home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Hálaadó szentmise
Írta és fényképezte: Martinek Imre
2016.10.24.
LXXI. évf. 42. szám
Hálaadó szentmise

Hálaadó szentmisét celebráltak Torontálvásárhelyen a helyi római katolikus egyházközségben, október havának 23. napján. A szertartást ft. Pastyik Róbert pancsovai plébános végezte.

Aki felmagasztalja magát, az megaláztatik, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják — hangzott el az intelem Lukács evangélista sorait idézve. Jézus nem mondta, hogy az evangéliumban szereplő két ember (a farizeus és a vámos) közül melyiket kellene kiűzni a templomból, viszont intelem volt ez minékünk, miképpen cselekedjünk. Akkor, amikor legszívesebben kiűznénk a templomból a legújabb kor képmutató latrait, akik legtöbb esetben nem bűnvalló szándékkal, csupán demonstratívé  vannak jelen annak falai mögött. Lényeg, hogy Istennek mindig csak és kizárólag önmagunkat adjuk! Ezt tette lényegében a farizeus is, aki önmaga tetteit helyezte piedesztálra, és ezt a vámos is, aki viszont a saját bűneit helyezte az ÚR elé. Egy a biztos: csupán a magunk erejéből aligha vagyunk képesek jót cselekedni!

A terítékre helyezett termékek megáldását követő gondolatok a soron következő helyi eseményeket is felvázolták. Mindenszentek és halottak napja alkalmából a falu Kistemetőjében a feszületnél november 2-án kerül sor megemlékezési szertartásra, 15 órai kezdettel.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..