Hihetetlen történet

Hihetetlen történet

A napokban hallottam egy hihetetlennek tűnő történetet. Túl szép ahhoz, hogy igaz lenne, gondolhatjuk. Pedig igaz. Kérem az Olvasót, képzelje el, hogy tíz évig dolgozik lelkiismeretesen a munkaadójának. Elvégez minden feladatot, sőt alkalmanként túlórázik is. Gyakran erőn felül teljesít — de nem azért, mert a főnöke megköveteli. Ellenkezőleg! Azért, mert úgy érzi, ennyit megérdemel a munkaadója, hiszen mindig meghallgatja, előzékeny és segítőkész. Mindenekelőtt: emberszámba veszi Önt.

Ha sikerült elképzelni a fent leírt élethelyzetet, haladjunk is tovább!

Terített asztal, kellemes muzsikaszó, jó társaság. Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a cég, amelynek Ön is az alkalmazottja. Jól érzi magát kollégái körében. A vacsora ízletes és bőséges, s a vörösbor kissé a fejébe szállt már. Akkor azonban a főnöke megkéri Önt (persze csak úgy, hogy ne hallja más, a fülébe suttogva), hogy söpörje fel a hátsó udvart, ahova a délután folyamán egy teherautó sarat hordott fel a betonra. Ön egy kissé megalázónak érzi ezt, kiváltképpen most, hogy ünnepelni jöttek össze a munkatársaival, de azért a már megszokott alázattal megindul a koromsötét hátsó udvar felé. Magához veszi a szükséges szerszámokat, morog egy kicsit még a bajusza alatt, de csak úgy, hogy senki meg ne hallja, mert tiszteli a munkáját és a munkaadóját. És ballag lehajtott fővel, némi csalódottsággal a szívében... Ám egyszerre csak kigyúlnak a fények az addig még koromsötét hátsó udvaron, és sorra feltűnik a munkatársak mosolygó arca egy igen tetszetős, használt, de itteni viszonylatban még szinte újnak számító külföldi személyautó mögött. Ön dermedten áll, kezében a söprűvel, lapáttal. Nem tudja felfogni, mi történik. De az Önre zúduló gratulációk és főnökének határozott, de embermeleg kézfogása — magához térítik. Az autó az Öné, tízéves munkájának elismeréséül...

Nos, sikerült elképzelni a történetet? Remélem, igen, mert minden egyes szava igaz. Itt történt meg a minap, a közvetlen környezetünkben. Egy ember boldoggá tett egy másik embert. Hihetetlen, mégis igaz. És a legszebb az egészben az, hogy e boldogságot nem az autó értéke, hanem az emberség, a megbecsülés és elismerés váltotta ki. Az a ritkaságszámba menő tulajdonság, amelyet munkája során sajnos nagyon kevés ember tapasztal meg a főnöke részéről. Nemhogy autót, de a legtöbben még csak egy „köszönöm”-öt sem kapnak soha...

Az autó tulajdonosának szívből gratulálok, a főnökének pedig azt üzenem: nálam emberségből kitűnőre vizsgázott!

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Hihetetlen történet
Zene
  • OTS
  • 2017.10.11.
  • LXXII. évfolyam 41. szám
Hihetetlen történet
Irodalom
  • BASITY Gréta
  • 2017.07.22.
  • LXXII. évfolyam 29. szám
Facebook

Támogatóink