home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Hol az érdek?
VARJÚ Sára
2013.02.13.
LXVIII. évf. 7. szám
Hol az érdek?

Sok a párt, kevés a magyar — hol az érdek? Ez volt a témája a Pannon Tv Rekontra című vitaműsora január 29–ei adásának.

Fehér Márta műsorvezető stúdióvendége ezúttal Pál Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség ügyvezető alelnöke, közgazdász, művelődésszervező, református presbiter volt. Kishegyes mindenese, az egykori községi, tartományi és köztársasági képviselő szerint a nem magyarok ne akarják megmondani, hogy mi jó a magyaroknak. A műsor másik meghívottja Rácz Szabó László volt, a Magyar Polgári Szövetség elnöke, az MNT tagja, aki — ha nincs hatalmon — örök ellenzéki. Középjobboldali, konzervatív politikát képvisel, és a magyar ügy szolgálatára a Szent Korona előtt tett esküt. A vendégek sorában helyet foglalt továbbá Lódi Gábor, a Demokrata Párt tagja, orvos, egykor a tartományi képviselő és a Tartományi Végrehajtó Tanács alelnöke volt. Jelenleg nem tölt be jelentősebb funkciót a pártban. Véleménye szerint a vajdasági magyarságnak a demokráciában kell megtalálnia a jövőjét. Az est negyedik vendége Molnár Béla volt, a Szerb Haladó Párt zentai szervezetének elnöke, aki a párt Kisebbségi Tanácsának magyarságáért felelős képviselője, aktív tagja a Korrupcióellenes Tanács zentai községi szervezetének is.
A műsor, melyben a vélemény a fontos, ezúttal is a közvélemény álláspontját leginkább tükröző két vitaindító gondolattal kezdődött: „Közösségileg az etnikai párt az egyetlen járható út, különben nekünk előbb-utóbb annyi!”; „Nemzeti kizárólagosság? Ugyan már! A magyarnak is ugyanaz a baja, mint bárki másnak az országban.”
— A vegyes házasságok egyre növekvő száma lehet a magyarázata annak, hogy térségünkben a magyarok is aktívak a Szerb Haladó Pártban — reagált a vitaindítóra Molnár Béla.
— Szerintem a vegyes házasságnak nem sok köze van ahhoz, hogy ki milyen pártban politizál, hiszen az egyén, tartozzon bármely nemzethez, a saját közösségének a szükségleteit ismeri a leginkább. Aki vajdasági magyarként politikával szeretne foglalkozni, annak egyértelműen magyar pártban kell tevékenykednie — méghozzá olyanban, amely nemcsak álmokat szövöget, hanem valamit tesz is. A Vajdasági Magyar Szövetség pedig sokat tett az elmúlt periódusban — nyilatkozta Pál Károly.
Miért van egyáltalán szükség magyar pártokra? — vetette fel a kérdést Rácz Szabó László, és azonnal meg is válaszolta:
— Egyszerűen azért, mert a magyarságunk miatt támadás ér bennünket. Meg kell állapítanunk, hogy ebben az országban a kisebbségi magyar embereknek nincsenek ugyanolyan jogaik, mint a szerbeknek. Gondoljunk csak a temerini fiúk esetére! — mondta. 
A műsor további vitára serkentő gondolatai a következők voltak: Egy erős többségi pártnak nagyobb az érdekérvényesítő képessége, mint a legtömegesebb nemzeti közösségi párté; Szerbiában minden párt nemzeti — képtelenség egy nemzeti pártban egyszersmind egy másik nemzet érdekeit is képviselni.
— Kiharcoltam, hogy a Demokrata Pártban magyarként is jól érezzem magam, és hogy megtehessem, amire képes vagyok — mondta Lódi Gábor.
Felmerül a kérdés, hogyan lehet érvényesíteni a magyar érdekeket — vetett fel egy újabb kérdést Rácz Szabó László.
— Az emberek nagyon elszegényedtek. Zentán legalább 600-an ingyenkonyhára járnak. A nagyobb pártok reményt ébresztenek a polgárokban, megoldással viszont nem szolgálnak. Sok magyar nemzetiségű ember a munkalehetőség vagy valami más reményében lesz tagja egy nagy, de nem magyar pártnak.
A műsor vendégei a következő gondolatokról is kifejthették véleményüket: „Egyénileg van olyan helyzet, hogy választani kell: kivonulni a közéletből, vagy a többségi pártban vállalni szerepet;” „Hat magyar párt negyedmillió magyarra — bőven van választási lehetősége nemzeten belül is mindenkinek.”
— Aki a nehezebb utat választja, az nem a többség követelményei szerint, hanem az egyes emberek igényeit figyelembe véve cselekszik. Én a nehezebb utat választottam — reagált a gondolatokra Rácz Szabó László.
— Annak, aki pártaggá akar válni, nagyon oda kell figyelnie, melyik szervezethez csatlakozik, és jól meg kell fontolnia, hogyan tudja az életét összeegyeztetni vele — tette hozzá Lódi Gábor.
A műsor témazáró két mondata a következő volt: „Elég volt a magyar pártok közötti versenyből! Összefogást!” és „Minél több párt, annál több lehetőség. Nem kell a választót kiskorúsítani”.
— Igen, vitatkozunk, de vita nélkül sehová sem jutunk. A vitát pedig jóhiszeműen kell folytatnunk, jó irányba kell terelnünk. Nem az a kérdés, hogy sok vagy kevés párt van-e, hanem az, hogy ezek a pártok mennyire tudnak együttműködni. A nézetkülönbségek ellenére is azon kell gondolkodni, hogy hogyan lehetne jobb a magyarságnak — nyilatkozta Rácz Szabó László.
— A Vajdasági Magyar Szövetség a vajdasági magyarsággal szeretne összefogni. Nem kívánunk olyan magyar párttal együttműködni, amelynek nincs érdekérvényesítő képessége, kapacitása. Csak azzal lehet összefogni, akinek tenni is van ereje — mondta Pál Károly.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..