home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Hazai és nemzetközi sikerek szárnyán
Tóth Tibor
2022.11.04.
LXXVII. évf. 44. szám
Hazai és nemzetközi sikerek szárnyán

Újabb sikeres idényen van túl a zentai Tiszavirág Kajakklub. Fehér Csaba tanítványai Gere Katalin és Subotić Marko révén a nemzetközi mezőnyben is letették névjegyüket, itthon pedig újra az ország legjobb egyesületei között végzett a Tiszavirág.

A sikerek egyike Gere Katalin nevéhez fűződik, aki Belgrádban a juniorok és a 23 éven aluliak Európa-bajnokságán, valamint a szegedi korosztályos világbajnokságon is kajak egyes 1000 méteren a 6. helyen ért célba, majd a palánkai Dina Baceljjal az oldalán a szlovákiai Olimpiai Reménységek Versenyén 1000 méteren 2.-ként haladt át a célvonalon.

— Belgrádban és Szegeden is úgy szálltam ki a hajóból, hogy mindent kiadtam magamból, egyetlen másodperc sem maradt bennem. Az Eb előtt nem ismertem túlságosan a mezőnyt, de nagyjából tudtam, mire számíthatok, a világbajnokságon azonban már több ismerős arc is visszaköszönt. Szlovákiában egy kicsit jobb eredményre számítottam, viszont az idény fő versenye a világbajnokság volt, ahol jól szerepeltem, úgyhogy az ORV-n kajak egyes 1000 méteren elért 4. és a párosban 500 méteren megvalósított 6. hellyel sem vagyok elégedetlen, ahogy természetesen a páros 1000 méter ezüstérmével sem. A hazai országos bajnokságon egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet nyertem, amivel elégedettek vagyok, hiszen az idény utolsó versenyén nagyjából erre számítottam. 2023-ban is szeretnék rajthoz állni a junior- és az U23-as világ- és Európa-bajnokságon. Meglátjuk, milyen lehetőségek nyílnak még előttem — értékelte az idényt és vázolta terveit Kata.


A minikajakosok csapatban bronzérmesek az országos bajnokságon (fotók:Facebook.com/Tiszavirág Kajakklub)

A sík vízi országos bajnokságon tíz, minikajakban hét, a maratonin pedig három érmet nyertek a zentai kajakozók. A húsz érem megoszlása arányos, hiszen hat arany, hét ezüst és hét bronz az idei termés.

— Az elmúlt években mindig léptünk egyet előre, és hazai vizekről rendszerint több érmet hoztunk haza. Várható volt, hogy ez a haladás egyszer megtorpan, hiszen tavaly elértük azt az éremmennyiséget, amelyet már nehéz túlszárnyalni. Az idén a nagy világversenyek után megtartott sík vízi országos bajnokságon nem a korábban megszokott tizenöt-húsz, hanem „csak” tíz érmet szereztünk. Ez is jó eredmény, viszont tudni kell, hogy az elmúlt években nagy hangsúlyt helyeztünk az utánpótlás-nevelésre. Kajakiskolánkban hatvan gyermek tanult meg kajakozni, akik minikajakcsapatunkat erősítik. Egykori tanítványaim, ma már edzőkollégáim, Vartus Árpád és Túri Csongor kiváló utánpótlásbázist hoztak létre, amit az eredmények is bizonyítanak, hiszen a minikajak-országoson hét érmet nyertünk, csapatban pedig az előkelő 3. helyet szereztük meg. Ezek a gyerekek néhány év múlva hozzám kerülnek, ebből a korosztályból jönnek ki a következő bajnokok. Tehát utánpótlás terén hatalmasat léptünk előre, az idősebb korosztályokban pedig stagnálás, esetleg aprócska visszaesés tapasztalható. Ez talán az igencsak furcsa idény számlájára is írható, mivel az országos bajnokságot a világversenyek után, szeptemberben tartották meg, mert korábban nem volt elegendő víz a Tikvarában. A nemzetközi mezőnyt illetően előrelépésről számolhatok be, hiszen egyre közelebb kerülünk a régóta várt éremhez. Subotić Marko kajak négyes 1000 méteren mindössze 6 századdal maradt le a bronzéremről a felnőtt-Európa-bajnokságon. A 4. hely is gyönyörű eredménynek számít, és hatalmas előrelépés a huszonnégy éves versenyző pályafutásában — mondta Fehér Csaba.


Kilométergyűjtés a magyarkanizsai Testvériség versenyzőivel

Kata idényéről a vezetőedző elmondta, hogy az Európa-bajnokság előtt némi hullámvölgyet tapasztalt, ám Kata versenyzői kvalitásait megmutatva, néhány beszélgetés és elemzés után az elődöntőből a döntőbe verekedte magát, ahol tökéletes versenyzéssel szerzett egy 6. helyet. A világbajnokságon Kata rendkívül magabiztos versenyzéssel, minden futamot szinte azonos időeredménnyel teljesítve, szintén a 6. helyen végzett, ami a vezetőedző szerint nagyobb fegyvertény az Eb-n elért 6. helynél, mivel a vb-n bomba erős mezőnyben kellett helytállnia. 

— Egy héttel a világbajnokság után következett az ORV. Egy kiváló vb-szereplés után nehéz ezt a versenyzést egy hét múlva megismételni. Kajak egyes 1000 méteren aranyéremért utaztunk Szlovákiába. Kata a legjobb idővel került döntőbe, a legösszehangoltabb mozgást mutatta a hajóban, viszont a döntő nem az elképzeléseink szerint sikerült, és a 4. helyen ért célba. 500 méternél apró mentális visszaesés történt, ami nem róható fel neki, hiszen hosszú idény áll mögötte. Azért a 4. hely is szép eredmény, a páros ezüstérmet pedig kiváló versenyzéssel szerezték meg Dinával — mondta Fehér, hozzáfűzve, hogy Kata és Marko mellett Subotić Igor és Ladócki Ádám a junior-, Kelemen Panna és Ladócki Csongor pedig a serdülőválogatott tagja.

A 2023. évben sokkal nagyobb hangsúlyt helyeznek az egyéni teljesítményekre — és még inkább a nemzetközi eredmények elérésére —, emellett a minikajak korcsoport bővítése is nagyon fontos, így még több kajakiskola megtartását tervezik az egyesületben.


Gere Katalin az Olimpiai Reménységek Versenyén szerzett ezüstéremmel

— Az irányításom alá tartozó versenyzők számára az év első felében a válogatott kerettagság kivívása lesz a fő szempont, majd következnek az idény legfontosabb hazai és nemzetközi versenyei, a tartományi és az országos bajnokság, a felnőtt-, valamint a korosztályos Európa- és -világbajnokságok. Nemzetközi szinten tovább döngetjük a kapukat, és remélhetőleg még előrébb lépünk. Nehéz évre számítunk, hiszen a körülöttünk zajló események egyesületünkre is kihatnak. Költségeink 70-80%-kal emelkedtek, melyek egy amatőr alapokon működő, kis költségvetésű egyesület számára, mint a miénk, hatalmas tételek. A következő év elején edzőtáborba utaznánk, viszont nem tudjuk, hogyan alakul az üzemanyag és a szállás ára. Horvátországba, Metković környékére jó lenne visszatérni, ahol a Neretván kiválóak a feltételek a munkához. Ha ez nem sikerül, marad a Maty-ér, de ez nem a kilométergyűjtésről, hanem az áprilisi-májusi válogatóversenyek előtti formaidőzítésről szól. Nagy szükségünk lenne egy állóvizes pályára, melynek megvalósulása esetén nemcsak költségeket takarítanánk meg egyesületünk számára, hanem a szerbiai kajak előtt is új lehetőségek nyílnának meg. A tervek egy része elkészült, jelenleg a földterületek átminősítése, cserélése és a bürokrácia bevonása folyik, ami gátat szab a fejlődésnek, de nem tudunk mit csinálni, ezt az utat végig kell járni. Bizakodtam, hogy a 2023-as szezon második felére lesz megfelelő vízfelületünk, viszont a gazdasági helyzetből kiindulva úgy érzem, az elkövetkező két-három évben nem szabad nagyot álmodnunk, és a realitás talaján kell maradnunk. A túlélésért fogunk küzdeni, de ettől még születhetnek további szép sikerek — mondta Fehér.

A Tiszavirág versenyzői november 5-én a fizikai állapot felmérésével kezdik a következő idényre való felkészülést, és bizakodva várják a kihívásokkal teli új évet.

 

Fotók: Facebook.com/Tiszavirág Kajakklub

  1. Gere Katalin az Olimpiai Reménységek Versenyén szerzett ezüstéremmel (GERE EZUST SZLOVAKIA)
  2. A minikajakosok csapatban bronzérmesek az országos bajnokságon (MINI KAJAK)
  3. Kilométergyűjtés a magyarkanizsai Testvériség versenyzőivel (KM GYUJTES)

A 3-as fotó kimaradhat, ha sok a szöveg.

 

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..