Kötelező nyár végi utazásnak az idén Szlovéniát választottuk. Három nap, jól megpakolva kirándulásokkal, barlangokkal, tengerrel, tavakkal és fővárossal. És persze Olaszország sem maradhatott ki a csomagból, hiszen nem múlhat el nyár egy késhegynyi olasz fűszerezés nélkül.
Vannak, akik irtóznak az utazási irodák által szervezett utaktól, nem szeretnek buszozni, nem szeretik, ha megmondják nekik, hány órakor hol legyenek, spontánabbul kívánnak kirándulni, saját tempóban, saját szervezésben. És vannak, akik inkább rábízzák magukat a különféle Travelekre, Terra vagy Felix, Eta vagy Globus, szinte egyre megy. Én magamat valahová a kettő közé sorolnám, egy picit húzva az első verzió felé, de őszintén megvallva néha jólesik, ha helyettem intézik a mindenféle jegyvásárlást, elvisznek a hotelbe, onnan egy másik városba, kapok reggelit, és mindezt igen kevés pénzből meg tudom oldani. Ráadásul jól tudok buszban aludni, s a legtöbb utazási iroda éjszakára időzíti az utakat.
Hosszas tervezgetés, agyalás után végül úgy döntöttünk, hogy a német kisvárosok még ráérnek, Provence pedig most egy picit kiürítené a pénztárcánkat, így egy közeli, elérhető úti célt választottunk, ez volt Szlovénia. Jártam már ott korábban, főleg munkaügyben, kirándulásra nem sok időm maradt, ezért nem mondhatom, hogy túlságosan ismerném az országot. (Ráadásul Ljubljanán és Nova Goricán kívül máshol nem is voltam.) Amire azonban emlékeztem, hogy minden nagyon rendezett, tiszta, s valahogy az az ember érzése, hogy itt minden jól működik, a lakosok jól élnek, jókedvűek és kedvesek.
Első megállónk a Postojnai-cseppkőbarlang volt. A világ egyik legszebb cseppkőbarlangjaként szokták emlegetni, melynek gyomrába kisvasút szállítja a vendégeket. Áthaladtunk egy koncertteremnek kialakított helyen, a cseppkövek között csillárok is lógtak a fejünk fölé. Belegondolni is borzongatóan szép, hogy mennyi év kellett ahhoz, hogy a barlang nyúlványait a víz ekkorára formálja, hiszen néhány centiméterhez is több száz év szükségeltetik. A barlangrendszer háromszintes, 24 340 méter hosszú, így az ország második leghosszabbja (a Migovec-rendszert követve). A barlangokat a Pivka folyó hozta létre évmilliók alatt a Karszt-fennsík belsejében. Itt található az egyetlen föld alatti postahivatal is. Összesen 175 állatfaj él a postojnai barlangokban. A turisták kedvence (melyet természetesen kulcstartón, plüssjátékként haza is vihetnek magukkal) a barlangi vakgőte, mely ritka és védett állatka, ezért a nemzeti park szaporítja és védi. A hűs barlangból kilépni a 40 fokos, szlovén nyárba másképp volt sokkoló élmény. A busz ezután a hotelhez vitt bennünket, és rövid pihenés után következett egy séta a fővárosban. A hivatalos, turistavezetős városnézést kihagytuk, ezzel sajnos általában rossz tapasztalatunk volt a korábbi utazások alkalmával, sok száraz információt hallgat meg az ember, melyeket a következő pillanatban már el is felejt, inkább magunk nézünk hát utána, mit kell tudni egy városról, mit érdemes megnézni, mik a rejtett kincsei.
Ljubljanában talán azt szeretem a legjobban, hogy a központon keresztül folyik a Ljubljanica folyó, s ez meghatározza a hangulatát. Két oldalán éttermek, kávézók, jobbnál jobb kiülős helyek, zajlik az élet, még sincs az embernek olyan érzése, hogy egy zsúfolt fővárosban van. Sok a zöld, az épületek között felfedezhetjük a szecesszió jegyeit is, és mindegyik szépen karban van tartva, felújítva, restaurálva, ahol kell.
A város 1991 óta a Szlovén Köztársaság fővárosa, egyúttal az azonos nevű alapfokú közigazgatási egység, azaz városi község (mestna občina) székhelye is. Ez Szlovénia földrajzi, kulturális, tudományos, gazdasági, politikai és közigazgatási központja. A Ljubljanai Főegyházmegye érseki székvárosa. Ljubljanát számos kultúra befolyásolta a történelme során, mivel a magyar, germán, latin és szláv népek nyelveinek, szokásainak és hagyományainak kereszteződésében helyezkedik el.
A Ljubljanica partján kiválasztottunk egy szimpatikus éttermet, szlovén sört kóstoltunk, figyeltük az embereket, beleolvadtunk a ljubljanai mindennapokba, belélegeztük a város hangulatát.
Második napunkat egy olaszországi kiruccanással folytattuk, néhány órára Triesztbe látogattunk, s egy jó erős olasz kávéval ébresztettük magunkat. Tettünk egy sétát a belvárosban, majd a busz továbbindult a kicsi, de aranyos szlovén tengerpartra. Portorož és Piran két tengerparti város, előbbi főleg nyaralókkal, hotelekkel, és a homokos parton gombaként elszórt napozóágyaktól hemzseg, Piran azonban más, szűk utcácskái már jobban megidézik a mediterrán hangulatot, el lehet bennük veszni, vagy felmászhatunk a város legmagasabb pontján található templomhoz, hogy nézzük a nyílt tengert a fehér vitorlákkal.
Érdekesség: A településről származó legkorábbi feljegyzést egy ismeretlen, ravennai pap tette a VII. századi világtérképen. Az ábrázoláson is szereplő település neve valószínűleg a görög pürranosz szóból származik, mely azt jelenti, hogy piros, hiszen a vöröses kövek gyakoriak a város környékén.
Három város egy nap alatt, lehet, hogy sűrű program, de ha másra nem, arra jó volt, hogy felmérjük, hova kell majd még egyszer visszatérnünk több napra.
A szlovén kiruccanásunk utolsó napján a két híres tó volt soron: Bohinj és Bled.
A Bohinji-tó Szlovénia legnagyobb természetes tava, a Bledi a második. Mindkettő a Triglav Nemzeti Park területén található. Körbesétálhatóak, de kerékpárt is lehet bérelni, s azzal körbekerekezni. Több helyen kialakítottak strandokat, így a pancsolni vágyók is élvezhetik a hegyek által körbeölelt türkiz vizű tavat, melyet erdő szegélyez. A tehetősebb turisták valószínűleg ide járnak nyaralni, vagy Bledre, tömeg nincs, a víz hőmérséklete pedig tökéletes. Ráadásul igen okosan kitiltottak minden, motorral működtethető csónakot, hajót, jet skit, így a csendes pihenés és a nyugalom is garantált.
A Bledi-tó közepén egy szigetecske található, melyre fahajócskával lehet eljutni, melyet a mai napig kézzel működtet a csónakos. A farban két hosszú evezővel szép komótosan vezetett át bennünket a kapitányunk, aki közben különféle anekdotákat mesélt, válaszolt a kérdéseinkre. A szigeten templom található óratoronnyal, ahová 99 lépcsőt megmászva juthatunk el. A helyiek úgy tartják, ha a vőlegény a menyasszonyát kézben viszi fel a templomig, akkor a házasságuk nagyon boldog lesz. Eredetileg egy pogány templom állt itt. Az élet és a termékenység kegyhelye volt. Miután a bajorok elfoglalták ezt a területet, bevezették a kereszténységet, a pogány szentélyeket pedig felszámolták. A XV. században épült a Mária Mennybemenetele-templom. Két földrengésben súlyosan megsérült a szentély, végül még egy villám is belecsapott, így a XVII. században teljesen újjá kellett építeni, azóta látható mai formájában. A templomban mindenki meghúzhatja a harangot, szigorúan háromszor, és ha közben kíván valamit, az állítólag teljesülni fog.
Kívántunk, visszacsónakáztunk a csoportunkhoz, majd hazafelé vettük az irányt, és Bledet is felvettük a visszatérünk ide még listánkra. Ahogy egész Szlovéniát is, hiszen van még mit felfedezünk benne.
