home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Határtalanul vetélkedő, videóklip külhoni fiatalokkal, fotópályázat 
2021.06.01.
LXXVI. évf. 21. szám
Határtalanul vetélkedő, videóklip külhoni fiatalokkal, fotópályázat 

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának nagyszabású középiskolai vetélkedősorozatának középdöntője a héten lezárul. A Határtalanul Nagy Középiskolai Vetélkedőn több mint százezer anyaországi és külhoni középiskolás vett részt. Mint Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár fogalmazott, az eredmények azt jelzik, hogy a fiatalok már egységes magyar nemzetben gondolkodnak.

Mivel a vetélkedő ennyi diákot mozgatott meg, a szervezők újabb lehetőség adtak annak a több mint százezer diáknak, akik nem jutottak be a középdöntőbe, de részt vettek a vetélkedőn, s azoknak is, akik először próbálkoznának.

Egy osztály részvételét biztosítják az úgynevezett vigaszágról a döntőbe jutásra! A feladat, hogy kitöltsék a magyarsággal kapcsolatos néprajzi, kulturális, történelmi, földrajzi kérdésekből álló feladatsort a lehető legjobb eredménnyel, a lehető legrövidebb idő alatt!

A Határtalanul vigaszág:
https://hatartalanul.net/vigaszag-hatartalanul-nagy-kozepiskolai-vetelkedo-2020-2021/

A legjobb osztály közvetlenül bejut a június 30.-ai Nagydöntőbe, és esélye lesz megnyerni az egymillió forintos fődíjat és a több mint ezer nyeremény valamelyikét. A tesztet itt tölthetik ki a külhoni és anyaországi középiskolások.

„Hiányzol, hiányzol, hiányzol” a címe a Lóci játszik zenekar múlt héten debütált új videóklipjének, amely a "május a fiatalok hónapja" keretében készült el a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a Hello Wooddal közös, izgalmas hangszerkészítő oktatási projektjének zárásaként, külhoni és anyaországi fiatalok részvételével.

A viedóklipet itt nézhetik meg. 

Csütörtökön hirdeti ki a Magyar szemmel címmel meghirdetett fotópályázat eredményét a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága. Minden elképzelést felülmúlva számtalan fantasztikus pályamunka érkezett, határon túlról, a diaszpórából és az anyaországból egyaránt.

Az óriási érdeklődésre és a rendkívül magas számú, kiemelkedően színvonalas pályamunkára való tekintettel az eredetileg meghirdetett közönségszavazás mellett még egy közönségszavazást indult, 50 válogatott fotóval. 

A második közönségszavazás ma éjfélkor zárul. Szavazni a https://www.facebook.com/kulhonma/oldalon lehet.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..