Hét és fél évtizede a nagybecskereki magyarság szolgálatában
Kónya-Kovács Otíla
2021.01.10.
LXXVI. évf. 1. szám
Hét és fél évtizede a nagybecskereki magyarság szolgálatában

Magyarország miniszterelnöke Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat adományozott a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesületnek a hét és fél évtizedes munkájáért. Jenovay Lajos, az egyesület elnöke elmondta, nagy meglepetés és egyúttal nagy megtiszteltetés is a tagság számára a kitüntetés.

— Ez az elismerés a 75 év munkáért jár, és minket, akik ma aktívak vagyunk az egyesületben, ért az a megtiszteltetés, hogy átvehettük ezt a díjat. Azt viszont nagyon jól tudjuk, hogy a hét és fél évtized alatt sokan dolgoztak a közösségért, éppen ezért ez mindannyiunk díja, a petőfiseké. Természetesen nagy kötelezettség is, arra biztat bennünket, hogy folytassuk a régen megkezdett utat. Úgy gondoljuk, a nagybecskereki magyarságnak a Petőfi valamiképp az oszlopa.


Pillanatkép a hetvenedik évforduló megünnepléséről

Az elnök, felidézve a múltat, arra is kitért, hogy az egykori Jugoszláviában a nagybecskereki Petőfi volt az első magyar művelődési egyesület, mely megalakult a II. világháború végén, néhány hónappal a háborús események után, illetve néhány nappal az általános háború lezárása előtt. A mai Petőfi MME elődje, a Vajdasági Magyar Közösség 1945. május 6-án vált a műkedvelők egyesületévé. Az első elnöke Marócsik György cukorgyári munkás lett, alelnökké a neves nagybecskereki ügyvédet, dr. Várady Józsefet választották, a titkári szerepet pedig B. Szabó György irodalmár, képzőművész töltötte be. Az egyesület valójában folytatta azt, amit — száznegyven évvel azelőtt — a Nagybecskereki Polgári Olvasókör megkezdett.


Tabacski Edit könyvtáros várja az olvasókat

— Egy igen nehéz időszakban indult meg a munka, ami szerintem nagyon bátor tettnek számíthatott. Az alapító atyáknak az elkötelezettsége erőt ad nekünk, utódoknak. Felnézünk rájuk, tiszteljük a tevékenységüket, egyszersmind kitartásra buzdítanak bennünket, hogy folytatni tudjuk a megkezdett munkát, és továbbra is itt legyünk a nagybecskereki magyarság szolgálatára.

A jelent tekintve a nagybecskereki Petőfi MME épülete mellett az egykori zárdában is helyet kapott a nagybecskereki magyarság kulturális tevékenységgel foglalkozó csapata, hiszen már két kiállítást is szerveztek ott.

— Annak nagyon örülünk, hogy helyet kaptunk abban az impozáns épületben, és hogy a jövőben „átvihetjük” oda a művelődési tartalmak nagy részét. Eddig sajnos semmi sem úgy történt, ahogyan terveztük, a járványügyi helyzet miatt sok mindenről le kellett mondanunk, nem működhettünk úgy, ahogyan elképzeltük, de a folytatásban nyilván az aktuális rendelkezések betartását szem előtt tartva próbáljuk megvalósítani azokat a programokat, amelyeket megrendezhetünk.


Az első kiállítás a zárdában

Jubileumi gálaműsorral, nagyszabású rendezvénnyel szerették volna megünnepelni a 75 éves fennállást, de ezt kénytelenek voltak elodázni.

— Erről a jubileumi rendezvényünkről nem mondtunk le, csak a helyzetre való tekintettel most nem tarthatjuk meg, de tervezzük, és amint lehetséges, le is bonyolítjuk. Mindenképp olyan formában szeretnénk megvalósítani, hogy mindazoknak megköszönhessük a korábbi munkáját, akik hozzájárultak az egyesület sikeréhez. Az volt a tervünk, hogy a Toša Jovanović Népszínházban rendezzük meg a nagybecskereki magyarság előtt. A leendő jubileumi műsorunkhoz most társult a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj is, melyet mindenképp be szeretnénk mutatni a szélesebb nyilvánosságnak is.


Jenovay Lajos a díjjal

Az elnökkel leszögeztük, nem jelenthető ki, hogy a Petőfi most a csúcson van, de más hasonló szervezetekre is ugyanez jellemző, hiszen a munkára mindenhol rányomta bélyegét a járvány, sok esemény az online térbe került át.

— Véleményem szerint a Petőfi MME mindig is meghatározó szerepet töltött be a nagybecskereki magyarság életében. A régi időkre visszatekintve, mindegyik periódusnak megvolt a maga módján a fénykora. Arra is nagyon büszkék vagyunk, hogy számtalan egyesület kezdte munkáját a Petőfiben, mely azóta is tevékenykedik, gondolok itt a Madách Amatőr Színházra vagy a Bartók vegyes kórusra, melynek szellemiségét az Emmanuel Kamarakórus vitte tovább, de a nagybecskereki filharmonikusok is innen indultak, illetve a városi amatőr képzőművészek is itt kezdték meg munkájukat. Annak különösen örülök, hogy a képzőművészek újra itt vannak berkeinkben, és mondhatom, hogy jelenleg a legaktívabbak, szép sikereket érnek el. A ’70-es években természetesen a tánccsoportunk is erős volt, akkoriban Straub János vezette, és valójában az az időszak volt a néptánccsoport fénykora. Azután a Nyitnikék irodalmi csoport is működött, melynek akkor volt jelentősége, amikor a város területén még három iskolában tanulhattak anyanyelvükön a fiatalok, és a Petőfi volt az a hely, ahol találkozhattak. Ma, amikor csak egy iskolában vannak magyar gyerekek, ott találkoznak, régen pedig az öntevékeny irodalmi szakkör a művelődési egyesületben működött.

A nagybecskereki Petőfi MME tagjai a könyvtárukra is nagyon büszkék, hiszen a kezdetek óta működik, kiszolgálva az olvasókat. Az emberek egyébként egy kis beszélgetésre, társalgásra is betérnek ide. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a könyvtár közösségi térré alakult, ami részben a célja is egy ilyen intézménynek. Emellett Tabacski Edit könyvtáros alkalmi kiállításokkal színesíti az egyesület rendezvényeit. A könyvtár állománya ma 14 000 kötetet számlál, és olyan kiadványokkal is büszkélkedhet, amelyek egykoron a híres, nagybecskereki Pleitz nyomdából kerültek ki.

Fényképezte: Kónya-Kovács Otília

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..