home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Három nap tábor Királyhalmon
Fehér Márta
2021.07.14.
LXXVI. évf. 28. szám
Három nap tábor Királyhalmon

Öttől tizenhárom éves gyerekeknek szervezett háromnapos hagyományőrző tábort a Királyhalmi Homokszem Civil Szervezet. Ottjártunkkor a harmincöt résztvevő néptáncfoglalkozáson vett részt Szécsi Zsolt és Csányi Tamara vezetésével.

— Hétfőn nemezeléssel kezdtünk, Erdélyi Olívia vezetésével. Választhattak a gyerekek, hogy mit készítenek: labdácskát, kitűzőt, hajgumit, ceruza- vagy kulcstartót. Utána társasjátékoztunk, a szabadban voltunk, míg az idő engedte — sorolta Kókai Anasztázia, az egyesület elnöke, a tábor szervezője. — Délután a magyarkanizsai íjászok tartottak foglalkozást, a gyerekek imádták a célba lövést a versenyeken használatos vaddisznóra. Este pedig az egyik helybéli anyuka, Danyi Somogyi Heléna tartott interaktív előadást a szelektív hulladékgyűjtésről. Kedden papírszínházzal kezdtünk Bosnyák Anasztáziával, a Csizmás kandúrt mindenki élvezte. Néptánccal, népdalokkal és népi játékokkal folytattuk Ledenyák Lea vezetésével. Ebéd után Varga Viktóriával játszhattak a bejárós tábor résztvevői. Este Micsik Béla népihangszer-bemutatója következett, tekerőlanttal, fúvós és pengetős hangszerekkel. A gyerekek nagyokat nevettek, és sok mindent megtanultak. A szerda délelőtt a kézműveskedésről szólt, Árva Argitával karcsatokat, nyakláncokat készítettek, gyöngyöt fűztek, a nagyobbak mobiltokot varrtak. Ebéd után Mészáros Attilának köszönhetően pónilovaglással kedveskedtünk, utána néptánc szerepelt a programban, majd a falu történetével ismerkedhettek meg a gyerekek Csipak Károly és Ugri Mónika előadásában.

Az egy éve alakult civil szervezet tevékenységi területe a kultúra és a környezetvédelem. Tavaly falut takarított, szépített, fákat ültetett a helyi faiskola, illetve magánszemélyek adományának köszönhetően. Az idén néptánctábort rendezett, illetve burgonyafesztivált, a közeljövőben pedig öt falu közös projektumaként kerékpározást szervez a Ludasi-, illetve a Palicsi-tó körül.

A tábor támogatója Szabadka város volt, helyszíne pedig a kultúrotthon. A helytörténeti előadásra Magosi Zsuzsanna polgármesteri tanácsos is ellátogatott.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..