Dead Lake Horror & Wine Festival, Palics. Borok és filmek. Horrorfilmek. Zombis, kannibálos, gyilkolós, kislányos, parodizálós, volt itt minden. Az alkotások igazán széles skálán mozogtak. Az Abbázia mozit (mely helyszínt egyébként más rendezvények megtartására is használják) alig találtuk meg késő este a sárga lámpákkal megvilágított Palicson, a csöpörgő esőben sétálgatva. A helyszín nem volt kivilágítva, ellenkezőleg. Éppenséggel egy horrorfilm díszletében is lehettünk volna, a falon „cheers for fears” felirat várt ránk, azaz „koccints a félelemre”. Húúú és brrr! Azt kell mondanom, hogy a helyszín nehezen lehetne ennél tökéletesebb egy horrorfilm- és borfesztiválhoz így az ősz elején. Enyhe derengés, gyertyák, pattogatott kukorica illata és cigarettafüst szálldogált a vetítőgép fénye előtt, a terem sötét sarkaiból bármikor kiugorhatott volna egy hulla, egy farkasember vagy egy baltás gyilkos. De nem ugrott.

Azért mi inkább középen foglaltunk helyet. A terem akusztikája és a filmek hangja is rezegtette az egyébként is pattanásig feszült idegszálakat. Az esti kínálatból az Ukrajnába utazó forgatócsoport kannibálvadászatáról szóló film mellett döntöttünk (Ghoul), a zombis nem volt túl szimpatikus. A Ghoul Csehországban minden idők legnézettebb horrorfilmjének számít, egyúttal az idei Grossman Fesztivál győztese. Az alaptörténet: egy amerikai fiatalokból álló filmescsapat Ukrajnába utazik, hogy dokumentumfilmet forgasson a nagy szegénység idején az országban élt kannibálokról. Aztán a cselekmény túlságosan valóságossá válik, és természetesen furcsa dolgok történnek. Annyira izgultam a forgatócsoportért, hogy a kezem ráizzadt a borospohár nyakára, a saját nyakamat pedig mélyen behúztam a kabátomba. Egy low-budget horrorfilmet láthattunk, mely remekül használta stílusra jellemző, jól bevált elemeket, amatőr felvételek váltakoztak a profi filmfelvevő képeivel, leesett a kamera, és néhány percig csak rémisztő sikolyokat hallottunk. A szereplők állandóan a sötét erdő mélyében próbálták megfejteni a rejtélyt, volt szellemhívás, helyi boszorka, néhol ukrán nyelv, melyet mi sem értettünk, és a szereplők sem. Rengeteg „szellemes” jelenetet és halálesetet kellett végignéznünk, hogy a végén megértsük (igaz, csak félig), hogy mi is történt a szegény forgatócsoporttal. Nem mondom el. Hehe. Nem mindenre kaptunk választ, ezért a film sem kap tőlem tíz pontot, de nyolcat mindenképpen.



Annyira jólesett félni, hogy másnap is kilátogattam Palicsra (természetesen két kísérővel, a bizalmam a sötét sarkok és az ott tanyázó zombik irányába nem lett erősebb), hogy megnézzem a June című amerikai horrorfilmet. June egy kislány, akit születésekor gonosz erők szállnak meg. Amikor egy szekta szellemidézésekor a tagoknak nem sikerül feláldozniuk őt, az egyik szektás megmenti. A rossz szellem viszont a lányba „költözik”, így ha June haragra gerjed, feltámad a szél, esni kezd az eső, és nagyon gonosz, furcsa dolgok történnek a körülötte élőkkel. A horrorfilmrendezőknek különleges érzékük van a főszereplő kislányok kiválasztásához. Egy aranyos, cuki, óriási Bambi-szemű, hat-hét éves leányka esetében még erősebb a hatás, amikor a szeme elfeketedik, a mozi nézői pedig „az ördög bújt ebbe a gyerekbe” kijelentéssel nyugtázzák, hogy itt bizony gyilkosság, dráma és földöntúli történések várhatóak. A film végét sajnos elrontották, úgyhogy megrémült emberek helyett csak mosolygókat láttam.

Azt hiszem, egy évre elég volt a félelemből, gyorsan meg is néztem egy kosztümös, lassan hullámzó filmet, és egy Tim Burtont, hogy megnyugtassam a lelkemet. De jövőre egészen biztosan megint beülök egy picit rettegni.

A szerző felvételei

Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net