home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Hetvenöt éves a Vinogradar Labdarúgóklub
Tóth Tibor
2022.06.29.
LXXVII. évf. 26. szám
Hetvenöt éves a Vinogradar Labdarúgóklub

Június 25-e aranybetűkkel kerül bele Hajdújárás történelmébe, hiszen a település büszkesége, a Vinogradar Labdarúgóklub ekkor ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját. Az egész napos program keretében infrastrukturális beruházásokat adtak át, toborzót tartottak és gálamérkőzéseket rendeztek, melyeken kicsik és nagyok, egykori, jelenlegi és jövőbeli csillagok is pályára léptek.

A zöld-fehér egyesület 1946. június 15-én alakult Királyhalmon, azzal a céllal, hogy összegyűjtse a labdarúgást kedvelő fiatalokat. Az első sportmunkások a klubban Julije Stipić elnök és Heinrich Kálmán titkár voltak. Az egyesület 1947 őszén költözött át Hajdújárásra, és az addigi kék-fehér szín zöld-fehérre változott. A jelenleg is használt füves pályák 1977-ben jöttek létre, a 300 ülőhelyes lelátót 1987-ben adták át, 1999-ben pedig korszerű tetőszerkezettel fedték be. Az egyesület az elmúlt években két alkalommal sikeres IPA-pályázaton vett részt a Bordány Sportkörrel, aminek eredményeként felújították az öltözőket, felállították és üzembe helyezték a reflektorokat, önjáró fűnyírókat szereztek be, több tábort tartottak, és sportfelszerelésekre tettek szert. Jelentős támogatás érkezik a TSC Labdarúgóklubtól is, hiszen a Vinogradar két éve a topolyai akadémia egyik alközpontja. A felnőttcsapat a legtöbb idényt a Szabadkai Körzeti Ligában töltötte, illetve több alkalommal játszott a Vajdasági Liga északi csoportjában, valamint egy idényt a Vajdasági Premier Ligában is. A népszerű zöld-fehér alakulat felnőttcsapata a 2020/21-es idényben megnyerte a Szabadkai Városi Liga küzdelmeit, a közelmúltban befejeződött idényben pedig a 3. helyen végzett.


A szalagátvágás pillanata

A jubileumi ünnepség keretében átadták a műfüves pályát és az automata öntözőrendszert, előbbi a Magyar Kormány és a TSC Labdarúgóklub, utóbbi pedig egy magánvállalat támogatásának köszönhetően jött létre. A pályaavató ünnepségen Zsemberi János, a TSC Labdarúgóklub elnöke örömét fejezte ki a műfüves pálya kapcsán.

— Több alközpontot építettünk ki, melynek egyik eleme Hajdújárás. A minőségi munka végzéséhez és ahhoz, hogy a téli időszakban dolgozni lehessen, szükség van erre a pályára. Kiváló munkatársaink tevékenykednek a Vinogradarban, akikkel együtt tudunk működni, és bízunk benne, hogy több olyan gyerek kerül ki a klubból, aki később nálunk folytatja pályafutását. Célunk, hogy a TSC csapataiba minél több, alközpontjainkból érkező gyerek játsszon — mondta Zsemberi János.


Egy új együttműködés kezdete, balról jobbra Sövény Rudolf, Tanók Tamás, a Roham Labdarúgóklub elnöke, Latyák Lóránt

Sövény Rudolf, a Vinogradar Labdarúgóklub közgyűlésének elnöke, Hajdújárás Helyi Közössége Tanácsának elnöke elmondta, a klubot mindig olyan elhivatott emberek irányították, akik igyekeztek fenntartani azt, amit elődeiktől átvettek, és azon munkálkodtak, hogy ők is hozzátegyenek a klub értékeihez.

— Nekünk is ez a dolgunk, és olyan körülmények között tehetjük ezt, hogy az elősegíti ebbéli igyekezetünket. Nagyon sok környékbeli ember számára fontos a Vinogradar, ezért amiben csak tudnak, segítenek. Magyarország Kormánya mind nagyobb összeggel támogatja a határon túli sport fejlődését, melyben a labdarúgás élen jár. Ahhoz, hogy ez így legyen, kellett egy nyitottság nemzeti kormányunk részéről, valamint szükség volt a vajdasági magyar politikum hathatós és felelősségteljes munkájára is — emelte ki Sövény Rudolf, hozzátéve, hogy a kispályának otthont adó telek megvásárlásához szükséges összeget, az 5000 eurót alig egy hónap alatt sikerült összegyűjteni, hála mindazoknak a helyi és környékbeli polgároknak, vállalkozóknak, akik számára a Vinogradar nemcsak egy klub, hanem annál sokkal több.


Magas rangú vendégek a megnyitón

Latyák Lóránt, a Vinogradar Labdarúgóklub elnöke visszatekintett az elmúlt idényre, melyben a felnőttek a Városi Liga 3. helyén zártak, az ifik megnyerték a Magyarkanizsa—Zenta—Ada Községközi Ligát, a serdülők a Szabadkai Minőségi Ligát, az U11-es csapat pedig először jutott be a bajnokság nyolcasdöntőjébe, és a 7. helyen végzett. Az elnök a klub működését ecsetelve elmondta, hogy a Vinogradarban minden korosztály képviselve van, a munkát már az öt-hat éves gyerekekkel kezdik. A játékosok száma százra tehető, ami egy hosszú folyamat eredménye.

— Az elmúlt két évben jelentős fejlesztések történtek a klubban. A határon átnyúló pályázatnak köszönhetően a főpálya villanyvilágítással bővült, a TSC-akadémiával való együttműködés keretében műfüves pálya épült, egy magánvállalkozónak hála pedig a főpálya és a műfüves kis pálya automata öntözőrendszerrel lett felszerelve — mondta Latyák Lóránt, majd emléklapot adott át Zsemberi Jánosnak, a TSC elnökének és Srđan Skalának, a klubot az öntözőrendszer kiépítésével támogató vállalat tulajdonosának.


A Vinogradar és a Roham csapata

A köszöntők elhangzása után Horváth Endre helybeli plébános felszentelte a pályát, majd Zsemberi János, Sövény Rudolf és Latyák Lóránt átvágták a pálya átadását jelképező szalagot. Az újonnan felavatott létesítményben elsőként a házigazdák és a TSC 11 év alatti csapatai léptek pályára, ügyes megoldásokkal szórakoztatva a futballkedvelőket.

A délután folyamán utánpótlás-toborzót tartottak, majd a hajdújárási öregfiúk vívtak kiélezett mérkőzést, melyen nem bírt egymással a zöld és a sárga csapat, és a találkozó igazságos, 7:7-es döntetlennel zárult. Ezután a Vinogradar serdülő- és ifjúsági csapatainak játékosai átvették a bajnokság megnyeréséért járó érmeket és serlegeket. A Magyarkanizsa—Zenta—Ada Községközi Liga illetékese, Radivoj Muškinja tiszteletét tette Hajdújáráson, a Szabadkai Minőségi Liga vezetői közül azonban senki sem vette a fáradságot, hogy a meghívásnak eleget tegyen. Az este folyamán a Vinogradar és a fennállásának 100. évét hamarosan megünneplő, magyarcsernyei Roham felnőttcsapatai léptek pályára. A mérkőzés 4:0-s hazai győzelemmel zárult, de az eredmény másodlagosnak számított, ennél fontosabb, hogy a két egyesület vezetői megismerkedtek egymással, és minden bizonnyal gyümölcsöző együttműködés kezdődött a két patinás egyesület között.

Fényképezte: Tóth Tibor

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..