Alapfokú egyetemi diplomáját a Grazi Zeneművészeti Egyetem jazz-szaxofon szakán szerezte. A Tisza partjáról tehát a Mura, majd az Atlanti-óceán partjára költözött. Szereti a vizet, majdnem annyira, mint a jazzt.

A hurrikán előtt hívom, avagy Szabadka hívja Miamit itteni idő szerint éjfél körül. Kábé 300 kilométerre van a veszélytől, nem aggódik. Most emiatt online oktatásban vagyunk — mondja Gergő —, elővigyázatosságból. Meleg van, és borzasztó párás a levegő itt, esik és fúj.

* Hát Miami nem Zenta, s nem is Graz. Téged otthon gyerekként erős zenei közeg vett körül, ezért választottad ezt a pályát?

— Ez érdekes, mert akkor kerültem igazán zenei közegbe, amikor Pestre költöztem. S ott a barátaim is azt mesélték, hogy otthon mennyi zenét hallgattak. Nálunk otthon abszolút semmi nem volt. Középiskolás éveimből van emlékem, hogy anyu hallgat valamit vasalás közben halkan. A szüleim harmonikáztak gyerekként, de nem fejezték be a zeneiskolát. Szerintem a zene szeretete nálam akkor kezdődött, amikor néptáncra indultam. A népzene volt az első zenei hatás. Ha nem kezdek el öt-hat évesen néptáncolni, most biztos nem volnék ott, ahol vagyok. Népzenész is akartam lenni egyidőben. Bőgős vagy brácsás. Tetszett, ahogy a brácsások tartják a hangszerüket.  

Készítette Elsa Caldana a More Than Jazz Fesztiválon

* Matematika tagozatos voltál a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumba. Mi volt az a pillanat, amikor realizáltad, hogy csak a zene érdekel? 

— Képzőművészetre is jelentkeztem, s a matekos éveim alatt is érdekeltek a művészetek. Tervben volt az architektúra is mint továbbtanulási opció. Harmadikos középiskolásként kezdtem szaxofonozni, s egy év után már éreztem, hogy csak ezt szeretném csinálni. Akkor azt mondták a szüleim, ha egy év múlva is így gondolom, akkor legyen. Ami reális kérés volt részükről.

* Gondolom, ekkor már aktívan hallgattál zenét. Mik voltak a nagy kedvencek?

— Sokáig a Kispál és a Borz volt a minden, aztán jött a blues. Megtaláltam nagyapám bakelitjeit, és mivel lejátszónk nem volt, rákerestem az előadókra. B. B. King nagyon meghatározó volt, megesett, hogy arra aludtam el, és amikor felébredtem, még mindig szólt. Utána következett a funk, a könnyebb jazz, majd Miles Davis. John Coltrane volt az igazi áttörés, a tetőfok pedig A Love Supreme című albuma, mely egy picit szabadabb irányzata a jazznek. Nem értettem, mi történik, de nagyon jól éreztem magam, miközben hallgattam. Arra gondoltam, de jó lenne, ha majd egyszer az én zenémtől hasonlót érezne valaki. S azt hiszem, azóta rájöttem, nem kell megérteni a zenét, ha működik a hatásmechanizmus.

A képet Marko Pletikosa készítette Zágrábban

* Miért érezted fontosnak, hogy külföldi egyetemen tanulj?

— Már amikor Pesten voltam két évet egy OKJ-s képzésen, hogy felzárkózzak az egyetemi felvételire, megfogalmazódott bennem, mennyire jó lehet olyan környezetben zenét tanulni, ahol a világ minden tájáról érkező diákok vannak körülötted, s ahol a tanári gárda is ilyen. Mert mindenki hozza magával a saját kultúráját, zenéjét, érzéseit, amitől nagyon színes lesz az egész. Az improvizáció a jazz legfontosabb része, sok mindentől függ, hogyan imprózol. Hogy milyen aznap a hangulatod, van-e háború az országodban, és sorolhatnám. Máshogy improvizál egy norvég, mint egy spanyol. Egymástól is sokat tanulunk tehát.

* Tömérdek jó zenésszel játszottál már egy színpadon. Azokkal is szívesen zenélsz, akik nem annyira profik?

— Nekem az számít, hogy jó hangulatú legyen a koncert. Ha jól el tudok beszélgetni koncert előtt és után a zenésztársaimmal, akkor a fellépés is jól fog sikerülni. Hiszen az együtt zenélés is kommunikáció. Főleg az improvizáció. Fontos az interakció, az, hogy hogyan reagálsz a másikra. Ez is beszélgetés, csak zenei. A hangszereinkkel beszélgetünk. És van egy zenei humor is, mely akkor tud működni, ha a zenészek között van kémia. S ezt a néző is megérzi. 

* A zeneszerzés később jött az életedbe, de egyre nagyobb hangsúlyt kap. Melyik része fogott meg ennyire?

— Ki tudom benne élni a kreativitásom. Leginkább nagyzenekari darabokat írok, big band vagy annál nagyobb felállásokra, mely „húsz plusz” zenészt foglal magában. A történetmesélést szeretem. Egy gondolatot zeneileg átadni. Megfogott, hogy mennyire szép színeket lehet létrehozni egy nagyzenekarral. Más az instrumentális zene, mint a szöveges, ahol azért a szöveg meghatározza, mit kell hogy érezz, gondolj, láss. Az instrumentális szerzeményeknél legfeljebb a címe indíthat el egy gondolatot, melyet a zene visz tovább. Nekem az elég, ha valaki elkezd utazni, gondolkodni a zenémmel.  Ha elindít benne valamit. 

* Most Miamiból beszélsz, mely azért nem Graz. Milyen az egyetem, milyen az élet kint?

— Előtte nem jártam Amerikában, és Miami nem jellegzetes amerikai város, sok a spanyol ajkú. A campus óriási és gyönyörű, imádom. Olyan, mint egy kis város. Külön negyedük van a zeneművészeti kar épületeinek, a tenger melletti campus a tengerbiológusoké. Tetszik, hogy ilyen sok emberrel vagyok körülvéve, s az is meglepett, hogy mennyire barátságos és befogadó mindenki. Nagyon más Miami, például szabadon sétálgatnak a leguánok, és napoznak a campus területén. Hirtelen nagyon sűrű lett a naptáram, megtelt határidőkkel, beadandókkal, próbálom magam utolérni. El kell készíteni egy big band darabot, most adok le egy szimfonikus, hetvenfős zenekarra írt számot, melyből november 1-jén koncert lesz, szóval rengeteg a munka. Tízen vagyunk zeneszerzők az egyetemen, mi négyen mesterszakosak és hat doktoris. Nagyon más az egyetem, másak az elvárások, több a teendőm. Ez itt a nagyzenekari jazz-zene-szerzés Mekkája, nagy a versenyistálló, vagy csinálod, vagy kihullasz.

* Mit tartasz eddigi legnagyobb sikerednek? Lehet ez egy koncert, egy kompozíciód, egy díj, egy dicsérő mondat valakitől.

— Hú, nehéz egyet kiemelni, de ha muszáj, akkor az első big band darabomat mondanám, az Under Watert, mellyel 2023-ban a nagy presztízsű 46. DownBeat Student Music Awards amerikai zenei versenyen Outstanding Composition díjat nyertem az Original Composition — Large Ensemble kategóriában. De nem a díj, hanem a felismerés miatt, melyet éreztem, hogy van értelme csinálni, lehet belőlem zeneszerző. Sok számom foglalkozik egyébként a természettel, a vízzel, mert nagyon szeretem. Abban az évben beválogattak a JM Jazz World Orchestra szaxofonszekciójába, turnéztunk Horvátországban, Olaszországban és Szlovéniában, s az együttes zenei vezetői a turné repertoárjába választották az Under Watert is, itt is jó visszajelzéseket kaptam, majd a Sacramento State School of Music is megvette a saját egyetemi zenekarának. Szóval ez a sok minden, mely ezzel a számmal történt, jó lökést adott.

* Az alkalmazottzene-szerzés menyire áll hozzád közel? Például a film- vagy a színházi zene, hiszen itt azért a rendezőnek is van beleszólása. 

— Van filmzeneszerzés-órám, melyet részben Carlos Rafael Rivera tanít, aki például a Vezércsel című sorozat zenéjét is szerezte. Neki köszönhetően netflixes filmjelenetekhez is írunk zenét. Ami a filmzenében tetszik, hogy ott a kép, a beszéd, de a jelenet, a film hangulata nagyon függ attól, milyen zene van mögötte. Persze sokat számít a büdzsé, hogy mekkora zenekart használhatsz, de szép színeket lehet belevinni, szóval ilyen értelemben nincs akkora különbség a big band és a filmhez szerzett zene között. Az egyiknél én mesélem a történetet, a másiknál segítem, hogy jobban megértse, aki nézi. Színházi zenét is szívesen írnék.

* Hol látod magad öt év múlva?

— Gondolkodom a doktorin, és ha azt is megcsinálom, akkor éppen öt év múlva végzek. A program része, hogy a végén fel kell venni egy albumot, melyet jó lenne ki is adni, szeretnék egy saját nagyzenekart, saját zenével, albummal, koncertekkel Európában, Amerikában. Nagyon szívesen kipróbálnám, milyen a saját zenekaroddal turnézni a világban. A vezénylés is érdekel, a saját zenekaromat biztosan én fogom vezényelni, szóval ilyenek. Szeretnék Európában lenni, de minden attól függ, hol kapok lehetőséget. 

* Hát akkor ehhez sok sikert, kívánom, hogy minél többet halljunk rólad, legyél akárhol!