home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Harsányi Levente lesz a Dal+ műsorvezetője
MTVA
2015.01.14.
LXX. évf. 2. szám
Harsányi Levente lesz a Dal+ műsorvezetője

A január 24-én induló Dal 2015 dalválasztó versenyt kísérő műsornak, a Dal+-nak a műsorvezetője lesz Harsányi Levente. Az M2 élő műsorából, a Dal+-ból, — amely újdonság az idei Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatójában —, kulisszatitkokat tudhatnak meg a nézők az adott versenynap fellépőiről.

Az ismert televíziós A Dal 2015 műsorvezetőjét, Tatár Csillát is segíti majd az élő műsorban, ugyanis ő beszélget majd a fellépőkkel a backstage-ben. Harsányi Levente a Petőfi Rádió Talpra magyar című műsorában elmondta: „Tőlem indulnak a fellépők a produkciójukra, és hozzám érkeznek vissza, így boldog és szomorú előadókkal is fogok beszélgetni attól függően, hogy továbbjutottak vagy sem.

A Dal+ elnevezésű műsor A Dal 2015 kísérő programjaként hat héten át lesz látható az M2 csatornán, közvetlenül az elődöntők, középdöntők és a döntő után. Az élő műsor 26 percben árul el kulisszatitkokat a fellépőkről, miközben Levente a dalválasztó show alatt érkezett nézői üzenetekre, kérdésekre is válaszol, sőt a betelefonálók még nyerhetnek is. 


Fotó: MTVA/Galos M. Samu

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..