Mindeközben Čačakon az emberek műanyag kannákkal állnak sorba vízért.

A két kép ugyanannak az országnak a valósága. Az egyikben robotok táncolják a moravacot, a másikban több százezer ember várja, hogy végre megjavítsanak egy csővezetéket.

A múlt héten a Rzav regionális vízrendszer meghibásodása miatt Nyugat-Szerbia jelentős része víz nélkül maradt. Čačak, Požega, Lučani, Arilje és más települések napokra ellátási nehézségekkel szembesültek. A javítás után újabb hiba jelentkezett, a rendszer másodpercenként több tucat liter vizet veszített. Az emberek nem azt kérdezték, mikor érkezik az első humanoid robot, hanem azt, mikor lehet végre lehúzni a vécét.

Szalai Attila rajza

A történet persze nem egyetlen meghibásodásról szól.

A szerbiai vízhálózat állapota évek óta ismert gond. Az országban mintegy 50 000 kilométer hosszú vízvezetékrendszer működik, melynek jelentős része elöregedett. A hivatalos adatok szerint a hálózatban elvesző víz aránya eléri a 35 százalékot, egyes jelentések szerint pedig már a 43 százalékot is. Vagyis: 10 literből 4 egyszerűen eltűnik valahol a föld alatt. Nem egy mesterséges intelligencia fogyasztja el, hanem elfolyik a lyukas csövekből.

Az ország egyes vízműveinél a veszteség meghaladja az 50 százalékot. Van olyan város, ahol a kitermelt víz több mint fele soha nem jut el a fogyasztókhoz.

És nemcsak a csövek szivárognak, hanem az emberek is, mégpedig el. Szakmai szervezetek szerint Szerbiában több mint 6000 orvos hiányzik, és évek óta folyamatos az elvándorlás. A nővérhiány még drámaibb. Az európai normákhoz képest az ország jelentősen elmarad, egyes kórházakban hónapokig hirdetnek állásokat, miközben a 30 helyre alig 10 jelentkező akad. Sok osztályon már átképzett munkaerővel próbálják betölteni az üres helyeket, mert egyszerűen nincs más.

Az oktatás sem sokkal vidámabb történet. Az ország számos részén tanárhiányról beszélnek, különösen a természettudományos tantárgyak és az idegen nyelvek esetében. A vidéki iskolákban gyakran helyettesítésekkel és túlórákkal próbálják fenntartani a működést. Sok helyen az iskolaépületek állapota is a múlt századot idézi: málló vakolat, beázó tetők, elhasználódott nyílászárók.

Aki végigutazik Szerbián, könnyen találkozhat ezzel a különös időzavarral. Az egyik oldalon LED-falak hirdetik az Expo 2027-et és a digitális jövőt, a másikon rozsdás víztornyok, félkész buszpályaudvarok és omladozó középületek emlékeztetnek arra, hogy a XX. századot sem sikerült teljesen lezárni.

A politikai kommunikáció azonban nem az omladozó vakolatról szól. Sokkal jobban mutatnak a kamerák előtt a humanoid robotok, melyek koktélt készítenek a látogatóknak. Sokkal izgalmasabban hangzik a repülő taxi, mint egy új szivattyútelep vagy egy felújított csatornahálózat. A robot ugyanis futurisztikus. Egy kicserélt vízvezeték viszont, valljuk be, egyáltalán nem szexi.

A szerb közéletben így alakult ki ez a sajátos fejlődési modell: az ország egyszerre készül a negyedik ipari forradalomra, és küzd a legelemibb közszolgáltatások fenntartásáért. A jövő már itt van, csak valahogy mindig elakad egy kátyúban, egy csőtörésnél vagy egy betöltetlen álláshelyen.

Lehet, hogy 2027-ben valóban humanoid robotok fogadják majd a látogatókat Belgrádban. Lehet, hogy a világkiállítás vendégei mesterséges intelligenciával beszélgetnek, miközben a pavilonok között elektromos repülő taxik közlekednek. Csak az a kellemetlen kérdés marad: ha addig ismét eltörik egy cső valahol Szerbiában, vajon a humanoid robot viszi majd ki a palackos vizet a lakosoknak, vagy ő is csak annyit mond, hogy a rendszer hibáját hamarosan elhárítják?