home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Hol vannak a verebek?
Balázs Szilvia
2019.03.27.
LXXIV. évf. 13. szám
Hol vannak a verebek?

Napok óta tele vannak a közösségi oldalak olyan cikkekkel, amelyek arról szólnak, hogy szinte teljesen eltűntek a fecskék a környezetünkből. Tavasszal még vissza-visszatérnek ugyan, de a számuk ijesztően lecsökkent, és persze az egész jelenségnek az emberiség az oka. Még a permetszert is megpermetezzük, biztos, ami biztos alapon, mesterséges hormonokkal növeljük a hozamot a szántóföldeken, és kiirtunk minden kártevőt. Meg azokat a hasznos állatokat is, amelyeknek eredetileg egyébként éppen az volt a szerepük, hogy megegyék ezeket a kártevőket.

Tehát eltűnőben vannak a fecskék. Magam is szomorúan tapasztalom, hogy évről évre egyre több fészek marad üresen. Ami viszont számomra még ennél is ijesztőbb, hogy a mezők kicsiny légypusztítói mellett lassan már a város szemtelen morzsagyűjtögetői is ritkasággá váltak. Bizony, a verebekről van szó. Azokról a piciny madarakról, amelyek éktelen csiviteléssel tudnak vitatkozni a házak előtti fákon, bokrokban, és amelyekkel tele voltak a falvak, városok. Ha gyerekkoromban pattogatott kukoricát szórtam Szabadka főterén a galamboknak, szinte biztos, hogy mindjárt érkezett egy egész csapatnyi veréb is a meglepetésuzsonnára. Mára viszont eltűntek. Hogy hová és miért, arra nem tudnék válaszolni. De nincsenek, és hiányoznak. Az erdőben sétálva gyakran látok cinegét, egyre több a harkály is, de veréb az nincs.

Nem fogom azt mondani, hogy ezt vagy azt másképp kellene csinálnunk, mert egyrészt szerintem ezzel mindenki tisztában van, másrészt pedig nem igazán tudom, hol is kellene elkezdeni a „rendrakást” a természetben. De azt tudom, hogy néhány aprósággal azért mi magunk is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a világot szebbé tegyük — nem (csak) magunk, hanem a fecskék és a verebek számára is. Ősszel, ha elköltöznek a fecskék, ne verjük le a fészküket! Tavasszal ugyanide térnek majd vissza. A kertes ház szépsége a kert maga, legalább néhány bokrot, fát ültessünk, hogy azon menedéket, biztos búvóhelyet találhassanak a verebek. A társasházban lakók is ültethetnek fát, közös megegyezéssel, a szomszédokkal együtt. Adjunk lehetőséget a madaraknak, hogy még sokáig ápolhassuk velük a jószomszédi viszonyt!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..