Hazatért a topolyai futball
Tóth Tibor
2021.09.08.
LXXVI. évf. 36. szám
Hazatért a topolyai futball

Topolyán átadták a TSC Labdarúgó-akadémia 4500 férőhelyes, UEFA 3-as besorolást kapott centerpályáját. A rendezvény kitűnőre sikeredett, hiszen a TSC csapata az utolsó pillanatban szerzett góllal 2:1 arányban legyőzte a harminckétszeres magyar bajnok, budapesti Ferencvárost.

Az első topolyai futballcsapatot 1912-ben alapították meg, mely hivatalosan 1913-tól kezdte meg működését Topolyai Sport Club (TSC) néven. A II. világháború után Egység, majd 1951-től Topolya néven tevékenykedett. 1974-től AIK néven játszott, még a jugoszláv szövetségi másodosztályba is bejutott, melyben éveken át sikeresen szerepelt. 2013-ban, a klub fennállásának 100. évfordulója alkalmából visszavette az eredeti, FK TSC nevet. 2019-ben a TSC történelmet írt, bekerült a szerbiai első osztályba, ahol a 2019/2020-as idényben a negyedik helyet szerezte meg, és Európa-liga-selejtezőmérkőzéseket játszhatott. A klub hosszú történelme során számos kiváló játékost nevelt ki, mint például Dušan Tadić, Nikola Žigić, Andrija Kaluđerović, Könyves Norbert…


 

Az FTC először 1927. május 30-án vendégszerepelt Topolyán. A sokak által nagy érdeklődéssel várt mérkőzés majdnem elmaradt a nagy esőzés miatt, végül azonban játszottak a csapatok, és a vendégek 4:1-re nyertek. 1928. április 8-án ismét Topolyán vendégszerepelt az FTC, és a találkozót 3:0-ra nyerte. Másnap ismét megmérkőztek a felek. A TSC öt csantavéri játékossal megerősítve lépett pályára, de ezúttal is a zöld-fehérek győztek, méghozzá 4:1 arányban. 1980. október 14-én az akkor AIK nevet viselő topolyai együttes látta vendégül az FTC-t. Ezen a mérkőzésen fejezte be pályafutását, és búcsúzott el a közönségtől Kovács István — Haver és Marko Zuber, a topolyai labdarúgás két kiemelkedő egyénisége. A mintegy 6000 néző előtt lejátszott mérkőzésen 2:2-es döntetlen született.

A szeptember 3-án átadott létesítmény több sportágat is kiszolgál. Helyet kap benne egy konferenciaterem, negyvennyolc szobás szálloda, rehabilitációs központ orvosi rendelővel, múzeum, étterem, konditerem, egy kisebb csarnok, ahol a TSC Asztaliteniszklub női és férfiegyüttesei játsszák majd mérkőzéseiket. A pálya különleges, hiszen úgynevezett hibrid gyepszőnyegen folynak majd a mérkőzések. A létesítmény kétharmada — a pálya, az öltözők, a lelátó — készült el, az említett plusztartalmak az elkövetkező egy-másfél évben fognak.


A pálya felszentelése

A pályaavató műsor kezdetén — mely a Száz év barátság nevet viselte, utalva a topolyai és a budapesti egyesület majd százéves barátságára — az akadémia mintegy száz labdarúgó-palántája mutatkozott be, aki látványos formagyakorlattal lépett közönség elé. Őket egyházi méltóságaink követték a zöld gyepen, ft. Szakály József katolikus plébános, Srbislav Stojanov ortodox tiszteletes és Dolinszky Gábor evangélikus püspökhelyettes felszentelték a pályát. A magyar és a szerb himnusz elhangzása után a két csapat történelmét felelevenítő képek futottak a kivetítőn, majd Zsemberi János, a TSC Labdarúgóklub elnöke ünnepi beszéde következett. Mint mondta, az elképzelések szerint az akadémia centerpályája sport- és rekreációs központ lesz.

— A következő bajnoki mérkőzést még Zentán játsszuk, akkor visszaadjuk a zentaiaknak a stadion kulcsát, és hazatérünk. Szeptember végén a Vojvodinát már itthon fogadjuk, attól kezdve játszunk hazai pályán — mondta Zsemberi.


A szalagot Zsemberi János, Nyilasi Tibor és Kovács István vágták át

A köszöntő után a két negyven évvel ezelőtti csapatkapitány, az FTC örökös bajnoka, Nyilasi Tibor és a topolyai legendás labdarúgó, Kovács István vonult a gyepre. Nyilasi elmondta, hogy emlékezett a negyven évvel ezelőtti meccsre, de azért fellapozta az akkori sportújságot. Barátságos mérkőzésnek indult az összecsapás, végül küzdelmes meccsé alakult, hiszen mindkét csapat győzni szeretett volna. Kovács felidézte a remek hangulatot és azt, hogy még az atlétikapályán is ültek emberek, és nézték az összecsapást. A pálya megnyitását jelképező szalagot Zsemberi, Nyilasi és Kovács vágták át, majd Csizmadia Anna Junior Prima díjas népdalénekes elénekelte a Kárpát-medencei magyarság nem hivatalos himnuszát, a Nélküled című dalt. A tűzijáték után Nyilasi és Kovács elvégezte a kezdőrúgást, és megkezdődött az első mérkőzés az impozáns létesítményben. Jug Stanojev góljával a hazaiak szerezték meg a vezetést a 15. percben, amire a vb-selejtezők miatt több alapjátékosát nélkülöző Ferencváros a 83. percben tudott válaszolni, amikor a szeghegyi játékvezető könnyű síppal ítélt büntetőt a zöld-fehéreknek, melyet Vécsei Bálint értékesített. Amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, Ifet Đakovac a mérkőzés utolsó percében 18 méterről lövésre szánta magát, a labda pedig védhetetlenül kötött ki a félidőben csereként beállt Mergl Szabolcs hálójában.

A Kék Betyárok ünnepi hangulatot varázsolt a létesítménybe

A mérkőzés után az egész találkozót végigszurkoló Kék Betyárok percekig éltették csapatukat, hiszen a TSC megmutatta, hogy méltó ellenfele a nagy múltú Ferencvárosnak. A győzelem rendkívül értékes, attól függetlenül, hogy a Fradi nem a legerősebb összeállításában lépett pályára.

A beruházást a magyar kormány támogatta. A pályaavatón mások mellett jelen volt Menczer Tamás magyar államtitkár, Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete, Igor Mirović, a Tartományi Kormány elnöke és Pásztor István, a VMSZ és a Tartományi Képviselőház elnöke is.

A jövő hétvégén már bajnoki mérkőzést játszik a két csapat, a TSC a szabadkai Spartacushoz látogat, a Ferencváros a Budapest Honvéd együttesét fogadja.


A TSC és a Ferencváros csapata

Fényképezte: Szalai Attila

Képgaléria
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Községeink Életéből rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..