Szerdán hivatalosan is megnyitották a 23. Vajdasági Szabadegyetemet a kishegyesi Kátai Tanyán. A Vajdasági Ifjúsági Fórum, vagyis a VIFÓ rendezvénye már kedden elkezdődött, a résztvevőket pedig vasárnapig előadások, workshopok és közösségi programok várják.
A szabadegyetem első napján többek között Fremond Árpáddal beszélgethettek a fiatalok, délután pedig Augusztini Krisztián tartott előadást az emberi kapcsolódásról, a kommunikációról és a kapcsolatokban megélt feszültségek kezeléséről.
![]()
A szerdai hivatalos megnyitón elhangzott, hogy a Vajdasági Szabadegyetem nem csupán egy rendezvény, hanem közösségi tér is, ahol a tanulás, a párbeszéd, a kapcsolatépítés és az együtt gondolkodás egyszerre van jelen. A szervezők szerint a résztvevők adják meg a rendezvény valódi értelmét, hiszen miattuk érdemes évről évre megszervezni a szabadegyetemet.
![]()
A megnyitón a VIFÓ fennállásának 30 éves jubileuma is szóba került. Dr. Pásztor Bálint a köszöntőjében a kapcsolatok fontosságát emelte ki, hangsúlyozva, hogy a szabadegyetem nemcsak barátságok, hanem meghatározó közösségi és emberi kapcsolatok kialakulásának helyszíne is lehet. Mint fogalmazott, fontos, hogy legyen, aki a vajdasági magyar közösség közéleti folyamatait a következő években, évtizedekben továbbviszi.
Fotók: A szerző felvételei
A 23. Vajdasági Szabadegyetem a hét további részében előadásokkal, műhelymunkákkal, panelbeszélgetésekkel és esti közösségi programokkal folytatódik.
A köszöntők után a VIFÓ fennállásának 30. évfordulója alkalmából köszönőleveleket adtak át a rendezvényt támogató önkormányzatok, szervezetek és médiapartnerek képviselőinek.