Hatszáz szép emlék
Bíró Tímea
2021.04.23.
LXXVI. évf. 16. szám
Hatszáz szép emlék

Bordás Győzőnek rengeteg arca van, de mindegyik ugyanazért küzd, tevékenykedik: a kultúra fennmaradását és éltetését szorgalmazza. A többi közt Márai Sándor-díjjal kitüntetett író, szerkesztő, rendezvényszervező és a Vajdasági Íróegyesület korábbi elnöke munkáját nemrégiben Magyar Arany Érdemkereszttel ismerték el.

* Vajdaság életében nemcsak mint író töltött és tölt be fontos szerepet, hanem mint művelődésszervező, szerkesztő és intézményvezető is. Mire emlékszik vissza legszívesebben a szerkesztői és az intézményvezetői munkája kapcsán? 


Bordás Győző

— Nyilván nem sokan vagyunk, akik elmondhatjuk magunkról, hogy egyazon intézményben éltük le több mint negyven munkaévünket. Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy abszolvensként, a Forum-ház ösztöndíjasaként már 1971 nyarán a Magyar Szó jól fölépített, nagyszerű műveltségű emberekből álló művelődési rovatába kerültem, s akkor innen, a tanulási szempontból nagyon hasznos újságíró-gyakornoki munkahelyről fokozatosan haladhattam — mondjam így — fölfelé. A Híd irodalmi folyóirat szerkesztői tisztségére hívott meg Fehér Kálmán akkori kiadói igazgató és Bányai János főszerkesztő 1976-ban, majd tíz évvel később, amikor már tudományos fokozatot is birtokoltam, engem neveztek ki a Forum Könyvkiadó igazgató-főszerkesztőjének. Mondanom sem kell, ezek voltak eleinte a legszebb évek, hiszen olyan szakmailag képzett szerkesztőkkel dolgozhattam a kiadói évi tervek megvalósításán, mint Tomán László, Ács Károly, Fuderer Gyula, Szilágyi Károly, és vettük föl a fiatalabbakat, Bognár Antalt, P. Nagy Istvánt, Keck Évát, az irodalmi Hídba a tiszteletdíjas Bori Imre mellé Toldi Évát, a Létünk társadalmi-tudományos folyóiratba Rehák Lászlót, majd Várady Tibor főszerkesztő mellé Árokszállási Borza Gyöngyit. Szóval egy nagyszerű csapat állt össze az évi ötven-hatvan könyv és a két, rendszeresen megjelenő, virágzó folyóirat elkészítésére. Aztán következtek a keserűbb ’90-es évek, amikor a köztársasági kulturális minisztérium megvonta tőlünk az anyagi támogatást, és szinte kilátástalan helyzetbe kerültünk. Az idősebb szerkesztők nyugdíjba vonultak, a fiatalabbak közül többen átköltöztek Magyarországra… Szerencsénkre a Magyar Köztársaság illetékes minisztériuma ezekben az években hirdette meg az egyetemes magyar nyelvterületre szóló könyvkiadási pályázatát, s ennek köszönhetően nemcsak hogy fönnmaradtunk, hanem rendkívül igényes könyveket is állíthattunk elő. Az Életmű sorozatban például B. Szabó György, Szirmai Károly és Gál László műveit, a Hagyományok sorozatban például Szenteleky Kornél összes műveit öt kötetben. Ugyancsak ötkötetes lett Bodor Anikónak a Vajdasági magyar népdalok hatalmas gyűjtése, de említhetném Bori Imrének A jugoszláviai magyar irodalom története monográfiáját vagy az Ezredéve itt olvasókönyvét, Kalapis Zoltánnak a majd ezer életrajzot fölvonultató Életrajzi kalauzát vagy Gerold László irodalmi lexikonát… Tudom, nagyon kockázatos dolog fölsorolásba kezdeni, de valójában én minden könyv megjelenésének tudtam örülni, pedig a kiadóban eltöltött húsz év alatt mintegy hatszáz könyvnek voltam részben szerkesztője, de valamennyinek felelőse is. Talán annyit még hozzátennék, hogy ezekben a nehéz időkben is sikerült fönntartanunk és bővítenünk az elődeim által beindított sorozatokat, mint amilyenek a Symposion Könyvek, a hagyományápoló Kövek, a képzőművészeti kismonográfiák vagy az első kötetesek Gemma-sorozata. Csak ez utóbbiban negyvenöt szerzőt indítottunk el az irodalmi pályán, akik közül nem is kevesen azóta befutott írók, költők, tanulmányírók lettek. A ’90-es években jelentettünk meg először vallásos jellegű könyveket is. Hogy válaszoljak konkrétan is a kérdésére, mintegy hatszáz szép emlékem van, melybe az is beletartozik, hogy nem kis örömmel vettem kezembe a saját regényeimet, novellás- és esszéköteteimet. Természetesen arra is büszke vagyok, hogy a legnehezebb időkben, értem ezen a ’99-beli bombázásokat is, vezérigazgatóként talpon tartottam a Forum-házat, és harcoltam a privatizálás ellen. Különösen a nyomdára lett volna „vevő”, de ahhoz érzelmi szálak is fűztek, hiszen amikor a Magyar Szóhoz, majd a Hídhoz kerültem, még ólomból szedték a betűket, majd szerkesztőként — bár Kapitány László és Maurits Ferenc személyében kitűnő könyvtervezőim és tipográfusaim voltak — bele kellett tanulnom a fényszedéses-filmes, majd a digitális technikába is. Nem igaz, milyen gyorsan fejlődött, tökéletesedett a nyomdaipar.

* Ha jól tudom, elsősorban íróembernek tartja magát, egyes köteteibe pedig már a szerb vagy a német olvasók is beleolvashatnak. Milyen célok mozgatták meg önt alkotás közben? 

— Szerkesztői és szervezői munkám mellett — egy jó családi háttérrel magam mögött — a sors megadta, hogy jómagam is letegyek az asztalra néhány könyvet. Többnyire dokumentarista prózát írok. Lényegében a múltunkat igyekszem megörökíteni, ahogyan Danyi Magdolna fogalmazott, követve Herceg János, Majtényi Mihály vagy Németh István írásművészetét. Ilyen volt — Bori Imre szavával élve — a „művelődéstörténeti” Fűzfasíp című regényem, mely egy többnemzetiségű, polgárosodó kisvárosi tabló is. E regényemet német nyelvre is lefordították, s ott lehetett 1999-ben a frankfurti könyvvásáron, amikor Magyarország volt a díszvendég. A 2004-ben megjelent Katonaszökevény című regényem is néhány évvel később szerb nyelven került az olvasókhoz, és tavaly a becskereki Agora kiadó válogatott novelláimból és esszéimből is összeállított egy fordításkötetet, mely egy eredeti magyar kötetem, Az Úr órája címet viseli, azaz Čas gospodnjiként jelent meg.

* A Kanizsai Írótábor egy hiánypótló esemény a vajdasági magyar szerzők és az irodalomkedvelők körében. Önnek mit ad ez a nagy múltú rendezvény, miért tartja fontosnak, hogy egyik évben se maradjon el?

— A rendezvényekre szükség van. 1993-tól vagyok a Szirmai Károly Emlékbizottság elnöke, de már 1975 óta létezik a Szirmai Károly Irodalmi Díj, melyet fölváltva egyik évben magyar nyelvű, a következőben pedig szerb nyelven megjelent novelláskötetnek ítélünk oda. A díjnak rendkívül jó a fogadtatása, szinte nincs is szerző, aki életrajzában föl ne tüntetné. Ahogy mondani szoktam, a díjazott kötetek példányszámemelők. A Kanizsai Írótábornak is megvan a maga jelentősége. Szakmai gyülekezetnek szoktam nevezni, mivel az elmúlt majdnem hetven év alatt számos irodalmi témát vitattak, vitattunk meg, tartottunk szakmai összejöveteleket, tanácskozásokat, volt szociográfiai műhelyünk, műfordítói konferenciánk… arról nem is beszélve, hogy mindezek hozadéka több könyv is. Gondoljunk csak A csönd városa antológiára vagy a Kertek, parkok címűre, de említhetném a Szociográfiák nyomában-t vagy akár az írótábori antológiák néhány füzetét, illetve olyan értékes kiadványokat is, mint például Dormán Lászlónak a Kanizsai képmesék című albuma. Az utóbbi négy évben én voltam az írótábor szervezőbizottságának az elnöke, s csak a tavalyi sikeredett csonkára, hiszen egy délutánba beleférő programot engedélyezett a koronavírusos helyzet, de például Fujkin István Kanadában élő festőnknek az ott kiállított anyaga máris könyvespolcunkon van reprezentatív album formájában.

* Hogyan látja a mai vajdasági magyar irodalom helyzetét?

— Nemrégiben az Előretolt Helyőrség számára írtam egy terjedelmesebb esszét az I. világháború utáni irodalmi csatározásokról. Abból is az derül ki, hogy voltak viták, nézetkülönbségek, de a Szenteleky — Szirmai — Herceg János-vonal irányadó volt, ők teremtették meg a vajdasági magyar irodalmat. Ezt tette a II. világháború után a B. Szabó — Szeli István — Bori Imre vezette hármas, majd a Bányai János — Tolnai Ottó — Végel László-triász, és volt kitűnő szerkesztője nemrégiben a Hídnak Gerold László, majd Faragó Kornélia. Tehát én csak optimista módon tekintek akár a mai, akár a jövőbeli irodalmi helyzetünkre. Itt a Híd-kör, az övéké a jövő.

Fényképezte: Dávid Csilla

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..