Harmadszor vetélkedhettek egymással a vajdasági műszaki középiskolák diákjai

Harmadszor vetélkedhettek egymással a vajdasági műszaki középiskolák diákjai

Szabadkán harmadik alkalommal tartották meg a Vajdasági Műszaki Középiskolások Találkozóját, amely a Szabadkai Magyar Főkonzulátus kiemelten tudománydiplomáciailag támogatott rendezvénye. A találkozónak a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola adott otthont, ahol a résztvevő diákok érettségi szakdolgozataikkal versenyezhettek egymással.

A középiskolás diákoknak, tanáraik segítségével a vetélkedőre egy valós vagy szellemi alkotást kellett létrehozniuk, s annak létjogosultságát, értékeit, illetve lehetséges hasznosíthatóságát bemutatniuk. Az új, szabadon választott, alkotás vagy ötletterv műszaki jellegű kellett, hogy legyen, tehát a gépészet, a villamosságtan, az informatika és a mechatronika szakterületét érintse.

A diákoknak legfeljebb 7 perc állt a rendelkezésükre, hogy bemutassák munkájukat. A gépészet és elektrotechnika szekcióban dr. Némedi Imre, dr. Simon János és Pap Zoltán, a mechatronika és informatika szekcióban pedig dr. Fürstner Igor, dr. Sánta Róbert és dr. Čović Zlatko voltak a bírálóbizottság tagjai.


A szerző felvételei

A szervezők szerint a bemutatott munkák száma egyértelműen bizonyítja a rendezvény létjogosultságát, amely azért is fontos, mert az a szülőföldön való továbbtanulást is népszerűsíti. A rendezvényen a diákok megismerkedhettek a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola továbbtanulási lehetőségeivel is. A legjobb munkák készítői értékes jutalomban részesültek, a legjobbak mentesítve lesznek a beiratkozási költségektől, ha a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolán folytatják tovább tanulmányaikat.

Az idei találkozóra 32 középiskolás jelezte részvételi szándékát, akik tanáraikkal érkeztek Óbecséről, Adáról, Magyarkanizsáról és Szabadkáról. A rendezvényt a Szabadkai Magyar Főkonzulátuson és a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolán kívül a Magyar Nemzeti Tanács, a Szabadkai Gázművek, a Cim Gas, az InfoStud és a Masterplast támogatta.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Harmadszor vetélkedhettek egymással a vajdasági műszaki középiskolák diákjai
Szabadkai Napló
Facebook

Támogatóink