A Netflixen nézhető Hollywood című sorozat központi témái között a homoszexualitás, a szexuális ragadozók és alapjában a másság áll, a híres felirat szimbolikus „megmászásához” pedig — jobb esetben — le kell vetkőzni minden gátlást, rosszabb esetben pedig feladni emberi méltóságunkat. A Hollywood főhősei kisemberek, akik sztárok akarnak lenni, mint abban az időben szinte mindenki, aki felsétált a hollywoodi dombokra, és belevetette magát a Los Angeles-i, fülledt éjszakákba. Hogy aztán kinek mit kellett tennie azért, hogy felfedezzék, legtöbbször tabutéma. Már csak azért is, mert egy csapásra összedőlne a róluk alkotott dicső képünk.

Képek: imdb.com

Az Ízek, imák, szerelmek, a Versace meggyilkolását feldolgozó minisorozat és jó néhány Amerikai Horror Story-epizód írója azonban egy pajzánnak, tabudöntögetőnek beharangozott sorozat helyett egy igen steril szériát hozott össze, mely annak ellenére, hogy nagyon kiszámítható, szerez azért meglepetést is. Nyilvánvaló, hogy Murphy odavan a régi Hollywoodért, de a beleszőtt politikai üzenet hatására az epizódok meglehetősen humortalanok és erőltetettek lettek. Sokat beszél, de keveset mond.

Jack Costello (David Corenswet) mindenáron színész akar lenni a stúdiókorszak végnapjait élő Hollywoodban, és eltökélt célja, hogy feltornázza magát a mozis tápláléklánc csúcsára. A baj csak az, hogy még egy felmosóvödörnek is több karizmája van, mint neki. Férfi prostiként gazdag hollywoodi özvegyeket boldogít sunyiban, egy benzinkútnak álcázott férfibordélyban. Hűséges ügyfele lesz egy stúdiós nagyágyú felesége (Patti LuPone), társa pedig (Jake Picking) leginkább a férfi ügyfelekért felel — ő egyébként később Rock Hudsonra változtatja majd a nevét. Jack karrierje lassacskán felfelé kezd ívelni, leginkább persze a befolyásos szeretőknek köszönhetően. Az események láncolatában új hősöket ismerünk meg (a hasonlóság a valósággal nem a véletlen műve), a korabeli tüntetésekről és a faji kérdésekről pedig csak szalagcímek formájában kapunk némi ízelítőt, bár nyomokban úgy tűnhet, hogy Murphy történelmi igazságtételben gondolkodik.

A Hollywood című sorozat legnagyobb erőssége kétségtelenül Rock Hudson története, a kiváló zenei aláfestés, a pazar díszletek és a fiatal, tehetséges színészek. A legnagyobb hibája viszont a hiteltelensége. Egy ponton úgy érezzük majd, hogy túl sok a szereplő, és valamiért egyszerre túl sok mindent szerettek volna beleerőltetni a történetbe: az álmok szinte mind egy szálig valóra válnak, ami már eleve túlzás, hiszen hol volt még akkor az emancipált Hollywood. Nem beszélve arról, hogy a valóban létező karakterek mellett (Rock Hudson, Vivien Leigh és a magyar származású George Cukor) leginkább nem létező szereplőkkel találkozunk, akik miatt sohasem lehetünk biztosak abban, hogy amit látunk, az éppen valóság-e, kikacsintás vagy fikció.

Első filmes rendező, fekete bőrű színésznő, kezdő producer vagy forgatókönyvíró — a hősöket tekintve széles a paletta, és bár tény, hogy akkoriban már új szelek kezdtek fújni Hollywoodban, az a világ még nagyon távol volt a nyitott szemlélettől. A sorozatban játszó színészek többsége pályakezdő, ami kiváló ötlet volt az alkotók részéről. Egy kicsit olyan érzésem volt, mintha Ryan Murphy és társai meg akarták volna változtatni a történelmet, pedig a valóság bemutatása izgalmasabb és drámaibb lett volna. Erre pedig a külföldi filmes szaklapok is azonnal reagáltak. A legmókásabb kritika, melyet a Hollywood kapott, a következő volt: ne kezdj kamuzni olyasvalamiről, amivel mindenki tisztában van, és ne próbáld elhitetni egy fiatalabb generációval, hogy Hollywood mindenkit tárt karokkal várt. A Hollywood című hétrészes minisorozat a Netflixen tekinthető meg.