home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Hangverseny emberbaráti „visszhanggal”
Martinek Imre
2017.10.05.
LXXII. évf. 40. szám
Hangverseny emberbaráti „visszhanggal”

Több szerbiai protestáns egyház kórusának és zenekarának szolgálatára épült október 4-én Újvidéken a helyi EHO Ökumenikus Emberbaráti Szervezet által meghirdetett hangverseny.

A mintegy másfél órás koncertnek a zsinagóga nyújtott befogadó helyszínt.

A hangverseny fő szervezőjeként megnevezett nonprofit, civil, illetve krisztusi (keresztyén és keresztény), 1993-ban létrehívott szervezet ezúttal az 500 éves reformáció méltatására fókuszált. Pontosabban arra is, mivel a belépők önkéntes adományban „megszabott” teljes pénzösszegét abba a RAK-info nevű projektumba kívánják fordítani, amely egyaránt igyekszik támogatást nyújtani mind a rákbetegségben szenvedőknek, mind pedig azok családjának.

Az est moderátori szerepkörét a szervezet igazgatónője, Gyenge Szlifka Tilda református lelkésznő vállalta, aki a meghívott vendégek énekhangi és hangszeres színrelépése előtt az összejövetel céljairól is mondott néhány alkalmi gondolatot. Az Evangélikus Metodista Egyházhoz tartozó, egyesített újvidéki és kiszácsi kórust Verica Pejić karnagy vezette Nera Skeledžija (zongora), Sergej Skeledžija (hegedű) és Miona Krivošić (énekhang) közreműködésével.

A Szerbiai Református Keresztyén Egyház képviseletében a Hertelendyfalvi református egyházközség kórusa, illetve a Torontálvásárhelyi református egyházközség dalárdája volt jelen. Az előbbit Kerekes-Székely Zita kántornő, az utóbbit pedig Tóth Zsolt kántor vezényelte. A Szerbiai Szlovák Evangélikus Egyházat képviselve a bácsújfalui (szelencsai) Zvoni nevű kamarakórus és a gyülekezet kiszenekara érkezett. Hegedűn Dragana Jovanović, zongorán pedig prof. Juraj Suđi zenepedagógus játszott. A tanár úr a továbbiakban a dirigensi pálcát is átvette. Végezetül az est korábbi részében fellépő csoportok egyesített formációját is igazítva véle.

A fináléban egy tizenhat fős zenekar kíséretében egyszerre több mint félszáz ajakról csendült fel az evangélikus himnusz. Erős vár a mi Istenünk. Szlovákul és magyarul. Ki-ki a maga anyanyelvén dicsérve énekhangjával az Urat.


Stanyó Gábor és Martinek Imre felvételei

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..