Ezért gondolták sokan már korábban is, hogy a kapitalizmus önmagát fogja megsemmisíteni, ami után egy jobb világ jöhet el. Keynes angol matematikus és közgazdász, a modern makroökonómia megteremtője a kapitalizmust olyan problémának tekintette, amely el fogja pusztítani a világot. A háború után lényegében ő találta ki a jóléti államot, abból a célból kiindulva, hogy a létező kapitalizmust megmentse önmagától. Már akkor úgy gondolta, hogy a bankok működését szabályozni kell, hogy a spekulánsok ne tudják tönkretenni a gazdaságot. Szintén neki tulajdonítják a véleményt, mely szerint a szakszervezetek működését bátorítani kell, hogy a dolgozók sikeresen tudjanak kiállni a jogaikért. A történések azonban más irányt vettek.

A kapitalizmus a kialakulása óta többször is alakot, formát váltott. Több helyen más-más verziója jött létre. A világgazdaságban rejtőző ellentmondásokat azonban máig sem sikerült kiküszöbölni. Az újabb gazdasági nagyhatalmak felemelkedése a jelek szerint csak fokozza a konfliktusok veszélyét. A jól szervezett munkavállalók az iparosodott Nyugaton a termelékenység növekedését meghaladó mértékű fizetésemeléseket értek el. Ennek volt valamiféle logikus következménye az infláció megjelenése a ’70-es években. A munkaadók ezt úgy próbálták ellensúlyozni, hogy vendégmunkások után néztek, illetve hogy magát a termelést kezdték kihelyezni olyan országokba, ahol a munkabér lényegesen alacsonyabb volt. A vasladynek „becézett” Margaret Thatcher bevezetett egy sor politikai és gazdasági kezdeményezést, ezzel próbálva meg visszaszorítani az 1973. évi olajválság okozta recessziót. A helyzet ma még annál is sokkal bonyolultabb, de vannak hasonlóságok. A jóléti állam ellen lépett fel, és végül — csaknem egy évig tartó sztrájk árán — sikerült a rendkívül jól megszervezett angol bányászokat is betörnie. Példáját az USA-ban Reagan követte, aki pedig kirúgatta a sztrájkoló légiirányítókat. A cél valójában a társadalmon belüli erőviszonyok átbillentése volt. Reagan csökkentette a gazdagok adóztatását, arra hivatkozva, hogy a gazdagok zsebében hagyott pénzből munkahelyteremtő beruházások születnek. Bizonyos körülmények között ez valóban így is van, de nem mindig igaz.

Úgy is tekinthetünk minderre, mint az egész világ kizsákmányolására, de már nem elsősorban az emberekére, hanem a természeti erőforrásokéra. A világban most a nemzetgazdaságok hatalmas adóssághegyeket görgetnek, rengeteg, fedezet nélkül nyomtatott pénz van forgalomban. Az infláció megjelenése is ennek tünete. Ezt nyugodtan nevezhetjük a világgazdaság 22-es csapdájának.

Az egykori gondolkodók közül talán senki nem látta jól, hogy mit hoz a jövő. Haldokló kapitalizmust és hasonlókat jövendöltek, miközben a kapitalizmus köszöni, még mindig jól van. Ha háborúk kirobbantása, a fegyvergyártás ész nélküli fokozása hoz nagyobb profitot, akkor oda megy a tőke. Ám a kapzsiság okozta rövidlátás miatt nem látják, hogy nem a kapitalizmus haldoklik, hanem a bolygónk.