
A helyi közösség tanácsának meghívására Muzslyára látogatott dr. Győri Lukrécia, a kereskedelmi, idegenforgalmi és hírközlési minisztérium államtitkára, és Madarász Gyulával, a szórványközpont vezetőjével, Sztojkó Józseffel, a városi tanács tagjával és Kovács Zoltánnal, a Fókusz M Fejlesztési és Tájékoztatási Központ munkatársával beszélgetett. A téma a falusi és a tanyai turizmus fellendítése volt.
A házigazdák elmondták, az összejövetel célja egy olyan projektum megvalósítása és kivitelezése, amely felpezsdítené a település turizmusát, bemutatná természeti adottságait, itthon maradásra késztetné a fiatalokat, illetve idevonzaná a hazai és a külföldi vendégeket.
Kovács Zoltán kiemelte, azzal, hogy Muzslya egy úgynevezett Császár-szigeten helyezkedik el, körülvéve a Császár-tóval, a Tisza és a Béga folyókkal, gazdag etno-, eko- és bioturizmussal büszkélkedik, és ezeket az előnyöket kihasználva fejleszthetné turisztikai és gazdasági kínálatát.
— Tisztában vagyunk vele, hogy ehhez elsősorban nagy anyagi támogatás kellene, de a fent említett célok eléréséhez szakmai továbbképzésre és szakemberek kinevelésére is szükség van — hangsúlyozta a Fókusz M munkatársa.
Dr. Győri Lukrécia arra kérte a beszélgetés szervezőit, hogy vegyenek részt a minisztérium által elindított edukációs programban, mely az Európai Unió úgynevezett IPARD-2 előcsatlakozási források lehívásának módjával foglalkozik. Hozzáfűzte még, hogy a kereskedelmi, idegenforgalmi és hírközlési minisztérium a mezőgazdasági minisztériummal és a Szerbiai Gazdasági Kamarával karöltve olyan kamarák megkeresésén fáradozik, amelyek az effajta egyedi ötletek megvalósításának forráslehetőségeivel törődnek.
A beszélgetés után ellátogattak a muzslyai határban lévő két tanyára is: a Müller-tanyára, ahol Müller János és gyermekei a családjukkal összefogva pónifarmot működtetnek, illetve a már több mint százéves Ispánovics-tanyára, melyet Ispánovics Mihály és felesége gondoz.
A látogatáson jelen volt még Saša Santovac, Nagybecskerek polgármester-helyettese, Marica Kosanović, a nagybecskereki Turisztikai Központ képviselője, Törköly Krisztina, a muzslyai szórványközpont titkárnője és a helyi közösség tanácsának valamennyi tagja.