— A ház eredetéről nem sokat tudunk, annyit azonban igen, hogy mintegy százharminc éves lehet, mivel találtunk magyar királyi katonatérképeket, melyeken be vannak rajzolva az utcák, a telkek, a házak. Nagymamám édesapja élt ebben az ingatlanban, ők 1948-ban vásárolták meg, én e falak között jöttem világra 1951-ben. Akkoriban a gang egészen az utcáig terjedt, a tanulószobát középiskolás koromban építették hozzá. A házak egy kaptafára készültek az egész utcában, tehát a vert fal 60—80 centiméter széles, a házhoz tartozott a nagygerenda és a kisgerenda is, melyre a tetőt rakták. A falak még mindig kiváló állapotban vannak, pedig tégla, beton és betonvas sincs bennük. A hátsó szobán és a konyhán minden eredeti, az első szobán történtek kisebb, nem látható javítások. Az első szoba a fiataloké volt, édesanyámé és édesapámé, mindkét helyiséget a konyhában lévő kemencéből fűtötték, mely már le lett bontva — mesélte dr. Tóth Isaszegi Sándor, hozzátéve, hogy a tájház felújítására a Szlovák Külhoni Irodától kaptak támogatást, mely eszközökből elvégezték a tetőcserét az épületen.

Dr. Tóth Isaszegi Sándor, a szlovák tájház tulajdonosa

2016-ban, amikor a tulajdonos édesanyja elhunyt, felmerült a kérdés, mi legyen a házzal. Szuhankó Ruzsenával, az Etno Hagyományápoló Kézművesek Köre elnökével együtt sikeresen pályáztak a ház felújítására, majd megkezdődtek a munkálatok. Szuhankó Sándor több hónapon át reggeltől estig végezte a piktormunkát, a doktor úr pedig abban állt a mester rendelkezésére, amiben csak tudott. Több mint húsz réteg meszet leszedtek a falról, majd mindent újrafestettek. A színekkel kísérletezve kapták meg a jellegzetes ultramarin nevű, világoskék színt. A korábbi négysarkos cserepeket kiscserepekre cserélték, melyekből majdnem hatezer került a tetőre.

Az első szoba varrógéppel, népviseletekkel

Körsétánk alkalmával volt mit látnom és lencsevégre kapnom. A gang gyönyörű, kék színű mintákban tündököl, a világos- és a sötétkék egyaránt erősen kifejezésre jut. A padon egykori használati tárgyak, mint amilyen a szalmavágó, a kenderfésülő, a libatömő, a vasmacska, a cövek, egy picit odébb kukoricamorzsoló. Elidőztem annál a szerkezetnél, amely a megmosott vászonból préselte ki a vizet, majd megpillantottam a nyújtódeszkát, a 200 kilóig mérő mázsát és az elmaradhatatlan boroshordót, mely elválaszthatatlan Bajsától, hiszen a hegyes-dombos vidéken mindig jól termett a szőlő, a gyümölcs. A konyhában két kredenc, kis mérleg, petróleumlámpa, fűszeres dobozok, és itt található a drótos tótok ládája is, mely utal a szlovákok betelepülésére, hiszen ők ügyes kezű munkások hírében állnak. Az egyik szobában rakott sparhelt, a doktor úr nagyapjának Singer varrógépe, több tíz teljes női ruha, melyet a szlovákokra jellemző kék keresztöltéssel varrtak, férfiviseletek, ingek, törülközők, függönyök. A bölcsőben egy kiszácsi viseletben pompázó baba, melyet egy bajsai szlovák család ajándékozott a tájháznak. A szoba sarkában mosdó lavórral, szappannal. A többi közt ez a szoba is helyszíne volt Az álom című filmnek, mely egy mellrákkal küzdő asszonyról szólt, aki végül kigyógyult betegségéből. A vendégszobában több mint százéves bútorok, melyek ötven-hatvan éven át fészerben álltak, egy nagy ágy, két éjjeliszekrény, ruhásszekrények, régi rádiók. A korábbi tanulószobában kézikonyha és egy pici fürdőszoba is helyet kapott, itt ugyanis leginkább a Bácspetrőcre és Kiszácsra utazó, Szlovákiából érkező vendégek pihennek meg.

A teljes fényében pompázó szlovák tájházat szeretnék mihamarabb ünnepélyesen megnyitni, erre azonban csakis a járványügyi intézkedések enyhítése után lesz lehetőség.

A konyha

Baba bölcsőben, szlovák népviseletben

A gangon több régi használati tárgy is helyet kapott

A vendégszoba

A Sár utcában lévő szlovák tájhá