Három dolog: a nyelv humora
Tóth Szilárd
2020.08.24.
LXXV. évf. 31. szám
Három dolog: a nyelv humora

Hogy miért éppen durrdefektnek hívjuk, amikor az autónk gumija kilyukad? Hogyan fejlődtek bizonyos szavaink, és miben rejlik nyelvünk humora? Tóth Szilárd, a Zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban tett sikeres érettségi elvégzését követően is utánajár a dolgoknak, most is a magyar nyelv a témája, ezúttal a népetimológiáról olvashattok tollából.

Ha megkérdeznék tőlem, hogy mi lenne az az egy dolog (amely hirtelen eszembe jut), amellyel a nyelvet definiálnám, akkor azt mondanám: változik. Néhol így, néhol úgy, de változik. Egész apró változások is végbemehetnek a történelem folyómedrében sodródva. Teszem azt, amit egykoron mazzagnak mondtunk — még a XVI. században —, abból ma már madzag lett. És még sorolhatnám: ami még a Halotti beszédben uruzág volt, ma már ország, vagy ami ugyanitt boudoug, 1513-ban már Boldogh. De mi a bibi? Az, hogy ezeknek a jelentéshez semmi közük, ahogy a hangtani változásoknak általában. Tulajdonságuk az, hogy ha egy hangtani változás már végbement (mazzag > madzag), akkor az új alak marad használatban. A régi alakok legfeljebb egyes nyelvváltozatokban maradhatnak meg. A jelentésváltozások nem ilyenek.

A második dolog, mely eszembe jutna a nyelvről, az az lenne, hogy jelek rendszere. E jelek kettős tulajdonsággal bírnak, az egyiket már fentebb említettem, hangokból állnak össze, illetve a másik, hogy van jelentésük. Vagyis a nyelvi jelet a valóság valamely elvont vagy nem elvont dolgához hozzá tudjuk kapcsolni. Ha azt mondom, ló, akkor pontosan tudom, hogy a vágtató, nagy sörényű, négylábú emlősre kell gondolni. De ha azt mondom, hogy kézirat, akkor nem biztos, hogy a feltétlenül kézzel írt (tehát nem nyomtatott) szövegre gondolunk, hanem akár az elektronikusan vagy bármilyen írásos technikával készült szövegre, mely alapján a nyomtatás történik. A legérdekesebbek azok a változások, amelyek során az alak változatlan marad, viszont a jelentés megváltozik. A jelentésváltozást számos dolog okozhatja, mint a társadalom, a kultúra, a gondolkodás változása. A gazdaság rohamos fejlődése (nem régi ipari forradalom) azt sürgeti, hogy az új „találmányoknak” a lehetséges megnevezését is rohamosan sürgessük. A magyarságot vándorlásakor rengeteg új behatás érte, új állat-, növényfajokat ismert meg, melyeket szükségszerű volt valahogyan elnevezni, így lett az alma vagy a kecske szavunk.

Az „alak marad — jelentés változik” egyik válfaja a hasonlóságon alapuló névátvitel, az iskolából jól ismert metafora. Tehát az egyik dolog nevével nevezünk meg egy másik dolgot, hiszen hasonlítanak egymásra. Az embernek is, és a bögrének is füle van; a zebra hasonlít a lóra, de nem megyek át rajta, ha piros van; nekem is lábam van, és a hegynek is; a borsó és a látószervem is szem; a nyelvről olvasok, de a harang nem beszél egy nyelvet sem, ettől függetlenül van neki. Egyes metaforák nyelvtörténetileg is igen érdekesek, nézzük csak meg például a szár szót, mely eredetileg csak lábszárat jelentett („A térdec alatt vadnac a szárac”), és később a hasonlóság okán a növény részét is („A rósát, két-képpen szedheti: vagy szárán vagy virágán”) így nevezték, viszont az tévedés, hogy a növény szára lenne a virág szárának a metaforája, a tyúk volt előbb, nem a tojás. Itt emlékezzünk vissza arra, hogy amíg a hangtani változások állandósulnak, a jelentésbeliek nem.

De nemcsak a név vihető át egyik dologról a másikra, hanem a jelentés is. És innen kezdődik a nyelv humora. A jelentésátvitel alapja az, hogy eltérő jelentésű két szó részben hasonló hangzású alakjai között az emberi elme ösztönösen asszociációs kapcsolatot létesít. Bizonyos esetekben ugyanis tévesen értelmezett szavak jelentését visszük át. Egy ismeretlen (javarészt idegen) szó félelmetesen hasonlít valamilyen szóhoz, mellyel már találkoztunk, így a már meglevő ismeretünket társítjuk hozzá úgy, hogy keverjük a szezont a fazonnal. Ezt dióhéjban népetimológiának nevezzük. Jöjjenek a példák: a durrdefekt, mely az autó kerekének átszakadását jelenti, a német durchdefekt szóból származik, mely átszakadást jelent. A durch (át vagy keresztül) nagyon hasonlít a durr hangutánzó szóra, mely így értelmet is nyer, hiszen az autó gumijának átszakadása ilyen hangeffektussal jár. Durr! De a népetimológiás változások nem feltétlenül értelmesek, nem szükséges tükrözni az eredeti szó „valóságát”. A kárókatona (kormorán néven is ismert madár) neve feltehetően a török qara qatna szókapcsolatból ered, melynek jelentése fekete madár vagy fekete gödény. Értelemszerűen semmi köze nincs sem a káróhoz, sem a katonához. Még egy régi, hasonló ferdítésünk a szlávból (feltehetően oroszból vagy szerbhorvátból) átvett szamosztrel nevezetű fegyver, fordításban önlövő vagy magától lövő, mely ma már számszeríjként él köztudatban.

Egyes szavak viszont majdhogynem szándékosan, a humor kedvéért lettek ferdítve, ezek már inkább új keletűek és tudatosabbak. A Kalmopyrin nevű gyógyszer sem püré, én viszont már hallottam ezt kalmopürének egy beszélő szájából, illetve már biztosan találkoztunk a marihuána marihónaaljává való átkeresztelésével. Vannak ennél valamivel humorosabbak is, mint a hozsanna a magasságban — uzsonna a magasságban, Diogenész — dió Dénes, szakaszvezető — szakadt vezető. Vagy a német Wachkommandantból (őrparancsnok) képzett vakkomédiás. Feltűnően sok német eredetűt lehet találni ezek között: Gasmaske (gázálarc), mely gázmacska, Urlaub (szabadság), mely úrláb. Ezek főleg a múlt században a katonai behatások nyomán alakultak ki.

Ha az egyik kedvencemet kiemelhetném, akkor az vagy a szociológusból lett szociomókus, de inkább az agronómusból lett ugrómókus. Írók által is generálódott már népetimologikusan szó, pejoratívan: a népfelkelőből népkefélő lesz, a lőszerraktárból pedig… nos, lehet tippelni. Mikszáth Kálmán például megemlíti a marcifánkot, mely a német Marzipan átvétele, ez még ma is él a tájnyelvben. Apor Péter 1736-ban befejezett Metamorphosis Transylvaniae című művében az általa barókának ismert parókát bak rókaként értelmesíti, a szintén újmódi huncfutot pedig húsz fontnak. Ha nem is feltétlenül irodalom, de évekkel ezelőtt egy rádióműsor vetélkedőjében egy diák helyes megfejtése egy kérdésre Émile Zola XIX. századi író volt, ámde ezt Ímél (e-mail) Zolaként mondta be. Ez oda-vissza működik, van, aki már az ímélt is Emilnek mondja.

Ha ismét megkérdeznének, nem feltétlenül lenne a harmadik dolog, ami hirtelen eszembe jutna a nyelvről, az, hogy humoros. A humoros önmagában egy igen elvont dolog, majdhogynem személytől függ, a nyelvész nem is igazán mondhatja valamire azt, hogy humorosabb volna, mint a másik. De attól még elmosolyodhatunk egy-egy népetimológián, szóalakon, nyelvi jelen (hangokon kevésbé).

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Utánajáró rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..