Határokon átívelő nemzetegyesítés

Határokon átívelő nemzetegyesítés

A felvidéki Szepsi csapatának győzelmével ért véget Magyarkanizsán a III. ExtractumPharma Kárpát Kupa elnevezésű nemzetközi ifjúsági kispályás labdarúgótorna. A versengés három évvel ezelőtt az ExtractumPharma magyarországi gyógyszeripari vállalat kezdeményezésére indult azzal a céllal, hogy a határon túli, elszakított magyar területek közelebb kerüljenek egymáshoz, vagyis egy határokon átívelő nemzetegyesítés gondolata vezérelte.

A felvidéki Szepsi csapatának győzelmével ért véget Magyarkanizsán a III. ExtractumPharma Kárpát Kupa elnevezésű nemzetközi ifjúsági kispályás labdarúgótorna. A versengés három évvel ezelőtt az ExtractumPharma magyarországi gyógyszeripari vállalat kezdeményezésére indult azzal a céllal, hogy a határon túli, elszakított magyar területek közelebb kerüljenek egymáshoz, vagyis egy határokon átívelő nemzetegyesítés gondolata vezérelte. A Kiskunhalason megtartott első és a karcagi második tornát is a Karcag csapata nyerte, Magyarkanizsán pedig a hat csapat versengéséből (Kiskunhalas, Karcag, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Szepsi, Tóthfalu) a felvidékiek kerültek ki győztesen.

— Határon innen és határon túl ugyanazt a nyelvet beszéljük, ugyanazok a gondolataink. A leszakadt területen élő magyarság ismeri Budapestet és a Balatont, de például a felvidéki magyarok közül nagyon kevesen jártak Vajdaságban, és sokan nem is tudják, hogy itt is beszélnek magyarul. Ezzel a tornával azt szerettük volna elérni, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok még jobban megismerjék egymást. Vándorserlegünk, melyet fővédnökünk, dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter ajánlott fel, egy évig a győztes birtokában lehet — mondta Ács Tibor, a Kárpát Kupa főszervezője.

A megnyitóünnepségen a vendégeket először Vólenter Takarics Anasztázia, a magyarkanizsai önkormányzat sporttal és ifjúsági kérdésekkel megbízott tagja köszöntötte, majd a Tisza néptánccsoport, a Bolero Táncklub és az M Plusz Táncklub moderntáncosai szórakoztatták a közönséget. A szerb, a magyar és a székely himnusz elhangzása után Nemes József, az ExtractumPharma vezérigazgatója szólt a sportolókhoz. Elmondta, hogy a sportrendezvények közelebb hozzák egymáshoz az embereket, s az ellenfél csak a pályán ellenfél, a mérkőzés után már mindannyian barátokká válnak. A tornát Nyilas Mihály, Magyarkanizsa község polgármestere nyitotta meg.

— Községünk elhivatott a sport iránt, s egy ilyen nemzetközi jellegű torna még inkább megerősíti a sportját, mindenekelőtt a labdarúgást. A tóthfalusi csapat megméreti magát a Kárpát-medence több erős klubjával, s ez a torna a barátkozáson felül kitűnő alkalmat nyújt arra is, hogy a csapat még több tapasztalatot szerezzen, s az alapot tovább erősítve folytassa az építkezést — mondta Nyilas, majd megnyitotta a tornát.

Az A csoportban a házigazda szerepét betöltő tóthfalusi csapat végzett az élen, miután előbb Kiskunhalast verte 3 : 1-re, majd az erdélyi Sepsiszentgyörgy csapatánál 5 : 1 arányban bizonyult jobbnak. A B csoportban a felvidéki Szepsi együttesének nem volt méltó ellenfele, hiszen az óriási tehetség Dzúrik Sámuel vezetésével Székelyudvarhelyt 6 : 1-re, a kétszeres címvédő Karcagot pedig 7 : 3-ra győzte le. Az 5. helyért vívott találkozón a karcagiak folytatták gyenge szereplésüket, Sepsiszentgyörgytől ugyanis nagyarányú, 7 : 0-s vereséget szenvedtek. A bronzmérkőzésen a kiskunhalasiak rendkívül szoros, kiélezett párharc után 2 : 1 arányban múlták felül Székelyudvarhelyt. A tóthfalusi és szepsi csapat döntő mérkőzését jobban kezdték a vendégek, az első tíz percben több helyzetet is kidolgoztak, de vagy Gecső kapus volt feladata magaslatán, vagy a kapufa mentette meg a hazaiakat a góltól. Az első találat akkor született, amikor senki sem számított rá. A házigazdák emberelőnyben játszottak, egy ellentámadásból mégis a hátrányban küzdő felvidékiek Sirgely Mátyás révén szereztek gólt. Az előnyt Lukács Márton duplázta meg egy szerencsés góllal a második félidő elején, majd Ribár Dominik, Dzúrik Sámuel és Lukács Márton talált be a kapuba, s ezzel a vándorserleg megérdemelten a Felvidékre került.

— A torna előtt különösebb célkitűzésünk nem volt, minden egyes megmérettetésbe úgy vágunk bele, hogy a lehetőségekhez mérten a legjobb eredményt érjük el. Erre a tornára csak kétszer egy órát tudtunk készülni teremben, ennek ellenére szépen helytálltunk, mérkőzésről mérkőzésre fejlődött a játékunk, ezért maximálisan elégedett vagyok a gyerekekkel. Szepsi csapata ebben a formációban, a 4 + 1-es futsalban lényegesen nagyobb játékerőt képvisel, mint mi — mondta Apró Attila, a tóthfalusi együttes vezetőedzője.

A torna legjobb kapusának Papp László (Sepsiszentgyörgy) bizonyult, a gólkirályi címet a 7 gólos Dzúrik Sámuel (Szepsi) vihette haza, a legtechnikásabb magyarországi játékosnak Tasnádi Dávidot (Kiskunhalas), a legtechnikásabb határon túli játékosnak pedig Lukács Mártont (Szepsi) választották. A legjobb tóthfalusi játékos címet Csanádi István, a legjobb karcagi játékos címet pedig Székely Dávid érdemelte ki.

A döntő után a Magyarkanizsai Községi Tanács és a Kárpát Kupa válogatottja lépett pályára. A szép mozdulatokban bővelkedő bemutató mérkőzésen a válogatott Berczi, Sütő, Dzúrik, Gagyi és Jaksi góljaival ötgólos előnyre tett szert, de ekkor a hazaiak Bimbó találatával szépítettek, felzárkózásra azonban már nem volt alkalom, sőt mi több, Szente góljával a válogatott lőtt újabb gólt.

A torna fővédnöke dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter volt, védnöke Varga Mihály tárca nélküli miniszter és Pásztor István, a VMSZ elnöke, házigazdája Nyilas Mihály, Magyarkanizsa község polgármestere, Lackó Róbert polgármester-helyettes és Bata Ferenc, a tóthfalusi helyi közösség tanácsának elnöke, a háziasszonyi szerepet pedig Vólenter Takarics Anasztázia, a magyarkanizsai önkormányzat sporttal és ifjúsági ügyekkel megbízott tagja töltötte be.

A díjkiosztást követően a résztvevők szétszéledtek a Kárpát-medence minden irányába, de megfogadták, hogy jövőre a Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő IV. Kárpát Kupán újra összemérik tudásukat és erejüket.
 

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Sport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Határokon átívelő nemzetegyesítés
Zene
Facebook

Támogatóink