Hogyan legyünk jók?

Hogyan legyünk jók?

Nézem az iskolásokat, a legkisebbeket az autóbuszon, az utcán, az óriási iskolatáskákat cipelve, felpakolva esernyővel, torna- és rajzfelszereléssel. Ilyen kicsik még, és máris mennyi mindent kell megjegyezniük, mennyi mindenért kell felelősséget vállalniuk!

Pedig a legtöbbjüknek még a szülő is sokat segít, van, akit mindennap elkísér az anyukája, az apukája, a nagyszülei, akik kerékpáron tolják a nehéz táskát, melybe otthon előzőleg ők készítették be a másnapra való könyveket, füzeteket, hogy ne a gyermeknek kelljen gondolkodni rajta.

Elég sok mindenre emlékszem kiskoromból, így arra is, hogy az iskolában már néhány nap után ragaszkodtam hozzá, hogy egyedül menjek, elvégre nagy vagyok én már, meg különben is, ki látott még olyat, hogy egy elsőst iskolába kísér valaki?! Hittanra is egyedül jártam, hol kerékpárral, hol görkorcsolyával (nem gyakran — mégis képzelem, mennyire örültek ennek a szüleim). Soha nem voltam különösebben társasági lény, mindmáig csak a szűk családi, baráti kör az, amelyben nem érzem magam feszélyezve. Volt viszont az osztályomban olyan is, aki folyamatosan a feltűnést kereste, rosszalkodott, képtelen ötletekkel idegesítette a körülötte levőket, a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Szerintem egyébként minden osztályban van néhány ilyen diák.

Egy alkalommal az egyik hittanórán a jóságról beszélgettünk a hitoktatóval. Arról, hogy miért kell törekedni a jóra, és hogy ez milyen nagy örömet tud szerezni annak is, aki adja, és annak is, aki kapja. Ekkor hangzott el a már említett „rossz” gyerek szájából a címben feltett kérdés: de hogyan legyünk jók? Mert — tette hozzá — ő mindig nagyon igyekszik, de valahogy sokszor úgy alakul, hogy amit ő jónak hisz, mások szemében nem feltétlenül az. Mert a múltkor is: a nagyszünetben úgy gondolta, segít a tanító néninek, és összeszedi azt a sok, teleírt, ócska papírt az asztaláról, és a szemétbe dobja. A tanító néni viszont rendkívül megharagudott, és maga szedte ki a szemetesből a papírokat, melyekről kiderült, hogy egy másik osztály tudásfelmérői, és éppen osztályozni készült volna őket. Emiatt azután a gyermeket a sarokba állította. De nem ez volt az egyetlen eset, amikor hiába akart valami jót csinálni, azt az emberek nem értékelték.

A jócselekedet mindig szívből jövő, és onnan ismerjük fel, hogy kellemes, melengető érzéssel tölt el bennünket. Ettől lehet tiszta a lelkiismeretünk, hogy egy pillanatban érezzük a belénk áramló Szentlélek erejét. Természetesen mi, felnőttek már tudjuk (vagy tudni véljük), hogy mi a jó és mi a rossz. De még mi is sokszor hibázunk, nem igaz?

Úgy vettem észre, hogy az egyik leggyakoribb hibánk — és éppen erre szerettem volna ezzel az írással emlékeztetni —, hogy sokszor „nem érünk rá” a dolgok mögé látni, nem vesszük észre a segítő szándékot, vagy nem tudjuk (be)fogadni. Gondoljunk csak bele, hányszor is fordult elő, hogy összeszidtuk a gyermekünket, mert összefirkálta a konyhaasztalt, pedig valójában nekünk szeretett volna egy szép képet készíteni, csak közben itt-ott a papír mellé is szaladt az a ceruza. Hányszor kiabáltunk a házastársunkkal csak azért, mert a konyhapulton maradt egy kiskanál? Azt viszont nem vettük észre, hogy azon az egy kiskanálon kívül mindent elmosogatott, hogy nekünk ne kelljen. Vagy veszekedés lett abból, hogy az autó vezetőülése már megint nem úgy van beállítva, ahogyan az a másiknak megfelel, arra viszont az a másik már nem emlékszik, hogy azért van átállítva, mert legutóbb a szakadó esőben inkább a párja ment el bevásárolni helyette a szabadnapján, és elfelejtette visszaigazítani utána az eredeti állapotába.

Tehát nem csak azt kell megtanulnunk, hogyan legyünk jók. Arra is rá kell jönnünk, hogyan tudjuk fogadni a jócselekedeteket, a jót általában, feltételek nélkül, teljes szívvel és lélekkel. Mert nem elég megtanulni adni — kapni is tudni kell.


A nyitókép illusztráció (Pixabay.com)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Hogyan legyünk jók?
Képmás
Hogyan legyünk jók?
Képmás
Facebook

Támogatóink