Jakubinyi György gyulafehérvári érsek jelenlétében a szegedi küldöttség elhelyezi a kegyelet virágait Hunyadi János sírján. (A szerző felvétele)

Magyarországon július 22-én, délben, 15 percen át zúgtak a harangok: az 550 évvel ezelőtti nándorfehérvári győzelemre emlékeztettek. Emlékeztették mindazokat, akik tudtak a magyar történelem e jelentős dátumáról, s azokat is, akik értetlenül bámultak fel a toronyba, ahol a harangok ülnek... Sajnos, ezek voltak többen. Bizonyára ennek tulajdonítható, hogy az országban mindössze egy-két tévés és rádiós közszolgálati műsor idézte fel Hunyadi János, Kapisztrán János és Szilágyi Mihály nándorfehérvári (ma már belgrádi) felbecsülhetetlen értékű haditettét, amúgy eléggé szürkén és nyomtalanul múlt el ez az öt és fél évszázados jubileum.
Voltak azonban kivételek, akik zömmel helyi jellegű rendezvények szervezésével igyekeztek feleleveníteni az 550 évvel ezelőtt történteket: tudományos tanácskozásokat tartottak, felolvasóesteket, kiállításokat rendeztek, katolikus szentmiséken, illetve református istentiszteleteken adóztak történelmünk e fényes napjainak tiszteletére. Ez utóbbiak közé tartozott a szegedi Ötágú Síp Kulturális Egyesület, amely a szegedi alsóvárosi kolostorban és templomban szervezett emlékülést történészek részvételével. A nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényen Gyulay Endre szeged--csanádi megyés püspök, Négyesi Lajos hadtörténész, Zombori István történész és Kálmán Pelegrin történész, ferences rendi szerzetes világította meg az 1456-os nándorfehérvári események történelmi, hadászati és társadalmi hátterét. A jeles alkalom vendégei voltak a szabadkai Bácsország című vajdasági honismereti folyóirat szerkesztői is, akik frissen megjelent tematikus kiadványukat hozták el a szegedi ünnepi alkalomra.
Az említett művelődési egyesület, valamint a szegedi 1848-as 3. honvéd zászlóalj nevét viselő hagyományőrző egyesület szervezésében a Tisza-partiak egy csoportja Erdélybe látogatott, s a többi között felkereste Hunyadi János sírhelyét Gyulafehérváron.
Jakubini György erdélyi érsek fogadta a szegedi küldöttséget, majd a kölcsönös üdvözlések elhangzása után, átvéve az ,,idegenvezető' szerepét, ő mutatta be a vendégeknek az impozáns építményt. De nemcsak magáról a ,,székes'-ről -- ahogyan ő nevezte a hatalmas templomot -- tartott mindenkit elkápráztató előadást, hanem a környék történelméről, a reformációról és ellenreformációról, egészen a trianoni diktátum által előidézett helyzetig, amelynek máig érzik az ott élők a hatását. Ezt egyébként mindenki megerősítheti, aki jobban szemügyre veszi a kívül-belül alapos felújításra szoruló templomot, látja a szépséges műemlék pusztulását.
Felemelő pillanata volt ennek a látogatásnak, amikor a szegediek, az érsek úr jelenlétében, megkoszorúzták Hunyadi János sírhelyét, majd -- a közben ugyancsak kegyeleti szándékkal érkező miskolci csoporttal együtt -- elénekelték a legszebb magyar imádságot, a Himnuszt, majd a Szózatot. A hatalmas székesegyház hűs falai közül távozva és a Jakubinyi érsek úr által ajándékozott szentképet szorongatva, egyöntetűen fogalmazódott meg mindenkiben, hogy ide el kellett jönni, ide minden magyarnak legalább egyszer el kellene látogatnia...