Lebontásra várva - a megjelölt házak egyike

Radovan Budovalčev, a tiszaszentmiklósi Nonius lovasklub elnöke humanitárius megmozdulást szervezett Módos település és környéke megsegítéséért. A kezdeményezéshez csatlakozott a helyi közösség is. A szándékról plakátokon értesítették a lakosságot, azonkívül bizottságot is szerveztek, mely bejárta a falut, és összegyűjtötte az önkéntes adományokat az árvízkárosultaknak. Törtei János, a helyi közösség tanácsának tagja nemcsak az előkészületekből vette ki a részét, hanem az egyik rakomány kísérőjeként ellátogatott a helyszínre is.
* Hogyan sikerült az akció, és milyen érzéssel tértek haza? - kérdeztük tőle.
- A többiek nevében is mondhatom, hogy sikerrel jártunk. Három nagy teherszállító autóval mentünk, a másik kettőn a vezető mellett Radovan Budovalčev és Gustav Češljar ült, akik szintén jelen voltak a gyűjtés kezdetétől fogva. Szerencsésen odaértük Módosra, ahol egy Zorica nevű hölgy örömmel fogadott minket, és a rakományok tartalmától függően intézkedett, hogy mit hova kell irányítani. Itt hallottuk először a Busenje nevet, melynek magyar megfelelője Káptalanfalva. Csakhogy így sehol sincs kiírva, pedig a falut szinte csak magyarok lakják. A szemem is könnybe lábadt, és szavakkal le sem tudom írni azt az érzést, ami a kietlenség láttán és az elkeseredett emberekkel való beszélgetéskor eltöltött.
* Milyen segélyt vittek?
- Elsősorban takarmányt az állatoknak, de az egyik helybeli magánvállalkozó gyermekkerékpárt adományozott, és az összegyűlt pénzt is átadtuk. Tiszaszentmiklós lakosságának is alaposan meg kell gondolnia, hogy mit mire költ, itt sincs az embereknek kidobnivalójuk. De az egyik öreg néni az utolsó száz dinárját adta ide, amit cukorra tett félre. - Úgyis lesz holnap nyugdíj - mondta -, addig majdcsak kibírom valahogy! Megközelítőleg egy vagon negyven mázsa szemes takarmányt (kukorica, búza, árpa, zab stb.) szállítottunk el, az összegyűlt 41 ezer 570 dinárt pedig a módosi iskolában adtuk át a pedagógiai vezetőnek. Ő megígérte, hogy ősztől ezt a pénzt a kicsinyek uzsonnájára fordítják, ami körülbelül három hónapra lesz elegendő. Egy kislány mosolygós arca is az emlékezetemben maradt, azé, aki a kerékpárt kapta. Az ajándékozó ugyanis arra kért minket, hogy egy hatodik osztályos kislánynak adjuk át, mert az ő unokája is olyan idős. A járgány új gazdája, K. Valéria csak úgy ragyogott az örömtől és a hálától.
* Most újabb segélyakciót terveznek. Az ottani emberekkel beszélgetve mit tapasztalt, mire van a leginkább szükségük?
- Kevés a faluban az élelem. Káptalanfalván alig százan laknak, de csak nagyon kevés segély jut el hozzájuk. Az egyikük fél zsák fogkefét mutatott, és azt kérdezte, szerintünk ezzel jól lehet lakni? A talajvíz magas, az elvetett élelem java kipusztult. Itt a forró nyár, de ők már azon idegeskednek, hogy mi lesz velük a télen. Jó lenne nekik élelmet szerezni, takarmányt a jószágnak, valamint ágyakat, asztalokat, székeket. Az erőnkhöz mérten megpróbálunk még egy akciót kezdeményezni, de én most már egyenesen Káptalanfalvára vinném a holmikat. Remélem, sikerrel járunk.
Kihasználnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a csókai dohánygyárnak, Milan Rusnak és Žarko Budovalčevnek, akik a járművekkel a rendelkezésünkre álltak, az üzemanyag költségét a helyi közösség állta, de köszönet jár falunk minden segítőkész polgárának, aki bármilyen módon hozzájárult az árvízkárosultak gondjainak az enyhítéséhez.