Saghmeister Gábor és a Dakaron viselt sisak (Szabó Attila felvétele)

— Nagyon nehéz, talán a legnehezebb Dakaromon vagyok túl — kezdi a beszélgetést Gábor. — Paraguay fővárosából, Asunciónból indultunk a több mint 9000 km-es útra. A nyitószakasznak otthont adó országban nagyon nagy a páratartalom, 35 ºC-os hőmérsékletben is gyakran esik az eső, hatalmas sár nehezítette a dolgunk, és a levegővétel is igen nehéz volt. Ott nem éreztem jól magam, alig vártam, hogy túl legyünk a 454 km-es távon, melyből 39 km volt a gyorsasági rész. Az öt bolíviai szakaszon 3500 és 5200 méter tengerszint feletti magasságon motoroztunk. Ott is ritka a levegő, mi, vajdaságiak pedig nem szoktunk hozzá ezekhez a magasságokhoz. Majdnem 2000 km-t haladtunk jégesőben, volt olyan nap, amikor délben rajtoltunk el, és 22 órát motoroztunk egyfolytában. Ismét találkoztam Evo Moralesszel, hiszen a köztársasági elnök a saját országában végigkövette a versenyt. Érdekes, hogy egyetlen testőrrel érkezett, és nagyon közvetlen volt.

* Bolívia után Argentína következett, a már jól ismert tájakkal, talajjal.

— Alig vártuk, hogy Argentínába érjünk, mert már elegünk volt a bolíviai esőből. Ebben az országban civilizáltabb körülmények uralkodnak, anyagi értelemben stabilabb államról beszélünk. Gyakran benzintöltő állomások keresztezték utunkat. Ezekre a helyekre be lehetett térni egy-egy étkezésre. Chile nagyon hiányzott a sivatagaival, dűnéivel, a fes-fes homokkal. Az igazi versenyek korábban mindig ebben az országban és Argentínában folytak. Paraguay és Bolívia anyagi okokból lehetett házigazda. Értesüléseim szerint a Dakarnak első alkalommal otthont adó Paraguay 3 millió, a már több éve érintett Bolívia pedig 6 millió dollárral szállt be a versenybe. A részvevők nagy részének sem tetszik ez az útvonal, alig várjuk, hogy Chile és esetleg Peru újra visszakerüljön a programba. Nem hivatalos információk szerint jövőre Kolumbia és Ecuador is bekapcsolódna a versenybe, valamint a rali már háromhetes lenne.

* Hogy viselkedett a hatéves KTM a Dakaron?

— Öt Dakaron vett részt, négyet teljesített, háromszor esett át nagyjavításon, szóval az én motorom muzeális érték. Régi generációs, karburátoros jármű, mely már nem felel meg a nagyobb tengerszint feletti magasságoknak, így már megért a cserére. Sokat kellett állítgatni a dűzniket, a karburátort, néha eltaláltuk, néha nem. A negyedik nap majdnem ki is estem. 4200 méter tengerszint feletti magasságon dűnék csúcsosodtak előttünk, melyek közül a motorom nem tudott mindegyikkel megbirkózni. Nagyon szenvedtem, a 8 km-es utat csaknem 4 óra alatt tettem meg, csupán 15-20 métereket tudtam haladni egyszerre. Nem adtam fel a versenyt, hiszen sosem tudni, melyik az utolsó Dakarom, meddig állnak mellettem támogatóim. Új motorkerékpárt kell vásárolnom, ez 2-3 millió dináros befektetés, előbb kell kezdenem a felkészülést és az anyagi részekkel kapcsolatos tárgyalásokat. Már februártól a következő Dakarra készülünk, hiszen a benevezési határidő május 15-e.

Dél-Amerikában (Gustavo Epifanio felvétele)

* Mennyire vagy megelégedve a 73. hellyel?

— Ötven-valahanyadik helyen végeztem volna, ha a negyedik napon nem veszítek négy órát. A magáncsapatok között a huszadik helyet szereztem meg, ami nem a legjobb eredmény, de az a lényeg, hogy az idén is célba értem. Amikor a negyedik napon a motorommal kínlódtam, azt hittem, mindennek vége. Ilyen szempontból tehát már az is siker, hogy a hazaérkezésem utáni első utam nem a kórházba vezetett, mint az elmúlt két évben. Egyben vagyok, akár már holnap kezdhetném az edzéseket. Két hétig azonban pihenek, hozzá kell szoknom ehhez a hideg télhez. Hamarosan Dakar-partit rendezek, melyre meghívom a támogatóimat, a politikusokat és a sportújságírókat. A Dakaron használt motorom február 25-én érkezik Szerbiába. Edzeni még tudok vele, de versenyre már nem alkalmas. Még a Dakar utolsó előtti napján is költöttem rá, hiszen nem szerettem volna a zárónapon kiesni.

* A legjobb eredményeket az utolsó néhány szakaszon érted el. Akkor melegedtél bele igazán a versenybe, vagy inkább a talaj volt megfelelő számodra?

— Addig nem is akartam túlságosan terhelni a motort. Volt egy olyan nap is, amikor csak annyit szerettem volna, hogy célba érjek — az eredmény nem is érdekelt különösebben. A negyedik napon nagyon elment a kedvem. Már arra gondoltam, hogy a szerelők hibája miatt itthon majd magyarázkodnom kell az eredményt illetően. Ezért közöltem a szerelőkkel, hogy nem akarok más hibája miatt kiesni, a motor karbantartása, szakaszokra való felkészítése nem az én dolgom. A második és a harmadik napon sem teljesített úgy a masina, ahogy kellett volna, viszont a szerelők szerint minden rendben volt. A negyedik napon csakis saját magamnak köszönhetem, hogy kimásztam a bajból, és folytattam a versenyt. Az utolsó napokra egy kicsit elengedtem magam. Egyébként mindig akkor teljesítek a legjobban, amikor a legnehezebb. A tudásom és a tapasztalatom pedig abban segít, hogy a nehéz pillanatokban mindig a legjobb döntést hozzam meg. A Dakaron állandóan utazni kell, tehát menni előre. Sokan már az elején túlhajszolják a motort, illetve magukat is, ezért annyira elfáradnak, hogy megállnak pihenni. Ez rengeteg időt felemészt. Én azonban megtaláltam a megfelelő tempót, és kényelmesen, a motor, illetve saját magam erejét beosztva teljesítettem a napi szakaszokat.

A pódiumon (Niki Beznosko felvétele)

* Az Autonet csapat tagjaként vettél részt a versenyen. Hogyan értékeled a társaid szereplését?

— A 17. helyen végzett erdélyi Gyenes Emánuel kizárólag ebből él, jelentős támogatói háttere van. Rengeteg versenyen indul, vérprofi, csak ennek él. Az 56. helyezett Dési János igazi Enduro-versenyző, aki hozzám hasonló tempóval motorozott. Kiváló kapcsolat alakult ki az erdélyi, a magyarországi és a szerbiai magyar között. Egy nyelvet beszélünk, a szerelők is erdélyi magyarok voltak. Ha a csapat továbbra is megmarad, akkor én is itt maradok.

* 2018-ban a pályafutásod tizenegyedik Dakar-ralija következik?

— Újra rajthoz szándékozom állni. A részvételem mindig attól függ, hogy sikerül-e megoldani az anyagi részt. Amikor itthon vagyok, akkor ott szeretnék lenni a Dakaron, amikor ott vagyok, akkor pedig alig várom, hogy vége legyen, és felállhassak a pódiumra. Az érzés, mely ilyenkor a hatalmába kerít, nem írható le. Tudom, hogy amit letettem az asztalra, azt nehéz felülmúlni. Sokat segítettek a kísérőim is, akik végig mellettem voltak. Hamarosan ismét motorra ülök az országos bajnokságon, a Balkán-kupán, a kelet-európai kupán, és ha az anyagi helyzet is lehetővé teszi, akkor az abu-dzabi világkupán is elindulok. Szóval, igen, jövőre a tizenegyedik Dakarom következik.