Halat az asztalra?
2017.12.24.
LXXII. évf. 51. szám
Halat az asztalra?

Ünnep előtti figyelmeztetés — Álmodj szépeket! — Mennyibe kerül a tudás? — Emelkedő fizetés és nyugdíj

Ünnep előtti figyelmeztetés

A karácsony közeledtével több halat és halkészítményt eszünk, az Egészségügyi Világszervezet, valamint a Szerbiai Horgászok és Halászok Egyesülete pedig külön hangsúlyozza a felelőtlen halfogyasztás veszélyeit. Elsősorban a halállomány drasztikus csökkenésére és a folyami ökoszisztéma megbontására figyelmeztetnek. Évek óta gondot okoz az ellenőrizetlen és rendezetlen halpiac, illetve hallopás. Az orvhalászok gyakran a törvény által előírtnál kisebb halakat fognak ki a vízből, nem tartják tiszteletben az ívási időszakra vonatkozó tilalmi időt, és szigorúan védett fajok is horogra vagy hálóba „akadnak”. A tavi és a folyami halak fogyasztása káros lehet az egészségre, hiszen a kapás a szennyvízcsatornák, szeméttelepek, vágóhidak közeléből ered, így tele van baktériumokkal, nehézfémekkel és más mérgekkel. (Danas)

 

Álmodj szépeket!

A rohanó életmód és a rengeteg napi kötelezettség miatt egyre kevesebbet alszanak az emberek, alvás közben pedig egyre kevesebbet álmodnak. Kutatások szerint átlagosan minden harmadik ember kialvatlan, ami rosszul hat a testi és lelki egészségre, ezért egyre többen szorulnak szakember segítségére. Napközben megszámolhatatlanul sok információt kap az agy, ezeket alvás közben „takarítja ki”, és minél kevesebbet alszunk, annál nagyobb a „rendetlenség” a fejünkben. A Katonai Orvosi Akadémia (VMA) ideggyógyászati klinikájának vezetője, dr. Ranko Raičević szerint az is gondot okoz, hogy ha vannak álmaink, de nem emlékszünk rájuk, mivel hasonló leleteket kapnak, amikor nem álmodó vagy álmodó, de álmaikra nem emlékező embereket vizsgálnak. A kialvatlanság és az álomtalan alvás növeli a gyulladások kialakulásának esélyét, csökkenti a fájdalomküszöböt, elhízáshoz vezethet, gyengíti az emlékezőképességet, valamint fokozódó memóriazavart és akár Alzheimer-kórt is okozhat. (Politika)

 

Mennyibe kerül a tudás?

Akár 40 000 dinárba is kerülhet az egyetemi felvételire való felkészítő. Még a naptári év sem ért véget, de bizonyos felsőoktatási intézményekben már folynak a felkészítők. Van, ahol nyolc hónapig tartanak az előadások, főleg a műszaki, az építészeti, a matematikai és az orvosi karon. A Belgrádi Egyetem Elektrotechnikai Karán matematikából és fizikából szerveznek 60 órás tanfolyamot, mely készpénzfizetés esetén 36 000 dinárba kerül, részletfizetésre pedig 40 000-be. A Blic felmérése szerint ez a legdrágább felkészítő. Az Újvidéki Egyetem Építészeti és Városrendezési Karán az egyszeri előadásért 3000 dinárt kell fizetni, havi négy alkalommal pedig ugyanezért a képzésért összesen 9200-at — ez az olcsóbb kategóriába tartozik. (Blic)

 

Emelkedő fizetés és nyugdíj

A közalkalmazottak bére 10, az adminisztrációban dolgozóké 5 százalékkal emelkedik 2018-ban, a nyugdíjasok pedig 5 százalékkal kapnak többet az elfogadott jövő évi költségvetés szerint. Marad viszont a létszámstop 2018 végéig. A tervek szerint több jut nagyberuházásokra, összesen 128,3 milliárd dinár, ebből 54-et infrastruktúra-fejlesztésre fordítanak. Egyéb befektetésekre 180 milliárd dinárt költenek. A büdzsé 1178 milliárd dinár bevétellel és 1207 milliárd dinár kiadással számol. Prioritás az adó megfizettetése és a szürkegazdaság felszámolása, valamint a gazdasági növekedést és a versenyképességet, illetve a közszféra hatékonyságát segítő átfogó reformok végrehajtása. (Blic, Szerbiai RTV)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Belgrádi Szemmel rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..