home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Helyi közösségi választásokat tartottak Gomboson
KESZEG Szabolcs
2014.11.19.
LXIX. évf. 47. szám

Hódság községben, így Gomboson is, megtartották a helyi közösségi választásokat. A hét tanácstag mindegyike az Együtt Gombosért polgári csoportból került a tanácsba. Ők a VMSZ és a Civil Összefogás támogatását élvezik.

— Fél évvel ezelőtt került sor a községi választásokra, megalakult a vezetőség és az ideiglenes tanács, melyet a községi elnök nevezett ki — mondta Klenanc József, a falu titkára. — Fél év alatt születtek határozatok, a többi közt megváltozott a helyi közösség statútuma. A döntés alapján Gomboson héttagú lett a tanács, amivel tiszteletben tartjuk a civilek részvételi jogát a közösségünk életében.

A helyi közösségi választásokra november 9-én került sor, két csoport állított listát. Az egyik a Változások Gombosért polgári csoport, mely az idetelepültekből, valamint a helyi romákból állt, és a Haladó Párt támogatását élvezte, a másik a VMSZ jóváhagyásával az Együtt Gombosért. A faluban 1606 szavazópolgár van, ebből 729 élt a voksolási jogával, és az egész községben itt volt a legmagasabb a részvételi arány, 44 százalék.

A település lakosságának az 54 százaléka magyar ajkú, és az összefogásnak köszönhetően tőlük került ki mind a hét tanácstag, vagyis 100 százalékos a győzelem. Ebből a csoportból a legtöbb szavazatot kapó jelöltre 429-en voksoltak, míg az első csoport legjobban támogatott jelöltjére 246-an. Ez tudatos, jó döntés volt a falu magyar ajkú lakosságának részéről — nyilatkozta Klenac József. 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..