Ladócki Gábor, a Szabadka-szerte ismert és elismert nyugdíjas testnevelő tanár, egykori kiváló sportoló, edző, versenybíró, sportmunkás a napokban ünnepelte 80. születésnapját. Több évtizedes eredményes munkájáért 1963-ban Májusi Díjban, később Jovan Mikić-Spartak-díjban részesült, 1998-ban pedig Szabadka díszpolgárává választották, de az 1984-es szarajevói téli olimpiai játékokról is elismerő emlékplakettel térhetett haza. 1998-ban történt nyugdíjba vonulása óta sem lazít, hiszen a Spartacus Úszóklub veterán csapatának tagjaként szinte menetrendszerűen szállítja haza az érmeket a bel- és külföldi versenyekről egyaránt. Vele készült az alábbi beszélgetés.
- Hogyan alakult ki a sport iránti szeretete, s a versenyszerűen űzött sportágak közül melyik állt legközelebb a szívéhez?
- Ikertestvéremmel, Jánossal 10 éves korunkban kezdtünk sporttal foglalkozni, ekkor helyezték át édesapánkat a szalatornyai iskolából a palicsiba. Mozgékony gyerkőcök voltunk, így bekapcsolódtunk a Palicsi Sportklub munkájába, s először az úszást próbáltuk meg. Első versenyünkön a Bagolyvár előtt kialakított úszópályán 50 gyorson az élmezőnyben végeztünk. Így az úszásnál maradtunk, s Matkovics Tiborral, Kovács Bélával, Vermes Istvánnal nagyszerű csapatot alakítottunk. 1941 és 1944 között a Palicsi Sportklub úszó szakosztálya a legjobb volt a Délvidéken, de rajtunk kívül jelentős erőt képviselt még Zombor, Zenta és Szeged is. A vízilabda a herceg-novi Jadran 1939-ben történt vendégszereplése alkalmával tetszett meg, s a későbbiekben játékosként, majd edzőként, játékvezetőként és ellenőrként is tevékenykedtem a sportágban.
- Nyáron az úszás, télen pedig a jégkorong dominált a palicsi sportéletben.
- Télen a palicsi gyerekek egytől egyig korcsolyáztak és jégkorongoztak. Először megtanultunk korcsolyázni, majd utána ütőt is kaptunk a kezünkbe. Emlékszem, hogy egy háromcsapatos torna alkalmával a mérkőzésekre kilátogató közönség egy bélyegzőt kapott a sportklubtól, mellyel ingyen utazhatott vissza a városba. Akkoriban a budapesti Király Ede műkorcsolya-bemutatót is tartott a jégen, de mi, talán a gólok miatt, a jégkorong mellett maradtunk.
- 1946-ban egy évre eltiltották a sporttevékenységek végzésétől.
1946. január 1-jén hamis vádak alapján huszonhat diákot eltanácsoltak az iskolából, és eltiltottak mindennemű sporttevékenységtől, mivel azt állították, hogy halálbrigád tagjai vagyunk. Az volt a bűnünk, hogy 1944-ben tisztiiskolába jártunk. Mi ettől függetlenül edzettünk tovább, hiszen ártatlanok voltunk. A tiltás ellenére vidéki versenyeken rendszeresen felléptünk, igaz, álnéven.
- A Palicsi Úszóklub megszűnése után előbb a Radničkiben, majd a Spartacusban folytatta pályafutását, úszásban szerbiai bajnoki címet is szerzett. De aztán mégis inkább a jégkorong mellett döntött.
- 1948-ban 100 pillangón és 200 mellen is Szerbia bajnoka lettem. Egyetemi hallgató koromban 33 másodpercet tudtam 50 pillangón, 1:08-cal százon pedig már olimpiát lehetett nyerni. De én a hokit jobban szerettem. 1947-ben a Spartacus harmadik lett a ljubljanai országos bajnokságon, amit egy év multán újra megismételtünk. 1951-ben a Partizanba szerződtünk, s a fekete-fehérekkel ötször megnyertük az országos bajnokságot. A vádak, amelyek az iskolából való eltávolításunkhoz is vezettek, elég sokáig végigkísértek bennünket, a Belgrádba való szerződésünkkor azonban ez a vádaskodás megszűnt. 51-ben Nyugat-Európába kellett utaznunk a Partizannal, Szabadkán azonban nem kaptunk kiutazási engedélyt. Még jó, hogy a belgrádiaknak sikerült mindent elintézniük. Hamarosan bekerültünk a jugoszláv válogatottba, s bejártuk szinte az egész kontinenst, még egy C csoportos világbajnokságon is részt vettünk.
- A szarajevói téli olimpián sikeres játékvezetői múltjára való tekintettel, a Jugoszláv Jégkorong-szövetség Játékvezetői Testületének elnökeként komoly megbízatást kapott.
- Az olimpián a jégkorong-mérkőzések lebonyolításával foglalkoztam. Feladataim közé az időmérő és a gólbírók, valamint a fegyelmi bírók kiválogatása és felkészítése tartozott. Négy teljes csapatot irányítottam, ami négyszer 12 embert jelent. Vigyáznunk kellett, hogy a szünet után a mérkőzés másodpercre pontosan folytatódjon, mivel a BBC-vel kötött szerződés értelmében egy pillanatot sem volt szabad késnünk.
- A vízilabdázókkal majdnem sikerült a legerősebb ligába való jutás.
- Az I. B ligában amatőrcsapatként működtünk, mérkőzéseinket és edzéseinket kitűnő hangulat jellemezte. A 12 csapatos ligában hajszál híján maradtunk csak le az első helyről, a belgrádi selejtezőn a Korčula együttese győzött le minket. Mi voltunk az első jugoszláv csapat, amelyik ,,idegenlégiós'-t alkalmazott, a szentesi Dobosit. Ha több edzéslehetőség állt volna rendelkezésünkre, akkor akár a legerősebb osztályba is feljuthattunk volna.
- Belgrádban befejezték a Testnevelési Főiskolát, a szívük azonban mégis hazahúzta Önöket Szabadkára.
- A katonai akadémián kaptam volna tanári állást, de hazajöttem, itthon jobban éreztem magam, hiányzott a torony. 54-ben a magyar gimnáziumban kezdtem tanítani, majd katonának mentem és leszerelésem után a Tanítóképzőbe kerültem, de a tanárkodással párhuzamosan továbbra is sportoltam. Aztán a Műszaki Középiskolába kerültem, majd a hátra levő 17 szolgálati évemet a Műszaki Főiskolán töltöttem. 1992. október 2-án, 43 év tanári munka után vonultam nyugdíjba. Az úszást 28 éves koromban, a pólót és a jégkorongot pedig 31 évesen hagytam abba, s ezután az edzősködésnek szenteltem az időmet. A tanári pályafutásom alatt több jobb csapatot is edzettem. A Tanítóképzőben a női kézilabdacsapatunk még a Spartacus országos bajnokcsapatát is kiütötte a jugoszláv kupából, ami óriási teljesítmény volt. Abban a csapatban olyan nagyságok dobálták a gólokat, mint Kiscsepegi Rózsa, Vincer Magda vagy Zsunyi - a későbbiekben Menyhárt - Borbála, aki tízszer nyert országos bajnoki címet gerelyhajításban. Szabó Erzsébet kolléganőmmel együtt sorozatban háromszor nyertük meg a képzősökkel a szerbiai csapatbajnokságot atlétikában, s mi küldtük a lányokat tovább a Spartacusba atletizálni.
- Ha jól tudom, egy szabadkai olimpikonnak, Slavko Kurbanovićnak is Ön volt a nevelőedzője...
- Még tanítóképzős korában fedeztem fel, amikor a negyedikes tagozatot vittem le a Fekete fürdőbe, úszásoktatásra. Már első ránézésre látszott, hogy tehetséges fiúról van szó. Bemelegítés nélkül 100 mellen 1:21-et úszott, ami fantasztikus eredmény, mivel a legtöbb versenyzőnek 2-3 év kell ilyen idő eléréséhez. 200 mellen 3:03-at teljesített, amennyivel én Szerbia-bajnokságot nyertem. Javasoltam neki, hogy foglalkozzon versenyszerűen úszással, s egy év múlva az országos felnőtt bajnokságon 2:47-tel ezüstérmet szerzett. Egyetemistaként átment a Crvena zvezdába, ahol 2:38-cal országos csúcsot döntött, s kijutott az 1968. évi mexikói nyári olimpiára.
- Mit tart pályafutása legnagyobb eredményének?
- Nagyon szerettem a hivatásomat, szép eredményeim is voltak, a legnagyobb eredményt azonban a tanítóképzőben értem el, ahol számtalan diákkal megszerettettem a sportot. Tanítványaim közül sokan testnevelő tanárként találták meg önmagukat az életben, ami jó érzéssel tölt el. Manapság a veterán szakosztállyal úszom, rendszeresen látogatom a vízilabda-mérkőzéseket, s élénken követem mind a szabadkai, mind a nemzetközi sportéletet.
- Gratulálunk születésnapja alkalmából és még számtalan egészségben, boldogságban eltöltött éveket kívánunk!