Határnyitás

Határnyitás

Az egyházaskéri határátkelő az idén hetvenhárom napot tart nyitva ≈ Mint ismeretes, Csóka és Nagykikinda községek öt romániai községgel karöltve kérték Szerbia és Románia kormányától, hogy nyíljon meg Csókánál az Egyházaskér—Valkány, illetve Nagykikindánál a Nákófalva—Lunga közötti — állandó — határátkelőhely.

Úgy tűnik, az elképzelés hamarosan valóra válik, hiszen jóvá lett hagyva, hogy az idén az Egyházaskér—Valkány határátkelő, főleg hétvégenként, hetvenhárom napot legyen nyitva. Az első alkalomra március 5-e és 10-e között került sor, majd az érdeklődők a húsvéti ünnepek alatt vehették igénybe az átkelőhelyet.

Az állandó nyitva tartás a határ menti helységek lakossága és gazdasága számára mindkét oldalon nagyon fontos volna. Azonkívül, hogy ez elősegítené a gazdasági fejlődést, megrövidítené a forgalmat az európai piac felé. Szerbia és Románia határ menti rendőrsége úgy véli, ezeken az átkelőkön nincs szükség jelentős infrastrukturális beruházásra, hiszen tíz évvel ezelőtt, amikor Románia az Európai Unió tagja lett, itt kishatárforgalmi átkelő működött.

— Az Egyházaskér és Valkány közötti határátkelő megnyitása Csóka és a határ menti községek közös érdeke. Mint legközelebbi szomszédok, partnerkapcsolatot szeretnénk ápolni a gazdaság, a művelődés és a sport területén is –- jelentette ki Balázs Ferenc, Csóka község polgármestere, aki fontos eredménynek tartja a hetvenhárom napot, és hozzátette, azon dolgoznak, hogy a nyitva tartás állandósuljon.

Az Egyházaskér—Valkány határátkelő megnyitásának időpontjai 2014-ben: május 1—6., június 15—19., június 27—29., július 25—27., augusztus 14—24., szeptember 1—7., szeptember 12—14., október 3—5., október 10—12., november 18—23., november 28-–december 1., december 22—28. A határ 8 és 19 óra között tart nyitva, kivéve a novemberi és a decemberi időpontokat, amikor 8-tól 17 óráig.

Szerbia polgárainak a határátlépéshez ugyanolyan biometrikus útlevél szükséges, mint a többi határátkelőhelyen, Románia állampolgárai számára azonban elegendő a személyi igazolvány felmutatása is.

Érdekességként említjük meg, hogy a határtól huszonöt kilométerre van Bartók Béla (1881—1945) világhírű zeneszerző és zenetudós szülővárosa, Nagyszentmiklós (román nevén Sannicolau Mare). Az Aranka-parti települést Temes megye legdinamikusabban fejlődő kisvárosának tartják. Az arra járóknak érdemes megtekinteniük a központban lévő Nákó-kastélyt. Az épület ad otthont a városi múzeumnak, amelyben a Bartók-terem is megtalálható.

A község római katolikus templomát Nákó Sándor építtette 1824-ben, és Kőszegi László püspök szentelte föl.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Határnyitás
Bánáti Újság
  • Zséli Ágnes
  • 2020.08.03.
  • LXXV. évfolyam 31. szám
Határnyitás
Bánáti Újság
  • Kónya-Kovács Otília
  • 2020.07.27.
  • LXXV. évfolyam 30. szám
Facebook

Támogatóink