Egy kivételes és egészen elképesztő zenei kiruccanás. Felfedezhetjük Földünk zenei hagyományát Litvániától kezdve Grúzián át Indiáig. És nem feltétlenül az elsőre eszünkbe jutó zene fog felcsendülni a felvételeken, sokat lehet tehát tanulni, új zenei műfajokkal ismerkedni. 

Belépünk. De hova lépünk? A világűrbe. Távolról indulunk, de megismerjük a világűr hangjait, s az első leírásból meg is tudjuk, mit is fogunk látni, s miért éppen a világűrben indítottunk. Az első üvegvitrinben egy aranylemez látható. 1977-ben ugyanis, amikor a két űrszonda, a Voyager—1 és a Voyager—2 elindult a világűrbe, fedélzetükre egy-egy aranylemez is került. Ezekre olyan képeket és hangokat jegyeztek fel, amelyekről úgy tartották, jól be tudják mutatni a Föld kulturális gazdagságát és sokféleségét valakinek, aki nem ismeri. A természet hangjai s Bach, Beethoven, Mozart remekművei mellett a világ számos helyén rögzített népi dallamok szerepeltek rajta: perui esküvői nóta, bolgár népzene vagy a navahó indiánok törzsi zenéje. A két űrszonda azóta sem találkozott más civilizációval, ott köröznek az űrben.

Fotó: a szerző felvételei

A The Listen Project dokumentumfilm-sorozat azonban az aranylemez elvét veszi alapul. A kutatás fő inspirációja és motivációja abból a felvetésből ered, hogy mit tennénk egy időkapszulába, melyet csak ezer év múlva nyitnak ki. A  LISTEN. — Zenei utazás a világ körül  Garry Bassin amerikai filmrendező filmjeivel,  Tomoko Yamaguchi japán színész-producer-író alkotásaival, illetve a Magyar Zene Háza közös kurátori munkájával valósult meg. A stáb 2010 és 2020 között több mint harminc országot járt be, több mint száz művésszel dolgozott, s ebből az anyagból létrehozott egy óriási digitális könyvtárat. A zenén át bemutatják a világunkat, úgy, ahogyan az ma létezik. Hát ebből az óriási anyagból kapunk mi egy pici szeletet.

A világűr hangjai fogadnak tehát, és a bolygók a talpunk alatt keringenek, rendesen belelépünk a galaxisba. De gyorsan megérkezünk a Földre, első állomásunk Litvánia fenyvesei. Misztikum, varázslat, fák, az erdő királynője, Medeina őrködik itt, hozzá énekel az ősi, húros, litván hangszeren, a kanklèsen játszó művész, s egy kísérleti posztfolklóregyüttes. A következő dallamok ismerősek. Lajkó Félix otthonában járunk. Ezután transzcendens élményt kínál fel a kiállítás, különleges akusztikájú terekben szólalnak meg többszólamú dallamok. Izlandi, szardíniai és grúz férfikórusok. Libabőr. 

Hangszerekkel is ismerkedünk az utazás során, ezen a ponton például a rebetikóval, mely a buzukihoz hasonlatos leginkább, tehát görög népi hangszer.

Maradunk forró égtájakon, tengerparton üldögélünk, nézzük a tengert, és egy idős bácsit hallgatunk énekelni, aztán őrült dobosok táncoltatnak gyerekeket Dél-Amerikában. A nyugalomból az extázisba. Jó váltás. Carminho, az egyik leghíresebb kortárs fadoénekesnő sem maradhatott ki, a dal, melyet énekel, szívbe markol, és nem enged. 

Hogy egy kicsit lehűtsük magunkat s a zene által felébresztett tüzes érzelmeket, a Baffin-szigeteken pihenünk meg, Kanada északi sarkvidékén, mely különleges zenei hagyománnyal bír. Az eredetileg Közép- és Kelet-Ázsiából eredeztethető torokéneklés az inuitok tradicionális zenéje. A katajjaq az inuit nők műfaja, ezt hallgatjuk a felvételen, ahol két nő összekapaszkodva, lassan forogva énekel. Soha nem hallottam még ehhez hasonlót. 

Maradunk a hűvös tájakon, Wimme Saari finn, számi joika-előadóművész lép elénk. A joik a számi népek hagyományos dalformája, a lappföldi népek adják elő, leginkább a kántáláshoz, mantrázáshoz hasonlatos. A legendák szerint a sarkvidéki tündérek és manók adták a joika zenét a számiknak. És nem mellesleg ez az egyik legrégibb zenei hagyomány Európában.

Izland a következő állomás, a tűz és a jég országa, majd következik a Déli-Andok vonulata, mely a határ Argentína és Chile között. Itt élnek a birkát és marhát terelő gauchók, akiknek a zene meghatározó az életükben. Hangszerüket mindig maguknál tartják, bombo dobot, harmonikát vagy gitárt, s a természetről, szabadságról, életről, halálról énekelnek. Szigorú szemű gauchók, kevésbé szigorú dalokkal. 

Helyet foglalunk a közösségi asztal mellett a következő teremben, hiszen a közös étkezések szentsége és ünnepélyessége a legtöbb kultúrában meghatározó. A videóról most grúz szupra csendül fel, mely egy maszkulin műfaj, s amíg a nők készítik az ételt, a férfiak köszöntőket mondanak, énekelnek, nemritkán a nőket dicsőítve. A szuprát egy ceremóniamester, a tamada vezeti, ő kezdi a pohárköszöntőket.

Továbbutazunk, szárd barbárok és krétai férfiak közé, ahogyan a felirat hirdeti. Szardínián, azaz a szárd kultúrában meghatározó szerepük van a közös, nagy étkezéseknek és ünnepléseknek. A cantu a tenòre egy különleges vokális stílus, a sziget pásztorkultúrájából ered, mély, rezonáns és természetközeli hangzásvilág jellemzi. Az emberek összehajolva, egymáshoz egészen közel énekelnek, ezáltal erősítik egymás rezonanciáját.

Kréta szigetén egy férfiegyüttes bordalokat énekel a bor istenének, Dionüszosznak. A dalok táncra hívóak, rövid, körkörös motívumokkal, és nagyon ritmikusak.

A következő teremben pedig a látogatók is táncra perdülhetnek, a földön cipőtalpak jelzik, hogyan kell eltáncolni például egy flamencót. Na persze ennyiből azért még nem sikerül megtanulni.

India nem maradhat ki a sorból, hiszen zenei világa olyan sokszínű, mint az emberek, akik lakják. Az ázsiai ország tradicionális muzsikája arra világít rá, hogy a világban mindennek az alapja a ritmus. S ők bizony értenek a nyakatekert, sokszor páratlan ritmusokhoz. Hogy ebbe is belehallgassunk, kerékpárok kerekét kell megpörgetni, hiszen a különféle indiai ritmusokat küllőkre hangolták. Egészen eredeti ötlet, jó játék. 

Az élet ünneplése a kiállítás következő fejezete. Először Cádizban találjuk magunkat, a híres cádizi karneváli forgatag kellős közepén. Jó volna most valóban ott lenni. Andalúziában álarc mögé bújni, és táncolni. De már pörög a film tovább, a világ másik felére forgat bennünket a sok álarcos, Puerto Ricóba. Felcsendül a frenetikus és pörgős bomba, mely a Puerto Ricó-i maszkos felvonulások zenei alapja. Lassan hazaérünk, hiszen a kivetítőn Boban és Marko Marković látható, akik az együtt zenélésről, a hagyományok ápolásáról mesélnek, arról, hogy hogyan szállt nagyapáról fiúra, majd unokára a tehetség. „Nagyapám és a fiam is jobban játszik, mint én” — mondja Boban. Az élet ünneplését Magyarországon fejezzük be, a Parno Graszt zenekar jól ismert zenéje csendül fel, családi ünneplésbe leshetünk bele, éppen egy háromnapos keresztelőt tartanak. És ha ünnep, ez máris ok az együtt muzsikálásra.

A kiállítás záróakkordja pedig megint egy picit eltávolít, egy kivilágított „fél földgömböt” ülünk körül, itt található minden, ami kimaradt. A falon további videók, dalok, zenék, a videókon hallott hangszerek térképre helyezve.

Azt is mondhatnánk tehát, hogy egy dokumentumfilm rövidebb-hosszabb jeleneteit nézzük végig, mint egy kiállítást, és valójában már ez is bőven elegendő lenne. De ennél többről van szó, hiszen azért a vetített képek és a hang mellett térinstallációk, eszközök, ruhák is szerepelnek a térben, a falon egyes zenei műfajokról olvashatunk, a tájról, annak hiedelmeiről, arról, honnan ered egy-egy ritmus, hangszer, énekstílus. Emellett a filmsorozatot készítők vallomásai, saját élményei is olvashatók a falakon.

A sok kiváló művész mellett a kiállításban többek között szerepel még a The Garifuna Collective, Carminho, Ivan Duran, Marjan Vahdat, Boban és Marko Marković, magyar részről pedig Sebestyén Márta, Lajkó Félix, a Parno Graszt vagy éppen Roby Lakatos és Lakatos Miklós.

A The Listen Project megvalósításában a magyar operatőr, Csoboth Attila és a magyar fotós, Rákossy Péter is dolgozott. Kurátorok és koncepció: Garry Bassin (TwinPlanet), Horn Márton, Ligeti Dorottya. A kiállítás a Báger András vezette BAHCS Architects építészeti tervei alapján készül, az installációk tervezője Bodóczky Antal. Külön köszönettel tartoznak a pécsi Labor Lumensquad fényfestő műhelynek.

A kiállítás augusztus 31-éig látogatható. Aki egy igazán különleges élményre vágyik, és szívesen ismerkedik a világ népeinek zenéjével, az ne habozzon, nézze meg a LISTEN. kiállítást a Magyar Zene Házában.