és újrahasznosítás. A résztvevők forgószínpadszerűen végigjárták a helyszíneket, és a korosztályuknak megfelelő alkotásokat készítettek.
A fazekasműhely volt az első „állomás”, ahol a gyerekek szófogadóan várták az agyagot, hogy megkezdhessék a munkát. A korongozás volt sokuknak a csúcs a táborban, mert megérintve az agyagot, megtapasztalva a formázhatóságát, szebbnél szebb alkotásokat készítettek Kormányos Erzsébet, a műhely vezetője segítségével. Ha a jótanácsokat megfogadták, a sikerélmény sem maradhatott el. A fazekasmester elmondta, minden évben valami új ötlettel állnak elő, mert a fiatalok többsége visszatérő résztvevő. Persze először kipróbálják, hogy egy-egy alkotásra mennyi idő szükségeltetik, és annak vetületében dolgoztatják ki a gyerekekkel, de arra is odafigyelnek, hogy a koruknak megfelelő nehézségű tárgyakat alkossanak.
Agyagozás
A fafaragás inkább a fiúkat vonzotta, közülük is a nagyobbacskákat, mert az idén néhány középiskolás is visszakívánkozott a táborba, és a szervezők örömmel bevállalták az érdeklődőket. A vidám kopácsolás messzire elhallatszott, közben beszélgettek, cseverésztek, de vigyáztak is, mert Balázs József anyaországi népi iparművész, fafaragó elmondta a fortélyokat, utasítást adott, hogyan csinálják, hogyan véssék, faragják a fát. Persze a néhány nap nem elegendő a nagy munkákhoz, de bizony egy-egy díszes bot, fakés azért elkészült.
A nagyobb lányok inkább varrtak, hímeztek, konyhai kesztyűket, kispárnákat alkottak, az utóbbiakban a tömítés levendula is lehetett. A kisoroszi Torontál kézimunkacsoport vezetője, Korom Tímea elárulta, igen ügyesen öltögettek a lányok, a magyaros minták közül ezúttal is az egyszerűbbekből válogattak, hogy mindenki könnyen ki tudja varrni őket.
Csoportkép
A gyöngyfűzés sokuk kedvence volt az idén is, itt nincs különbség, a fiúk ugyanolyan jókedvvel, ügyesen alakították a gyöngykompozíciókat, mint a lányok. A fiatalabbakkal a felfűzést gyakoroltatták, a valamivel idősebbek a szembefűzéssel próbálkoztak, a felsősök pedig a gyöngyszövés technikáját is kipróbálhatták. Készült karkötő, nyaklánc, a legügyesebbek pedig a magyar címert is megalkották, de emellett kisállatok, pókok, krokodilok, szitakötők is felsorakoztak az alkotások közé. Ezek a munkák „visszaköszönnek” majd az iskolában, mert a gyerekek szívesen viselik a karkötőket, hogy bemutassák társaiknak, milyen hasznos dolgokkal foglalatoskodtak a nyári szünidőben.
Ördög Lóránt kisoroszi fiatalember a nemezelés oktatója mellett segédkezett. Elmondta, mindig vonzotta a népművészet, azon belül pedig a régi, gyerekkori élmények között kiemelkedő helyen szerepelt a nemezelés. Mint mesélte, nagyon élvezte, amikor gyerekként részt vett a táborokban. Most pedig örömmel segít a kicsiknek kialakítani a mintákat, hogy szép székpárnák, edény- és poháralátétek kerüljenek ki a kezük alól. A fiatalok néha türelmetlenek, hosszadalmasnak tartják a folyamatot, ám amikor egy-egy munka a végéhez közeledik, már nem is tűnik nekik nehéznek, és a szép alkotás látványa nagy örömmel tölti el őket.
Nagy munkában
Az idei táborba a néhány éve Petőfi-ösztöndíjasként Kisoroszon tevékenykedők közül visszalátogatott Balázs Józsefné — Kati és Gogolák Mariann is. Mindketten azt vallják, nagyon megszerették Kisoroszt, második otthonukként élik meg ezt a települést, valamint a környezőeket is, ahol szolgáltak, és az emberek kedvessége, ragaszkodása, a gyerekek szeretete miatt visszavágyódnak erre az életüket igencsak meghatározó helyszínre. A táborban Mariann ott segített, ahol éppen szükség volt rá, Kati pedig az agyagozásnál serénykedett, és elmondta, mielőtt a kemencében ki lennének égetve a munkák, még egy-két javítást elvégeznek rajtuk. A tábort záró kiállításra már a kész „termékek” várják a látogatókat meg az alkotóikat.
A nemezelők
A sok-sok foglalkozás mellett a csapatok nevet meg himnuszt is választottak maguknak, sok ügyességi játékkal szórakoztak, emellett mindenki bemutathatta tehetségét, hiszen nem maradt el a Ki mit tud? sem. Ezen az eseményen a hangszerek is előkerültek, de a focizsonglőröknek is teret adtak, illetve a viccmesélők is megkacagtathatták a közönséget.
A kisoroszi tábor a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt rendezvénye, melyet ezúttal is támogatott a tartomány oktatási és művelődési titkársága, valamint Nagykikinda Község Önkormányzata is hozzájárult, hogy a jubileumi huszadik hagyományőrző népművészeti tábor minél sikeresebb legyen.
A lányok serényen varrtak
A visszatérők: Balázs Józsefné és Gogolák Mariann
Fényképezte: Kónya-Kovács Otília