Nagyon veszélyes lenne és igazságtalan félretájékozottságommal valamiféle névsor-összeállításra vállalkoznom, de arról azért szólhatunk mégis, hogy kik voltak azok a tollforgatók, akikről a múltban sokat tudtunk, akiktől sokat olvastunk, s éreztük, hogy előkelő helyet foglalnak el az értéklistán. A vajdasági magyar olvasók sokra tartották Holti Máriát, aki Falubattyánon született, 1939. október 9-én, s aki írónak, versfaragónak vallotta magát. Iskoláinak elvégzése után Budapesten öt évig kiadói, szerkesztői munkát végzett, 1967-ben áttelepült az akkori Jugoszláviába, s az Újvidéken megjelenő Képes Ifjúság sokat publikáló újságírója lett, majd elhagyta a Vajdaságot és Dalmáciában telepedett le, Makarskán. Utolsó éveit Brelában töltötte, egy csöndes falucskában, ahol a fenyvesekben sétálva töprengett, gondolt azokra az évekre, amikor hírnév övezte munkásságát, gondolt talán 1980-ra is, mert abban az évben második díjat nyert a rangos Majtényi Mihály-féle novellapályázaton -- Több mint száz közöletlen, személyes hangú művéről, szonettjeiről úgy rendelkezett, hogy csak a halála után szerkeszthetők be valamelyik folyóiratba, vagy jelentethetők meg könyv alakban...
Önvallomásszerű jegyzetében Holti Mária így írt magáról: ,,1939-ben születtem, egy hónappal a háború kitörése után, a magyarországi Fejér megye egy kisközségében. A kisközség ugyan nem maradt jellemző rám -- a továbbiakban nagyvárosban éltünk --, viszont a proletár származás inkább, lévén apám kétkezi szegény emberek nyolcadiknak és szintén kétkezinek született gyermeke. A lehető legkeservesebb gyermekkor után eveztem át -- már minden értelemben a saját evezőimmel -- egy más szemléletben ugyan, de nem kevésbé viharos kamaszkorba... Sejtettem, hogy írni fogok, meg festeni is, éltem-haltam Jack London Országúton c. kisregényéért... Másodikos gimnazista koromban ismeretlenül küldtem el egy megyei lapba egy nagyképűségtől csöpögő tanulmányt, jobban mondva cikket Három portré és az alkotás címmel, melynek nyomán több olvasói levelet kaptam. Ezek után bátorságra, jeles íróktól pedig biztatást kaptam, s gyorsan publikáltam két hosszabb lélegzetű verset fővárosi hetilapban... Szóval, sejtettem, hogy főként írni fogok... aztán nem csak írtam -- öt évig a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó munkatársa voltam... A helyváltoztatás mindig egészen természetes állapotnak tűnt számomra. Rendszeresen azóta publikálok, amióta a Forumnál voltam riporter. Jelenleg ötödik éve élek Dalmáciában, három gyermekem van, kétévestől kilencig... A Vajdaságban négy irodalmi díjat kaptam: két Szenteleky Kornél-díjat, egy rádiónovella-pályázat első díját, tavaly a Forum részvételi regénypályázatán díjat.
Irodalmi tervek? Rengeteg van, de viszonylag keveset írok. Általában csak akkor írok, ha már annyira kész bennem az írás, hogy kénytelen vagyok ,,leszámolni'' vele... Talán ez jó is, nem tudom.
Első és egyetlen novelláskötetem két éve jelent meg a Forum gondozásában, jó kritikákkal Magyarországon is. Tervek? Jó lenne a Farkasok és galambok óta összegyűlt novellákat egy nagyobb kötethez rendezni: aztán végképp befejezni nagyjából kész regényemet, amellyel a pályázatra jelentkeztem. Két-három kisebb írás is alakulóban van, és egy kisregény, Kulcsok címmel''.
Munkái, megjelentetett művei: Farkasok és galambok, Újvidék, 1970, elbeszélések; Sodortatva, Újvidék, 1976, ifjúsági regény; Égi fuvarok, Újvidék, 1981, versek; Ezer zizzenés, Újvidék 1987, elbeszélések; Mondd el búval és örömmel, Pécs, 2000, kisregény...
Munkásságát, tehetségét írói készségét sokan méltatták, de a megítélés nem volt egységes. Akik megemlékeztek róla: Varga Zoltán, Tüskés Tibor, Bányai János, Vajda Gábor, Virág Ágnes, Fekete J. József, P. Nagy István, Mák Ferenc és mások. Bori Imre A jugoszláviai magyar irodalom rövid történte című könyvében megemlíti, hogy ,,Holti Mária a hatvanas évek második felében jelentkező prózaírók egyik legtehetségesebbje. Nem a hazai, hanem a magyar próza örökségének a tehertételével kezdett el írni. Az élet apró részletei iránti fogékonyság és lírai jellegű átélés jellemzi terjedelmesebb novelláit, amelyek cselekménye igen sokszor a dalmát tengerpart világában játszódik''. Vajda Gábor a 7 Napban arról írt, hogy Holti Mária a hagyományos próza eszközeivel többnyire a mai civilizáció súlya alatt élő embereknek a teherbíró képességét vizsgálja. Stílusát gyakran fűszerezi humorral, mégis a funkcionalitásnak ad elsőbbséget. Olyan helyzeteket ír le nagyfokú érzékletességgel, amelyek a megtörténtség benyomását keltik. Történetei közvetett vélemények az életről, emberekről, anélkül, hogy kiérződne belőlük a példabeszéd nyomatéka. Holti Mária szeret elbeszélni, ismeretlen tájakra kalauzolni az olvasót. Írói figyelmét az egyén társadalmi vonatkozásai többnyire elkerülik. Nyelvkultúrája azonban megérdemli az igényesebb olvasó figyelmét.