home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Hazaváró hagyomány
Kónya-Kovács Otília
2022.09.14.
LXXVII. évf. 37. szám
Hazaváró hagyomány

Háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelték meg a muzslyai falunapot és templombúcsút, melynek keretében ezúttal is számtalan program volt. Palatinus Ervin tanácselnök szerint ez a hagyomány megerősíti a közösséget, hiszen azok, akik külföldre költöztek, örömmel jönnek ilyenkor haza, az itthoniak pedig lelkesen készülnek, és teli szívvel várják őket.

Szokássá vált, hogy a falu legnagyobb ünnepe alkalmából minden civil szervezet ajánl egy tagot, aki átveheti a helyi közösség díját. A helyi közösség tanácsának a búcsú alkalmából megtartott díszülését megtisztelte jelenlétével Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke is.

— Jó látni, hogy a muzslyaiakban még mindig van tenni akarás, és jó hallani azokat a szép gondolatokat, amelyekkel méltatták a díjazottakat. Az, hogy ennyien vagyunk most itt jelen, bizonyítja, hogy ennek a településnek van jövője is.

Önfeláldozó munkájáért az idén tizenhét egyén érdemelte ki ezt az elismerést: Süveg Hilda (Muzslai Petőfi Sándor MME), Huszta Antal (a Muzslai Petőfi Sándor MME citerazenekara és vegyes kórusa), Takács Ilona (Szeretetház), Fodor Katica (Nők Klubja), Damjanov Hilda (MAKK), Márki Géza (Lehel Női Kézilabdaklub), Dér Péter (Polgárok Csoportja), Bacsó Mihály (Rémusz Hagyományápolók Egyesülete), Rontó László (Szent Márton Borkedvelők Klubja), Szarvák Cecília (Torontál Cserkészkörzet), Sötét János (Öregségi Nyugdíjas-egyesület), Sötét Jolán (Rokkantsági Nyugdíjas-egyesület), Karl Csaba (ÖTT), Patai Katica (a Vöröskereszt helyi szervezete), Gera István (Nyugdíjas-sportszakosztály), Hevesi Zoltán (Road Kyers Motorosklub) és Ispánovics Endre (Sziveri János Művészeti Színpad).

A Szűz Mária Szent Neve-templomban a bánáti papokkal együtt ünnepelte Jelen Janez atya az aranymiséjét. A hívek ajándékáról Gizella nővér elmondta, aranyozott miseruhával lepték meg az atyát, amivel egyúttal a tiszteletüket is kifejezték iránta. Janez atya több mint negyven éve szolgál a településen, és ez alatt az idő alatt sok mindent tett a faluért és a közösségért. Ugyancsak a templomban tartották meg azt a komolyzenei hangversenyt, amelyen muzslyai művészek vettek részt.

A Magyar Házban közös tárlaton mutatkoztak be a legszebb alkotásaikkal a MAKK és a Nők Klubjának tagjai, a Rémusz hagyományápolói pedig a legidősebb tagjuknak, Csordás Juliskának adták meg a tiszteletet azzal, hogy a nagyanyjától örökölt hagyatékból és a saját kézimunkáiból mutathatta be a számára legkedvesebbeket. A Road Flyers Motorosklub mindig a legfrissebb találkozó képeit és videóit hozza a tárlatra, és első ízben állított ki a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő Muzslai Petőfi Sándor MME — közszemlére téve a legutóbbi kitüntetését, a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat is.

Első alkalommal tartották meg a „szelíd motorosok” felvonulását, vagyis a falu legkisebbjeinek bemutatkozását, akik rollerrel, kerékpárral, kismotorokkal és más gyerekjárművel „robogtak végig” a nagyutcán.

A művelődési egyesület ezúttal is gazdag kultúrműsorral kedveskedett a búcsúra látogatóknak. A helyi műkedvelők közül a Petőfi-egyesületből fellépett a Harmatcsöpp és a Százszorszép tánccsoport, a Cickafark énekcsoport, a citerazenekar, a vegyes kórus, az újonnan alakult énekcsoport, a Maca—Tina-citerakettős. Emellett a közönség tapsolhatott a Szervó Mihály Általános Iskola énekcsoportjainak, a nagybecskereki Naca Táncklub növendékeinek, a Pionir Művelődési Egyesület tánccsoportjainak, valamint a vendégeknek Magyarcsernyéről, Magyarittabéről, Szentmihályról és Pacsérról.  

A kézilabdázók részére megtartották a Búcsúi Tornát, mellyel Bálity Mihály egykori sportmunkásra emlékeztek, aki mindig szívügyének tekintette a női kézilabda népszerűsítését. A labdarúgók is több meccset játszottak, a muzslyai szurkolók nagy örömére.

A szerző és Zsáki Ervin felvételei

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..