Karl Marx az iparilag fejlett Nagy-Britanniában tanulmányozta a kapitalista termelési módot, illetve mindmáig cáfolhatatlan módon írta le a vele kapcsolatos törvényszerűségeket és folyamatokat.

Lehet ugyan Marx érdemeit cáfolni, megállapításait kritizálni, viszont a világ vezető közgazdászai közül ma is sokan hivatkoznak a Marx által feltárt összefüggésekre. A kapitalizmus azonban a történelem folyamán több arcát is megmutatta már, a szebbet és a kevésbé szépet egyaránt. A kapitalizmusról folyó intellektuális vitáknak a kezdetektől voltak politikai vonatkozásai, hiszen a marxisták nem a kapitalista, hanem a szocialista társadalmat szerettek volna kiépíteni. Marxot általában materialistaként szokás jellemezni, hiszen tagadta a vallások által propagált nézeteket. De vajon a kapitalizmus és a vallás tagadása az egyik oldalon arra utal, hogy a kapitalizmus vallást igenlő képződménynek tekinthető? A történelmet vizsgálva vajon megtalálhatjuk a kapcsolatot a gazdaság és az uralkodó vallás tanításai között? Max Weber a protestáns reformációban látta a kapitalizmus gyökereit. A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című ismert művében azt fejtegeti, hogy a protestantizmus puritanizmusa hogyan tette lehetővé a mind nagyobb eredeti tőkefelhalmozást, és hogyan serkentett még hatékonyabb gazdasági aktivitásra. Weber szerint a kapitalista gazdálkodás alapja a kereszténységben gyökerezik. A kereszténységnek a demográfiai trendeket alakító hatása is van, a keresztény erkölcs a történelem során csak elősegítette a népesség gyarapodását.

Vajon a vallás háttérbe szorulása befolyásolja-e a gazdasági folyamatokat? Több tanulmányban olvashatunk arról, hogy miként segítette a pravoszláv etika a kommunista eszmék térhódítását. Talán ezért lettek az ortodox vallású országok lakosai fogékonyabbak a kommunista eszmék iránt? Ugyanígy vizsgálható az iszlám, valamint a távol-keleti vallások gazdaságra gyakorolt hatása is. A vaskos tanulmányok többnyire azonos megállapítással fejeződnek be: a vallásos emberek jobban bíznak egymásban, a kormányzatban és a jogrendszerben, továbbá kevésbé hajlanak a törvénytelen megoldások felé. Ezek szerint minden túlzás nélkül állathatjuk, hogy a hit egy jelentős gazdasági tényező! Ez lehet a siker egyszerű receptje. Itt, a Balkánon talán azért várat magára a gazdasági fellendülés, mert még mindig sok a hitetlen?

Mint tudjuk, sokan nem szeretik a kapitalizmust. Pedig a jól működő piacgazdaság az egyetlen olyan eddig kipróbált modell, amely korábban soha nem látott jólétet hozott. De ettől még a közgazdászok többsége is azt állítja, hogy a piacgazdaság erkölcstelen társadalmi modell. Eddig sajnos még nem sikerült olyan alternatívát találni, amely akár csak megközelítőleg olyan hatékony az anyagi javak előállításában, mint a tőkés társadalmi rendszer (piacgazdaságot is mondhatnánk, mert ez talán pontosabban leírja a modellt). A kapitalizmusnak több fajtája létezik/létezett, sokféle rendszerre mondták már, hogy piacgazdaság.

A civilizáció jelenlegi fejlettségi fokán, úgy látszik, csak a piacgazdaságok képesek hosszú távú, fenntartható növekedésre — bármennyire különböznek is egymástól. Ellentétben az összes valaha létezett gazdasági rendszerrel. Ez az első olyan modell a történelemben, amelyben nem zéróösszegű játszmát játszunk, hanem annak is megvan az esélye, hogy mindenki nyerhet. És hogy a hit a mi esetünkben mit hozhat? Például azt, hogy vezető politikusainknak elhisszük: a jelenlegi rendszer jó nekünk. (Ezt természetesen csak vicces szófordulatnak tekinthetjük.) Viszont ha a tulajdonosok és azok is, akik a munkájukat adják bérbe, a hívők lelkiismeretével viszonyulnak egymáshoz, munkatársaikhoz, környezetükhöz, akkor ez hozzájárulhat egy olyan rendszer kiépítéséhez, amelyben mindkét oldal jól érezheti magát.