home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Hamarosan elkezdődhet a Szabadka-Szeged vasútvonal felújítása
Pannon RTV
2021.02.18.
LXXVI. évf. 7. szám
Hamarosan elkezdődhet a Szabadka-Szeged vasútvonal felújítása

A szerbiai szakasz felújítása mintegy 60-70 millió eurós befektetést jelent. A beruházás érinti az összes útba eső megállót, állomást is.

A Horgoson is áthaladó vonalat sokan használták a helyiek közül is. Most üresen áll Vasútállomás. A peronon senki sem várakozik, ugyanis már közel hat éve nem jár erre szerelvény. A horgosiak körében mindig is közkedvelt közlekedési eszköz volt a vonat, sokan jártak vele a munkahelyükre vagy épp iskolába. Most sem Szegedre, sem pedig Szabadkára nem tudnak eljutni a helyiek vonattal.

A Szabadka-Szeged vasútvonalon egyebek mellett a síneket kell kicserélni, de a töltéseket is újítják majd. Az európai szabványoknak megfelelő jelző- és biztonsági rendszerek működnek majd a vonalon. A tervek szerint a vonatok akár 160 kilométeres óránkénti sebességgel is közlekedhetnek. Így akár fél óra alatt el lehet jutni Szabadkáról Szegedre. A felújításra váró 50 kilométeres szakasz, érinti majd Szabadkát, Palicsot, Hajdújárást, Királyhalmot és Horgost is.

Fényképezte: Pannon RTV

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..