Márpedig a szerbiai törvényhozás olyan előírásokat fogadott el, melyek értelmében október 12-étől kötelező nyugdíjaztatás vár minden olyan, a közszférában dolgozó nőre, aki fél évvel ezelőtt betöltötte a 60. életévét. Az orvosnő túl van már az ominózus „60 év 6 hónapon”, hatvannégy éves. Az óra viszont ketyegett, október 12-e vészesen közeledett.

A visszaszámlálást — azt a bizonyos órát — az alkotmánybíróság állította le. A doktornőnek nem kell kés alá feküdnie. Az alkotmánybíróság meghatározatlan időre felfüggesztette a nők nyugdíjaztatására vonatkozó előírások alkalmazását. Annak felülvizsgálása és eldöntése, hogy diszkriminatív, azaz alkotmánysértő-e, vagy sem, akár egy évig vagy annál is tovább eltarthat. Így a közszférában esedékes észszerűsítésért felelős minisztérium első embere, Kori Udovički miniszter asszony visszavonulót fújt. Pedig milyen „szép” is lett volna egy csapásra megszabadulni 3000 tanító- és tanárnőtől meg 3500 doktornőtől! Az már 6500. A maradék 2500-at már „gyerekjáték” lett volna összehozni. És boldogan beszámolni: „Kormányfő úr, jelentem, hosszú hónapok kemény munkájának eredményeként a küldetés teljesítve: 9000-rel csökkentettük a közalkalmazottak számát!”

A miniszter asszony nyilván nem túl boldog attól, hogy légy pottyant a levesébe. Előbb a tanügyi dolgozókat illetően kellett fejet hajtania a szakmai érvek előtt: mégsem kényszerítik nyugdíjba tanév közben a korhatárban érintett tanítónőket. Majd a tanév végén. Az alkotmánybíróság minapi lépése azonban ezt is felülírta: lehet, hogy jövő szeptemberben még új tanévet is kezdhetnek. Maradhatnak az orvosnők is, akik egyébként szakorvosok, és sokuk helyébe nincs, aki beállhatna — hiába a sok fiatal orvos a munkaközvetítő nyilvántartásában.

Az alkotmánybírósági közbelépés miatt a közhivatalokban dolgozó nők is valószínűleg maradhatnak — hiába adták már ki nekik a papírt, hogy ezen és ezen a napon vegyék ki a megmaradt évi szabadságukat, mert nyugdíjba küldik őket...

Félreértés ne essék: nem az idős korosztályt védem. És nem vagyok a fiatalok ellen. Nem vitatom az észszerűsítés és a közszférában tervezett elbocsátások létjogosultságát sem. A közvállalatokban, önkormányzati és állami hivatalokban stb. valóban rengeteg munkaerő-felesleg van. Ami kiborít, az a mód. Ez a hókuszpókusz. A szemfényvesztés. Az elbocsátások körüli színjáték — szánalmas egy előadás. A nagy erőlködés. A se istent, se embert (és alkotmányt) nem ismerő akarnokság. Mélységesen felháborít ez a legelemibb szakmaiságot is nélkülöző ügyködés. Miközben a megoldás pofonegyszerű. Mindenki tudja: azokat kell elbocsátani, akik a párttagkönyvüknek köszönhetően kaptak állást (olykor kitalált munkahelyet) a közszférában az utóbbi két, három vagy öt évben. Persze a politikai elit erről hallani sem akar. Ott folytatja, ahol abbahagyta. Illetve: abba sem hagyta.

Köztudomású, hogy 2013 óta létszámstop van a közszférában. Új munkaerőt csak abban az esetben lehet felvenni, ha azt a kormány illetékes bizottsága engedélyezi, jóváhagyja. A Danas napilap kikérte az illetékes bizottságtól az adatokat. Kiderült, hogy ez a testület 20 hónap alatt 8744 esetben hagyta jóvá új munkaerő alkalmazását, 11 532 esetben pedig elutasította a kérvényt. A létszámstop ellenére tehát bő másfél év alatt újabb 9000 embert alkalmaztak az egyébként 780 000 foglalkoztatottat számláló közszférában. Ám ha összeadjuk a minisztériumok által közzétett adatokat, akkor az derül ki, hogy ennél is többet: csak 2014-ben 13 500-zal nőtt a foglalkoztatottak száma.

Ezért mondom, hogy ami a tervezett 9000 alkalmazott elbocsátása kapcsán folyik, az nem több, mint hókuszpókusz. Kínos politikai színjáték, melyet kénytelenek vagyunk végignézni. Köszönet jár a doktornőnek, aki bejelentette, hogy átoperáltatja magát, s ezzel odafricskázott egyet a szemfényvesztőknek — üde színfolt volt. Az viszont aggaszt, hogy az elmúlt napokban egy másik nőt is megismerhettünk a tévé jóvoltából. Egy fiatal szőkét, aki arccal és névvel vállalta: igen, a párttagkönyve segítségével kapott munkahelyet, és ebben nem lát semmi kivetnivalót.