Nemcsak a mi szerény térségünkben, hanem világszerte találkozunk siralmas dolgokkal, melyek fölött talán már csak a humor segítségével győzedelmeskedhetünk, mert az emberi butaságba és kicsinyességbe igazán nem éri meg belehalni, inkább nevessünk egy jót.
Karikatúrát, iróniát és őszinteséget kedvelő emberek gyűltek össze március 5-én este a Szabadkai Városi Múzeumban. Boschan György és Léphaft Pál karikatúrái alkalmi kiállításának lehettek szerencsés látogatói. Mindkettőjük munkái megjelentek a Grimasz nevű szatirikus lapban, melynek a szerkesztését 1994 óta Léphaft végzi.
Ninkov Kovačev Olga köszöntője után Hicsik Dóra mutatta be röviden az 1935-ben Gál László költő és újságíró szerkesztésében megjelenő keresztrejtvény- és vicclapot. A vajdasági magyar sajtó kutatójától megtudhattuk, hogy Gál mindössze tizenhét éves volt, amikor hozzálátott a lap szerkesztéséhez. A Grimasz kifigurázta a sajtót, illetve a társadalmi eseményekkel sem bánt kíméletesen, hiszen reflektált a spanyol polgárháborúra, a szabadkai eseményekre, valamint görbe tükröt tartott néhány önköltő elé, aki ennek következtében „kivonta magát a forgalomból”.
A folytatásban Léphaft Pál vette át a szót, és kiemelte, hogy nem vagyunk gyökértelenek, ha a vajdasági magyar szatirikus sajtóról beszélünk. Az 1848-ban megjelenő Charivari (Dongó) politikai tartalmú szatirikus lap első száma Lauka Gusztáv jóvoltából jelent meg, a vicclap nyomdásza és karikaturistája pedig Szerelmey Miklós volt. A vicclap különlegessége abban is állt, hogy egész oldalas karikatúrákat is tartalmazott. A Grimasz kapcsán Léphaft hangsúlyozta, hogy a rendkívül igényes lap elsősorban Gál László munkáját dicséri, akit megedzett az irodalom. A lapot 1941-ben betiltották, majd 1945 karácsonyán jelent meg újra, immár a Magyar Szó mellékleteként, később pedig a Hét Napban született meg tizenkilenc szám, de a könyörtelen valóság grafikai ábrázolása ismét szemet szúrt valakinek, ezért ismételten betiltották a lapot. A humornak mindig is nagy ereje és szűnni nem akaró lendülete volt, ezért 1963-tól újra lehetett a sorok között olvasni, merthogy Gál László szerkesztésében az olvasók visszakapták a hőn szeretett társadalomkritikai mellékletet. Kopeczky László, Serer Lenke és Bálint Sándor után Léphaft vette át a lap szerkesztését.
A karikaturista a jelenlevőknek külön hangsúlyozta, hogy nagy szükség van utánpótlásra, komoly újságírókra, grafikusművészekre és tollforgatókra, akik a humorral, illetve a szatírával szeretnék felkelteni az olvasók figyelmét. Léphaft szerint az a jó karikatúra, amely két-három rétegből áll. Úgy gondolja, hogy a portrérajzolás a legnehezebb, hiszen „meg kell ragadni az ember arcát és irháját is”. Ebben a műfajban különösen fontos, hogy a karikatúra hasonlítson az alanyra. Meg lehet sértődni a saját karikatúránk láttán, de ne feledjük el, hogy ezek az alkotások valódibb képet adnak, mint a beállított kép.
Arra a kérdésre, hogy az est miért kapta a Terpeszállásban címet, Léphaft azt válaszolta, hogy a karikatúra mindig terpeszállásban van, hiszen egy alkalmazott művészet, mely a napi sajtóval igyekszik elmondani a véleményét, másrészt pedig a határ nem tud határt szabni a karikatúrának, hiszen a karikaturista mindig belső és külső határok között mozog, örök kérdés, hogy meddig mehet el mások intimitásában.
A tárlat március 15-éig tekinthető meg a Szabadkai Városi Múzeumban.
