home 2024. október 15., Teréz napja
Online előfizetés
„Hiteles az, ki önmagával mér”
Rencsényi Elvira
2014.03.11.
LXIX. évf. 11. szám
„Hiteles az, ki önmagával mér”

Átadták a Napleány-díjat és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elismeréseit

Pénteken, március 7-én a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban adták át a vajdasági magyar újságírás legjelentősebb kitüntetéseit. A Dévavári család által még 2004-ben életre hívott Napleány-díjat az idén Csíkos Zsuzsa, az Újvidéki Rádió nyugalmazott szerkesztője vehette át. A VMÚE díjait Varga Horgosi Ildikó, a Hét Nap nyugalmazott lektora, Gyurkovics Virág, szintén lapunk munkatársa, Fodor István, a Magyar Szó szerkesztője, Kónya Kovács Otília, az Újvidéki RTV, a Bánáti Újság és a Vajdaság Ma közép-bánáti munkatársa, valamint a Pannon Rádió Pannon Reggeli című műsorának készítői vehették át.

Dr. Dévavári Zoltán, a Napleány-díj kuratóriumának elnöke egyebek között elmondta: az idei év jóval több évfordulót tartogat a számunkra, mint az előzőek.

— Gondoljunk csak 1914-re, az első világháború kitörésére, vagy 1934-re, a HÍD című folyóirat létrejöttére. De itt van 1944 is, a deportálás, a kivégzések és a haláltáborok éve... Ezeken a helyszíneken is ott voltak az újságírók, tudósítottak, sokszor életük veszélyeztetésével is. A kisebbségi színjátszás 1924-ben kezdett el kibontakozni, és a kisebbségi újságírással mindig is egymás támaszai voltak. Ezért nem véletlenül választottuk az idei díjak átadásának helyszínéül a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházat. A kisebbségi újságírásnak manapság számos nehézséggel kell megküzdenie, ettől függetlenül sokan vannak, akik nemcsak merik vállalni ezt a hivatást minden szépségével és nehézségével együtt, hanem kimagaslóan jól is végzik a munkájukat. Most rájuk figyelünk, és őket tüntetjük ki a mai estén — hallottuk dr. Dévavári Zoltántól.

A díjátadó ünnepségen a vajdasági magyar újságírás jeles tagjain kívül tiszteletét tette Andrékó Gábor, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja, Pásztor István, a tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Juhász Attila, a Tartományi Művelődési Titkárság segédtitkára és Lovas Ildikó, a Magyar Nemzeti Tanács kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa is.

Az est keretében a közönség megcsodálhatta a Kosztolányi Dezső Színház két színművészének, Béres Mártának és Mészáros Gábornak a Két karodban — Ahogy Radnóti Miklós szeretett című verses előadását.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..