Hazahív a firigyházi harangszó
Mihók Anikó
2013.09.26.
LXVIII. évf. 39. szám
Hazahív a firigyházi harangszó

A kicsiny észak-bánáti falu, Firigyháza, 2011-ben ünnepelte fennállásának 755. évfordulóját. Abban az évben rendeztek először falutalálkozót Szent Mihály napján. Akkor, amikor a faluban búcsúra kondul a harang. A találkozóra sokan ellátogattak, és teszik ezt évről-évre egyre többen, hiszen azóta, a rendezvény sikerére való tekintettel, minden évben találkozót szervez a Törökkanizsáért Egyesület.

Az eseményre érkező valamikori falubelieknek így minden évben lehetőségük nyílik felidézni a régmúlt időket, a virágzó falut, a közös emlékeket, melyek máig összekötik őket. Az idei találkozó részleteiről a rendezvény fő szervezőjével, Újhelyi Nándorral beszélgettünk.

* Honnan jött az ötlet, hogy Falutalálkozót szervezzenek?
— A családom apai és anyai ágon is firigyházi. Gyermekkoromban a nyarakat az anyai nagyanyámnál töltöttem, és sok szép emlékem van a faluról. Amikor a község településeiről gyűjtöttünk adatokat, ráakadtunk arra, hogy két település, Rábé és Firigyháza is 2011-ben ünnepelte fennállásának 755. évfordulóját. Minden évben Szent Mihály napján, illetve szeptember utolsó vasárnapján tartják a firigyházi búcsút, így az akkor celebrált szentmisét összekötöttük egy falutalálkozóval. Az elsőnek jó volt a visszhangja, ezért úgy döntöttünk, folytatjuk. Azóta minden év szeptemberében a Törökkanizsáért Egyesület megszervezi a Firigyháziak Találkozóját. A tavalyi sikeres rendezvény volt, nagyon sokan eljöttek. A falu megtelt élettel, s több vendégünk volt, mint amennyi lakosa van a településnek.

* Mikor lesz az idei találkozó?

— A találkozót az idén szeptember 29-én tartjuk. A tavalyihoz hasonlóan, most is 16 órakor kezdődik a rendezvény, szabadtéri szentmisével, amelyet a falu központjában, a harangláb mellett tartanak meg. A tavalyitól eltérően a művelődési műsort nem a falu központjában, hanem a Ricze-házban láthatják az érdeklődők. 17.30-kor nyílik meg a Firigyháza múltját bemutató kiállítás, majd művelődési műsor következik 18 órakor. A találkozó bállal zárul.

A Ricze-házról tudni kell, hogy egy autentikus falusi ház. Valamikor ilyenek voltak a firigyházi házak. A Ricze család, illetve Teleki Rozália és családja rendelkezésünkre bocsátotta az épületet. Az idén is ingyenes autóbuszt indítunk Törökkanizsáról, és mindenkit nagy szeretettel várunk, hiszen a valamikori firigyháziak jelentős része Törökkanizsán él. Sokan laknak azonban Szabadkán, vagy a környező községekben is.
Az idei falutalálkozó mottójaként Tamási Áron idézetét választottuk, amely szerint: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. És akkor én azzal folytatnám, hogy: „A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelezettsége”. Ezt azért mondom, mert úgy gondolom, hogy nekünk, akik onnan elszármaztunk, vissza kell emlékezzünk azokra az időkre, amikor a falu egészen más volt.

A nyolcvanas évek végéig, a kilencvenes évek elejéig ez a falu többségében magyarok lakta település volt. Sajnos, annak idején egy falu- és tanyaromboló korszakban lerombolták, elbontották a falu kápolnáját, illetve a 70-es években megszűnt az iskola. Ennek következtében a falu lassacskán leépült. A bekötőutat csak a 80-as években építették ki, így a gyerekeknek kerékpárral, vagy szekéren kellett bemenni az iskolába, így sokan nem tudták befejezni az általános iskolát sem. Akik nem szerettek volna mezőgazdasággal foglalkozni, azok mind elköltöztek onnan. E régi világ többé nem létezik, csak fényképeken és dokumentumokon elevenedhet fel. Nagyon különleges közösség volt ez, amelyről rengeteg emlék és anekdota maradt fenn, abból a korból, amikor nem volt villanyáram, nem volt kábeltévé, sem internet, de az emberek boldogok voltak és sokkal többet foglalkoztak egymással. Mi, akik közélettel foglalkozunk, és akik elszármaztunk a faluból, kötelesek vagyunk odafigyelni egymásra, s őrizni e múlt hagyatékát.

Az emberek nagyon nagy szeretettel és örömmel fogadták a falutalálkozót, és aki csak tud, az szerintem idén is el fog jönni. Ez nem új dolog, hiszen szerte a világon megszervezik a különböző települések találkozóit, és az elszármazottak hazalátogatnak. Vannak olyan szerencsések, akik saját házukba, vagy rokonaikhoz mehetnek haza, de vannak olyanok is, akik csak messziről tekinthetik meg néhai szülőházukat, hiszen azt már régen eladták, s már mások laknak benne.
Akárhogy is van, Firigyháza idén is hazavárja övéit, a megtörteket, remélőket, fiatalokat, hajlott hátúakat, mindenkit, aki még tudja, érzi, kiért is kondul meg a firigyházi harang.

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..